Jelentős késések voltak a győri vasútvonalon
A berendezés Tatabánya és Szárliget állomás között hibásodott meg, illetve ugyanezen a szakaszon – amint arról az Index már beszámolt – egy szerelvény halálra gázolt egy embert, ami további fennakadásokat okoz a vonatközlekedésben.
A Déli pályaudvarról Oroszlányba tartó vonat gázolt halálra egy embert, emiatt – várhatóan kora délutánig – csak egy vágányon haladhatnak a vonatok Tatabánya és Szárliget között. A Budapest–Győr–Hegyeshalom vonalon 10-15 perccel hosszabb menetidőkre lehet számítani.
A menetrend helyreállásáig a Budapest és Győr között közlekedő vonatok felármentesen voltak igénybe vehetők, illetve Tatabánya és Oroszlány között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Az első busz várhatóan dél körül indul, illetve egyes nemzetközi és InterCity vonatokat összekapcsolnak – derült ki a Mávinform közleményéből.
Fokozatosan áll helyre a menetrend
Megjavították a meghibásodott vasúti biztosítóberendezést Tatabánya és Szárliget között, így ismét két vágányon közlekednek a vonatok a győri fővonalon, szerda késő délutánra helyreállhat a menetrend – tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.