Budapest 15-20 milliárdos mínusszal kezdheti a jövő évet
További Belföld cikkek
- 2053-ig minden titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
- Török Gábor szerint Menczer Tamás kocsmai szintre ment le, a Nézőpont elemzője nekiment a politológusnak
- Index-értesülés: Gyurcsány Ferenc kihívója randalírozott hajnalban Budapesten, rendőrségi ügy lett belőle
„Hogyha semmi nem változik, akkor veszélybe kerül az önkormányzati közszolgáltatások működtetése.” – Erre már tavaly, a főváros költségvetésének összeállításakor felhívta a figyelmet Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes. A jövő évi kilátásokról a Népszavának adott mai interjújában ezt annyival egészítette ki, hogy erre a bizonytalan működési alapra rakódott rá a háború és az energiaválság.
A nyár végén úgy fogalmazott: három lap van az asztalon, ha legalább az egyiket sikerül megjátszani, akkor Budapest elkerülheti a technikai csődöt. Az állami közlekedési normatíva 12 milliárdos lapját már felfordították, hiszen a támogatási szerződést már aláírták, de a pénz még nem érkezett meg.
A másik két lappal ennyire se jutottunk: a beruházásihitel-kérelmet a kormány még nem hagyta jóvá, holott ha megtenné, akkor az aláírt kontraktusok révén rögtön lehívható lenne a 32 milliárd forintos kölcsönből a likviditási szempontból szükséges rész. Ebből valójában már elköltöttünk 14 milliárdot a futó, állami, uniós forrásokkal nem fedezett beruházásokra. Ilyenek például az útfelújítások és szociális intézmények kisebb volumenű korszerűsítési munkái.
A BKV 14 milliárdos energiakompenzációs igényére sem érkezett eddig kormányzati válasz. A Lánchíd rekonstrukciójára ígért 6 milliárdos támogatást sem utalta még át a kormány, holott azt ígérték, hogy a felújítás végén fizetnek. A főváros ennek ellenére várhatóan még idén kifizeti a hídfelújítás két utolsó számlájának egy részét.
A főváros folyószámla-egyenlege most még pluszban van, de a BKV-nak hamarosan utalni kell a 22 milliárdot, hogy fizetni tudja az energiaszámlát és a munkabért.
A főpolgármester-helyettes előzetes várakozása szerint Budapest 15-20 milliárdos mínusszal zárja az idei évet, és indítja az újat.
2023-ban amellett, hogy továbbra sem lesz pénz az utak, hidak, ivóvízhálózat rekonstrukciójára, a napi szintű működés is forráshiányos lesz. Erre nehezedik rá az energiaár kockázata, hiszen ma senki nem tudja megmondani, hogy mennyit kell majd fizetni az áramért, a gázért vagy a benzinért. A most benyújtott költségvetés arra jó, hogy elindulhassunk, de azt nem látni, meddig jutunk el
– fogalmazott Kiss Ambrus, aki úgy látja, a jövő év legnagyobb – most látható – kihívása a likviditás fenntartása lesz. Most arra törekednek, hogy az első két és fél hónapot átvészeljék, március 15-én ugyanis megjön az iparűzési adó első része.