Az idei utolsó megméretés vár a pártokra Magyarországon
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A Tolna megyei Ozorán polgármestert és önkormányzati képviselőket is választanak vasárnap. A képviselő-testület feloszlatásáról szóló döntés szeptember 13-án, közel négyórás önkormányzati ülés végén született meg, négy-kettő arányú szavazással.
A feloszlatásról Nagy Istvánné polgármester akkor így fogalmazott a Tolna Megyei Hírportálnak:
Két képviselő, aki korábban mellettem állt, az ellenzékhez csatlakozott. Még én is keresem a választ arra, hogy miért fordultak ellenem. Hiszen semmi jelét nem adták annak, hogy nem értenek velem egyet. Ahogyan érzékelem, a helybeliek is hasonló tanácstalansággal nyugtázták a történteket.
Sümegi Gábort is megkérdezte a lap, a képviselő az alábbi kritikákkal illette a település vezetőjét:
Az elmúlt három évben bebizonyosodott, hogy nem tudunk együtt dolgozni a polgármesterrel. Több ok miatt döntöttünk úgy, hogy ez így nem mehet tovább. Nagy Istvánné kiváló szakembereket távolított el vezető pozíciókból. Ezen személyek, véleményünk szerint, nem érdemelték meg ezt az eljárást. Az önkormányzati hivatal hozzáértő dolgozói közül is többen kénytelenek voltak távozni. A jegyzők is egymást váltják nálunk. Értékes emberek kényszerűen elköltöztek tőlünk, csak azért, mert Nagy Istvánné a maga számára veszélyesnek tartotta ittlétüket. A helyi vállalkozók, akik tennének a településért, nem kapnak kellő támogatást.
Az időközi választáson három polgármester-jelölt, az egyaránt független Tischler Csaba és Nagy Istvánné, valamint a Fidesz–KDNP jelöltje, Sümegi Gábor száll versenybe. A hat képviselői mandátumért 25 jelölt indul.
Egy éven belül másodszorra választanak
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírpilisen is feloszlott a képviselő-testület, ezért polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak.
A polgármesterségért három független jelölt, Beri Márk, Buzás Jánosné eddigi polgármester és Szarka György méretteti meg magát, a négy testületi helyért tizennégy független jelölt indul.
Nyírpilisen idén másodszorra tartanak időközit, júniusban polgármester-választás volt, a korábbi településvezető ügyéről itt írtunk.
Lemondott a polgármester
A szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Benken a polgármester lemondása miatt tartanak időközi választást. Mészáros Lajos 2010-től vezette a települést.
A posztért három független jelölt, Dancs Ákos, Halász Bertalan Zoltán és Pólyán Csaba indul.
Baranya megyében is volt egy feloszlás
A Baranya megyei Baksán is időközi polgármester-, valamint önkormányzati képviselő-választást tartanak vasárnap, a testület korábbi feloszlása után.
Polgármestert két jelölt közül választhatnak az arra jogosultak, Tóth Gábor a kormánypártok színeiben, Albrecht Péter Richárd függetlenként indul. A tizenkettő független képviselőjelölt közül négyen jutnak a testületbe.
Újra összecsap a hatpárti összefogás a Fidesszel
Budapest XX. kerületében haláleset következtében tartanak egyéni választókerületi képviselő-választást december 18-án.
Hiller István – aki a választókerület országgyűlési képviselője – lapunknak adott interjújában így beszélt a választásról:
Elég szomorú okból. Egy nagyszerű társam hirtelen elment közülünk (Komoróczy László XX. kerületi önkormányzati képviselő – a szerk.). Tényleg nagyszerű ember volt, egy tanárember. Akit jelölünk, és őszintén remélem, hogy akit elfogadnak és megválasztanak, egy harminckét éves tanár.
A szocialista politikus a jelöltről azt is elmondta, hogy „egy egyházi iskolában tanító tanárember. Kockás inges. Az MSZP tagja, nem most lett az, és nem is azért, hogy jelölt lehessen”. Jurák Tamást támogatják a 2022-es választáson szövetségben indult ellenzéki pártok, a Fidesz–KDNP jelöltje Szombathy Dénes Gyula lesz. Az indulók:
- Bagossy Joel (Megoldás Mozgalom)
- Csaszny Gábor (független)
- Jurák Tamás (MSZP, DK, Jobbik, LMP, Momentum, Párbeszéd)
- Kartnik Krisztina (független)
- Molnár Miklós (független)
- Szombathy Dénes Gyula (Fidesz–KDNP)
Hiller István az időköziről azt is megjegyezte, hogy „az eddig együttműködő pártok támogatják a jelöltünket. Van, aki ellenzékinek mondja magát, és ráindul, ezt galád dolognak tartom. De a politikában van ilyen. Mindent megteszek azért, hogy nyerjen ez a tisztességes, becsületes, fiatal tanárember, és az az előérzetem, hogy meg is fogja nyerni”.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)