Nemcsak városrészt, hanem ipart is teremtett a leggazdagabb magyar

1857. április 11-én született jómódú pesti zsidó családba. Apja, Weiss B. Adolf lekvárkereskedő volt, anyja Kánitz Éva. A párnak hat gyermeke született, közöttük a legfiatalabb volt Manfréd. A fiú örökölte ősei üzleti érzékét. Osztálytársainak nem kis haszonnal cukorkákat, csokoládékat és apja által forgalmazott szilvalekvárt árult. A kereskedelmi akadémia után Hamburgba került, ahol egy gyarmatáru-nagykereskedésben töltötte négy inasévét. Nem sokkal később igazgató lett belőle, majd cégvezető. 1877-ben apja súlyosbodó betegsége miatt hazatért. Húszéves korában betársult bátyja, Berthold vállalkozásába.

A hadsereg megrendelésére

Manfréd először a budai Királyi Gőzmalomba fektetett be, de miután az olcsó amerikai gabona beömlött Európába, csaknem tönkretéve a terménykereskedelmet és a hadiszállítmányozást, ingatlanvásárlásba menekítette vagyonát. Jó érzékkel két olyan földdarabot vásárolt meg, amely hamarosan a sokszorosát érte: a mai Andrássy út Jókai tér és Nagymező utca közti szakaszát, illetve a későbbi Újlipótváros déli részén egy jelentős területet a mai Margit híd és a Vígszínház között.

A két fivér 1882-ben konzervüzemet hozott tető alá Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyár néven. A céget fokozatosan bővítették, majd áthelyezték a Közvágóhíd közelébe, a Máriássy utcába, ahol elsősorban a hadsereg megrendelésére gyártottak Globus márkanéven húskészítményeket, míg az idénymunka szabad kapacitását töltények szétszerelésével és újratöltésével hidalták át. Később, a növekvő igényekre tekintettel, belefogtak a csomagoláshoz szükséges bádogdobozok gyártásába is.

Aztán 1890-ben, tölténygyártás közben a húsüzemben súlyos baleset történt. Mivel a hatóság a továbbiakban nem engedélyezte a konzervgyárban töltények tűz- és robbanásveszélyes élesítését, a Weiss Manfréd-lőszergyár az akkor szinte kietlen Csepel-szigetre költözött, ahol a következő két évtizedben gyáróriássá fejlődött.

Legfőbb megrendelőjük a hadsereg volt, amelynek 1917-ben mintegy 330 millió gyalogsági és tüzérségi lőszert adtak el. Emellett gyártani kezdtek többek között tábori mozgókonyhákat és a modern építkezéshez szükséges fémrudakat is.

A leggazdagabb magyar

Amikor Ferenc József 1896-ban nemesi címet adományozott a csepeli iparmágnásnak, a hagyományoknak megfelelően előnevet és jelmondatot is választhatott magának. Ő az üzemére utalva, és apró fricskaként a nemesség felé, a „csepeli” előnevet vette fel, míg jelszava ekképp hangzott: labor omnia vincit, vagyis a munka mindent legyőz. Noha cseppet sem szenvedett rangkórságban, a család az első világháború utolsó évében a bárói címet is megkapta.

Egy felmérés szerint ő volt a valaha élt leggazdagabb magyar. 

Ezt az irdatlan sok pénzt legkevésbé magára költötte. A család jelentős mértékben hozzájárult Csepel fejlesztéséhez, ahol több száz lakást, utakat, kórházat, a munkások gyerekeinek óvodát építtettek. Felkarolták a helyi izraelita és keresztény felekezeteket, diákszövetségeket, karitatív szervezeteket és ingyenkonyhákat.

Jótékony tetteit hosszan lehet sorolni. Támogatta a Ludovika Akadémia tisztképzést biztosító alapítványát. 1895 karácsonyán felruházási akciót hirdetett, amelynek keretében ezer gyerek kapott meleg ruhát. De adott pénzt a messinai földrengés áldozatainak, röntgenautót a Magyar Vöröskeresztnek. 1904-ben elhunyt neje emlékére alapította meg a Weiss Alice Gyermekágyas Otthont, ahol a hadba vonultak és a menekültek szülés előtt álló feleségeit ingyenesen helyezték el. Az egészségügyi intézményben nyolc év alatt több mint öt és fél ezer gyermek jött világra.

Mindig volt B terv

Én tudom, és mindenki tudja, hogy az én ipartelepem a háború előtt jóval nagyobb szabású volt, mint amilyent a békés idők megköveteltek. Nevezetes szakértők a fejüket csóválták, és ki is mondták: erre ugyan nem lesz szükség. Szükség lett, és nekem nagy elégtétel az előrelátásom. Muníciónk volt, van és lesz

– jelentette ki Bródy Sándor írónak az élete során adott egyetlen interjújában. Aztán 1919-ben, a magyar kommün idején államosították a gyárát. Elkeseredésében méreggel öngyilkosságot kísérelt meg, de a gyors orvosi beavatkozás megmentette életét. Ekkor a család a gyógyulása érdekében Bécsbe vitte, ahonnan 1920-ban tért haza, így nem láthatta, a megszálló román csapatok hogyan fejezik be a bolsevikok által elkezdett rombolást: a gyár megmaradt nyersanyagait és berendezéseit vonatokra rakták, és elszállították. A kommün alatt kifosztották Andrássy úti villáját is. 

Bár már sohasem épült fel teljesen a mérgezésből, visszatért a kirámolt üzembe azzal a feltett szándékkal, hogy újjáépíti. Számolnia kellett azonban azzal is, hogy a trianoni békediktátum után a megcsonkított országot háborús jóvátétel fizetésére kötelezték, és korlátozták hadseregét és hadianyaggyártását. Mindig volt B terve. Már a háború alatt megkezdte az átállást a békeidős termelésre, például ekevasak gyártásával. Csakhogy nem maradt elég ideje elképzelései valóra váltására, mert 1922. december 25-én agyvérzésben elhunyt. Vagyona nyolc részre oszlott, de változatlanul közös kezelésben maradt. Az irányítást két veje, Chorin Ferenc és Kornfeld Móric vette át.

(Borítókép: A „Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv gyár” látképe. Fotó: Wikipédia)