Meghalt Hegedüs Zsuzsa szociológus

D  YT20120312005
Hosszan tartó, súlyos betegséget követően 76 évesen szombat reggel meghalt Hegedüs Zsuzsa szociológus, filozófus – értesült a Mandiner.

A lap szerint Hegedüs Zsuzsa szombat reggel hét órakor halt meg, az értesülést megerősítette Hegedüs Zsuzsa egyik rokona is. A korábban a társadalmi felzárkóztatást, a társadalmi konfliktusok kezelését és megoldását szolgáló jelen- és jövőbeli stratégiák kidolgozásával kapcsolatos kérdéskörökben tanácsadóként dolgozó szakember egy éve tartó betegség következtében családja körében hunyt el – írja az MTI egy, a családhoz közel álló forrásból értesülve. Temetéséről a családja gondoskodik.

Hegedüs Zsuzsa 1969-ben szerzett bölcsészdiplomát az ELTE-n, 1975-ig a Pénzügykutatási Intézet tudományos munkatársaként dolgozott, majd 1976-ban Franciaországba emigrált, és Párizsban doktorált szociológiából. „Önirónia nélkül semmi nem megy. Nem magamat veszem komolyan, hanem mindig azt, amit csinálok” – idézte a La Femme Hegedüs Zsuzsát, amikor a szociológus tömören fogalmazta meg pályafutását. Tíz évig nem jöhetett Magyarországra.

Szociológusként Franciaországban és Nyugat-Európában az új társadalmi mozgalmakkal foglalkozott, majd a kialakuló globális, önkreatív társadalom elméletét dolgozta ki. Fontosabb publikációi ezekben a témakörökben jelentek meg franciául, angolul és olaszul. A rendszerváltozás után az SZDSZ értelmiségi holdudvarához tartozott, a Tégy a gyűlölet ellen mozgalom alapítója volt. A 2006. októberi 23-i események után az MSZP–SZDSZ-kormány kritikusa lett. 

Hegedüs Zsuzsa Orbán Viktor korábbi főtanácsadója is volt, valamint 2009-től kuratóriumi elnöke volt a Minden gyerek lakjon jól! Alapítványnak, amely a Magyarország leghátrányosabb helyzetű kistérségében élő családok élelmiszer-előállításához nyújt segítséget. Orbán Viktor tusványosi beszéde után, 2022 nyarán lemondott tisztségéről. Később azonban – miután a kormányfő pontosította a kijelentéseit – azt mondta, hogy a lemondása okafogyottá vált, és elfogadja a miniszterelnök magyarázatát.

Orbán Viktor miniszterelnök szombat délután, 5 óra előtt néhány perccel Facebook-oldalán búcsúzott a szociológustól.

Elhunyt Hegedüs Zsuzsa. Isten veled!

– írta a kormányfő.

(Borítókép: Hegedüs Zsuzsa 2012. március 12-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)