Zacher Gábor: Azon sem lepődnék meg, ha hatósági árassá tennék az alkoholt

Már csak egy nap, és véget ér a száraz november. Mit gondol erről a kezdeményezésről, mit mutatnak az idei tapasztalatok?

Az idei száraz novembernek alaposan betett a futball-világbajnokság. Az egy dolog, hogy ott a helyszínen, Katarban szigorúbbak az alkoholfogyasztási szabályok, mint hazánkban, de itthon, a kivetítők és a tévék előtt igencsak nehéz elképzelni a meccsnézést sör nélkül.

Mi a helyzet az alkoholistákkal? Elképzelhető, hogy ilyenkor többen próbálnak meg leszokni?

A száraz november a normális szociális ivóknak szól, ez nem az alkoholisták világa. Ha az alkoholbeteg gyógyszeres kezelés és kontrollált környezet nélkül november 1-jén egyik napról a másikra leállna az ivással, könnyen lehet, hogy november 5-re már bele is halna az elvonási tünetekbe. Ez a kezdeményezés számukra nem pálya, nekik sokkal több kell ahhoz, hogy változtatni tudjanak az életmódjukon.

Amikor azt mondja, hogy „nekik”, akkor pontosan kikre gondol? Ki számít alkoholistának?

Bár sokan azt hiszik, hogy elsősorban a mennyiség teszi, én alapvetően azt gondolom, hogy inkább a rendszerességről kell beszélnünk, és arról, hogy az alkoholfogyasztás mennyire képezi az életünk szerves részét. Alkoholistának számít az, aki számára teljesen természetes, hogy a munkából hazafele beugrik a közértbe és vesz három doboz olcsó sört, majd azt otthon egymás után sorra megszisszenti. Bár ettől nem rúg be kifejezetten, és vélhetően májcirrózisa sem lesz, már függőnek számít, éppúgy, mint aki fél liter vodkával indítja a napot, majd arra még rátol néhány sört. A különbség csak az, hogy utóbbi esetben az alkoholista hosszú életre való esélye alaposan lecsökken.

És mit mondanak a betegek, miért isznak?

Abból érdemes kiindulni, amit egy átlagember is vár egy bulitól, egy pár pohár italtól. Lelazulás, problémáktól mentes önfeledt hangulat – ez az az állapot, amelybe az alkoholisták beleszeretnek. A nehézség az, hogy az ivás nem oldja meg a gondokat, az alkohol hatása pedig elmúlik, így újra és újra a pohár fenekére kell nézni, az ördögi kör seperc alatt beindul. Az esetek 70-80 százalékában traumás ivásról, szorongó ivásról beszélhetünk, de volt olyan betegem is, aki azt mondta, hogy egyszerűen imádja az alkohol ízét. Nos, ezzel nagyon nehéz mit kezdeni.

Jellemzően kiből lesz alkoholista?

Tulajdonképpen bárkiből, nem feltétlenül kell hozzá trauma, főként a mostani időszakban, amikor mindenkit aggaszt az infláció, a szomszédunkban zajló háború, a migrációs helyzet és a környezetszennyezés. Magyarországon különösen rossz a helyzet, ha megnézzük a világ boldogságtérképét, akkor hazánk erőteljesen az európai alsó harmadba tartozik.

Ez magyarázatot adhat a hazánkban fellelhető mintegy 800 ezer alkoholistára. Hogyan  néz ki a  férfi-női megoszlás?

A 800 ezerből körülbelül 600 ezer férfi, náluk az ivás csapatsportágnak számít. Mindezt arra értem, hogy ha benézünk egy átlagos kocsmába, ott a populáció 90 százaléka férfi. A női alkoholizmus színtere más, ők jellemzően otthon isznak titokban a kamrában, elsősorban azért, mert nekik csak így lehet, a társadalom ugyanis sokkal inkább megveti őket. A férfiak lerészegedésében nincs semmi meglepő, megszoktuk, mondhatni normálisnak tekintjük, holott kicsit sem az.

Ha az alkoholisták csoportjának leírásánál maradunk: inkább fiatalokról, idősekről, szegényekről vagy gazdagokról beszélhetünk?

Sok szülőnek meg kell értenie: attól még, hogy a tinédzser korú gyermeke rendszeresen eljár iszogatni a barátaival, még nem alkoholista, és nem is feltétlenül lesz az. Ez a típusú függőség inkább 25 éves kor felett jellemző, és kifejezetten sok az idős érintett.

Ami a szegény-gazdag aspektust illeti, már nem olyan egyértelmű a helyzet. Az előző példához visszakanyarodva, ha benézünk egy tipikus vidéki köpködőbe – ahol még tábla hirdeti, hogy „hitel nincs” –, nem botlunk olyanokba, akik egyébként Audival járnak. A gazdagok leginkább otthon, valamint azokon az eseményeken isznak, amelyeken az alkoholfogyasztás elfogadott, függőségük sok esetben láthatatlan, miközben a túlélési esélyeik mindenképpen jobbak, mint azoknak, akik a bolt alsó polcáról választanak ki valamilyen kannás bort vagy úgynevezett „alkoholos italt”. Nem véletlen, hogy bár a franciák majdnem annyi alkoholt fogyasztanak, mint a magyarok, mégsem halnak bele annyian a függésbe, mint nálunk. A kulcs a minőség.

Pontosan mennyi alkoholt fogyasztunk?

Inkább csak becslésekről beszélhetünk, hiszen az alkoholfogyasztásba beletartozik az otthon főzött bor és pálinka is, aminek a valódi mértékét inkább csak saccolni lehet. Összességében azt mondhatjuk, hogy évente egy főre vetítve nagyjából 17 liter alkoholt fogyasztunk 96 százalékos alkoholból. Ezzel a hetedik-nyolcadik helyen vagyunk Európában.

