Covid-árvák javára rendeztek jótékonysági estet a Nemzeti Múzeumban
Néhány napon belül háromszor kellett megmondanom a kislányomnak, hogy meghalt valaki a családból: elment a nagymamája, az édesapja és végül a nagypapája – emlékezett vissza a tavaszi tragédiára egy édesanya, Galántai Lukrécia, akinek a történetét abból a kisfilmből ismerhette meg a nagyközönség, amelyet a Covid-árvákat segítő Regőczi Alapítván jótékonysági estjén mutattak be a Nemzeti Múzeum dísztermében.
A divatbemutatóval és árveréssel egybekötött eseményt immár másodjára szervezte meg két elkötelezett divattervező. Hampel Katalin és Kovácsné Dobor Dorina célja a kezdetektől fogva az volt, hogy hagyományt teremtsen, az eseményt jövőre is szeretnék megtartani.
Kezdeményezésükhöz a Nemzeti Múzeum is csatlakozott, a rendezvényen pedig Varga Mihály pénzügyminiszter, illetve Schmitt Pál egykori köztársasági elnök részt vett.
„Amikor eldöntöttük, hogy létrehozzuk a Regőczi István Alapítványt, mintegy 500 Covid-árváról lehetett tudni, mára ez a szám meghaladta az 1300-at” – hangsúlyozta az alapítvány munkáját ismertető Herczegh Anita kuratóriumi elnök, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jószolgálati nagykövete, aki szerint a karácsony közeledtével fontos, hogy azokra is gondoljunk, akik nehéz helyzetben vannak.
(Borítókép: Kovács Attila / MTI)