Halálos lakástűz történt Kőteleken
Meghalt egy ember abban a lakástűzben, ami a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőteleken történt hétfő éjszaka – tájékoztatta szerkesztőségünket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.
Mukics Dániel közleményében azt írta: négy járművel tizenhat tűzoltó vonult a Hargita utcai helyszínre, ahol egy százötven négyzetméteres családi ház ötvenhat négyzetméteres része égett. A tűz miatt a helyiség födémszerkezete beszakadt.
Az eset idején négyen tartózkodtak az épületben, hárman ki tudtak menekülni, egy embernek azonban már csak a holttestét találták meg a tűzoltók a romok alatt. A túlélők egyikét füstmérgezés gyanújával kórházba vitték – tájékoztatott a szóvivő.
A szolnoki hivatásos és a kőteleki önkéntes tűzoltók az épületből egy áramfejlesztőt, továbbá egy gázpalackot vittek ki. Mukics Dániel tájékoztatása szerint nem zárható ki, hogy a tüzet egy elektromos fűtőeszköz okozta, azonban a tűz pontos keletkezési okát vizsgálat fogja tisztázni.
Decemberben naponta átlagosan huszonöt lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat, nem ritkán ezek halálos kimenetelűek. Egy pár ezer forintért megvásárolható füstérzékelő életet menthet, hiszen a tűz keletkezésekor jelez, így azt még van idő eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni – hívta fel a figyelmet a szóvivő a közlemény végén.