Újabb orvost tartóztattak le költségvetési csalás gyanúja miatt
A közleményben emlékeztettek: a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult eljárásban bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint különleges adatra elkövetett személyes adattal visszaélés és hamis magánokirat felhasználása miatt nyomoznak.
Az NVSZ szorosan együttműködik a bűnszervezet további tagjainak beazonosításában, így sikerült hétfő hajnalban egy újabb ortopédorvost elfogni.
A budapesti férfi otthonában és munkahelyén is kutatást tartottak a nyomozók, a laptopját és a mobiltelefonját is lefoglalták. Vagyonvisszaszerzési eljárás keretében továbbá a bankszámláit is zárolták.
A bizonyítékok szerint az orvos a gyógycipőket gyártó cégektől kapott ellenszolgáltatásért cserébe csaknem két éve összesen
454 társadalombiztosítási támogatással rendelkező gyógyászati készítményt írt fel vényre.
A rendőrség a közleményben megjegyzi: ezeket az erősen deformált lábra készülő cipőket a legtöbb esetben egy lábra szokták felírni, majd elkészíteni, hiszen a betegeknek legtöbbször csak az egyik lábuk sérült. A gyanúsított azonban a legtöbbször párban írta fel a gyógycipőket a nagyobb haszon reményében. Az orvosi vényeken szereplő betegek – mivel az orvossal nem találkoztak – tisztában sem voltak azzal, hogy a kapott lábbelik gyógyászati segédeszközök. Akadt több olyan páciens is, akinek adataival egymás után többször is visszaéltek – írták.
Az orvos által kiállított vényre való hivatkozással a gyártó cipőnként átlagban ötvenezer forintos támogatási összeget igényelt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK), amely a dokumentumok alapján összesen több mint 22 millió forintot utalt ki a cégnek.
A most elfogott orvossal együtt az ügyben már hét gyanúsított – három-három orvos és cégvezető, illetve egy üzletkötő – letartóztatását rendelte el az illetékes bíróság.