Egyes becslések szerint hazánkban minden ötödik gyermek olyan családban nő fel, ahol problémát jelent az alkohol. Ezekből a fiatalokból lesznek a következő generációs függők?

Jó eséllyel igen, sajnos az utánpótlás ezen a téren jobban működik, mint a Puskás Akadémián. Ha mindkét szülő alkoholbeteg, a gyerek 70 százalékos valószínűséggel viszi tovább az otthon látott mintát. Ha csak az egyik szülő, akkor egy picit jobb a helyzet, 40-50 százalékos valószínűségről beszélhetünk, ami még szintén borzasztó. Ha egy betegtől megkérdezem, miért iszik, nagyon sokszor jön az a válasz, hogy már apám, sőt a nagyapám is ivott. Persze létezik a másik véglet is, amikor valaki egy kortyot sem iszik, mert nem akar olyan lenni, mint az apja, de ez a ritkább.

Mit tanácsol toxikológusként , mit tehetünk családtagként?

Semmiképpen sem szabad cinkostársnak lenni. Mindenképp szembesíteni kell szerettünket a problémával, feltenni azokat a kérdéseket, hogy „hol tartasz, hova jutottál, hová vezet ez, nézd, mi történt, szétvered a családot stb”. Mindenkinél más tud ébresztőleg hatni, erre a legjobb példa a volt feleségem unokatestvére, aki kocsmárosként dolgozott úgy, hogyha záróra előtt megpróbáltak nála rendelni egy konyakot, azt mondta, hogy nincs, az utolsó fél litert ugyanis eltette magának éjszakára. Egy nap azt mondtam neki, hogy „ha így folytatod, meg fogsz dögleni”. Ez a mondat annyira betalált nála, hogy bejött a kórházba azzal, hogy gyógyulni szeretne, most pedig már ott tart, hogy 20 éve nem ivott egy kortyot sem.

Milyen lehetőségei vannak azoknak a függőknek, akik változtatni szeretnének?

Az elmúlt húsz évben jelentősen szűkültek hazánkban az ellátási lehetőségek. A magánellátást csak kevesen engedhetik meg maguknak, de még ha fizet is az érintett, akkor sem tud igazán intézmények sokaságából válogatni. Az állami szférában a szakemberek száma erősen limitált, az ágy kevés, a várólista hosszú, ami azért is komoly gond, mert mire a függő kivárja, hogy sorra kerüljön, gyakran meggondolja magát, és el se jön a kezelésre.

Egy másik tipikus eset a rendszerben, amikor az érintett éjjel kettőkor megjelenik a sürgősségin, és közli, hogy le szeretne szokni. Általában ilyenkor hamar kiderül, hogy valójában csak azért esett be a kórházba, mert épp nincs pénze italra, és már azon aggódik, hogy mi lesz, ha jelentkeznek az elvonási tünetek. Sajnos ez nem így működik, a sort ki kell várni, és motiváltnak kell maradni, hiszen az addiktológia nem börtön, önkéntes alapon működik, bármikor haza lehet menni, de alapvetően azzal érdemes számolni, hogy egy gyógyszeres és pszichoterápiás kezelést is magában foglaló rehabilitáció fél év.

Társadalmi szinten mit lehetne tenni azért, hogy a jövőben kevesebb legyen az alkoholbeteg? Látná értelmét valamilyen kampánynak, prevenciónak?

Magyarországnak jelenleg nincs alkoholfogyasztással kapcsolatos stratégiája, pedig igény az lenne rá. Újra adómentes lett a pálinkafőzés, a miniszterelnök korábban a parlamentben kijelentette, hogy a pálinka alapvető élelmiszer. Szerintem ez hatalmas öngól. Nagyon örülünk annak is, hogy hungarikum a pálinka, izgatottan várjuk ugyanakkor, hogy mikor lesz a magyar alkoholista is hungarikum. A hazai helyzetet elnézve azon sem lepődnék meg, ha hatósági árassá tennék az alkoholt.

Köztudottan az alkoholos reklámokat is erősen bírálja.

Pusztán nem értem, mi a logika. Dohányterméket nem lehet reklámozni, alkoholt pedig igen, holott utóbbi többek haláláért felel. Az is komoly gond szerintem, hogy a televíziós reklámok és az óriásplakátok életérzést sugároznak, nem a valóságot. Vegyük például az Unikum „csak pozitívan” szlogenjét. Egy üveg Unikum után persze hogy mindenki pozitívan látja a világot, de nem hinném, hogy ez a jó irány.

Mit tartana jó iránynak?

Miért halnak meg nálunk tízszer annyian méhnyakrákban, mint az észak-európai országokban? Azért, mert Magyarországon a szűrővizsgálat nem menő, nincs prevenció, nincs felvilágosítás. Valahogy így van ez az alkoholizmusnál is. A kommunikációnak óriási szerepe van, a megelőzés fontosságára a közszolgálati csatornáknak is nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük. Az egészségnevelés nem lehet az ellenségünk.

Az Index sorozata személyes történeteken, egyéni sorsokon keresztül mutat be különböző mentális betegségeket, pszichés panaszokat, függőségeket. A legutóbbi rész témája – szintén a száraz november apropóján – az alkoholizmus volt, cikkünket ide kattintva érheti el, hasonló tematikájú tartalmainkat pedig itt olvashatja.

(Borítókép: Zacher Gábor. Fotó: Kaszás Tamás / Index)