Öngyilkos lett egy pénzügyőr egy székesfehérvári NAV-iroda udvarán

2023.01.03. 18:25
Szolgálati fegyverével vetett véget életének egy férfi Székesfehérváron. A rendőrség eljárást indított.

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség Székesfehérváron a Bakony utcai Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) irodájához, ahol egy ott dolgozó férfi fejbe lőtte magát, és a helyszínen életét vesztette – számolt be a feol.hu Fejér megyei hírportál.

A lapnak nyilatkozva Méhes Dóra, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője elmondta, hogy az esethez két mentőegységet riasztottak, akik azonban csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálják, idegenkezűség gyanúja nem merült fel – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Az fmc.hu információi szerint a pénzügyőr törzszászlós szolgálati fegyverrel vetett véget életének munka közben. A férfi ügyeletesként dolgozott a szervezetnél, a társszervek információi és különböző bejelentések alapján irányította bevetésekre kollégáit.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható, 116-123-as telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.