A DK-ban folytatja a Momentum szentendrei politikusa
Ezt ő maga jelentette be közösségi oldalán, mondván: „csak Dobrev Klárával lehet legyőzni Orbán Viktort”, ezért csatlakozik a DK-hoz. Buzinkay György elmondása szerint 2015 nyara óta aktív tagja a Momentum közösségének.
2016 márciusában egyike voltam annak a tíz alapítónak, aki már a Momentum Egyesület alapító okiratát aláírta, a Nolimpia kampányban mindennap kint voltam a hidegben aláírást gyűjteni
– írta a posztban. A politikus három pontban foglalja össze, hogy mi az oka a döntésének. Mint írja, „a Momentum elvesztette az identitását”, és ő „nem hisz a párt jobbra tolódásában”, amerre most tartanak.
Meggyőződésem, hogy a Fidesz ellen csak balközépről, mérsékelt irányból, de hazánknak határozottan más jövőt kínálva lehet győzni. Nem hiszek a »böcsületes Fidesz« tézisben, hogy a kormányváltást egy nem korrupt Fidesszel, egy jobboldali párttal ki lehet harcolni. A Demokratikus Koalíció az a párt, aminek biztos identitása van születése óta. Egy európai, demokratikus, köztársasági Magyarország víziója, a balközép programja
– írja a posztban. Második okként azt nevezi meg, hogy az áprilisi választáskor végleg kiderült, nem lehet sokpárti az ellenzék. Kell egy domináns balközép ellenzéki párt, amely diktálja a tempót, kijelöli az igazodási pontokat, adja a vezetőt – vélekedett Buzinkay György, aki korábban a Momentum elnökségi tagja volt.
A végső oka pedig az, hogy Dobrev Klára tehetségével és felkészültségével messze kiemelkedik az ellenzéki palettából.
A következő választás lényegi kérdése ez lesz: Orbán Viktornak vagy Dobrev Klárának fogják hívni a következő miniszterelnököt. Nem fog a semmiből jönni egy ellenzéki megváltó, aki legyőzi a mai kormányt. Ne verjük át újra magunkat, mert annak újabb Fidesz-kétharmad lehet csak a vége! Aki kormányváltást akar, annak Dobrev Klára mögött kell felsorakoznia!
– olvasható a posztban. Buzinkay György ezzel együtt is nagyon hálás sokaknak a Momentumból, különösen azoknak az aktivistáknak, akik munka mellett segítették a választási kampányát.