Németh Lajos rénszarvasból főzött gulyáslevest
![DSC6075](https://kep.index.hu/1/0/4702/47025/470254/47025478_1a24022753990a4190e03a368f53d14f_wm.jpg)
Németh Lajos meteorológus lányához és unokáihoz ment látogatóba Finnországba. A szakértő elmondta, egy héttel ezelőtt Helsinkiben mínusz 10 fok volt délben, valamint Turku térségében is hasonló időjárás volt. Ugyanakkor ragyogó napsütés és 15 centiméteres, ropogós, szikrázó hóról is beszámolt a TV2 Mokka műsorában, Skype-on bejelentkezve.
Azonban szerdán érkezett egy melegfront a térségbe, így ott most plusz három fok van, valamint viharos szél, így a hó is elolvadt. Németh Lajos azonban nem szomorkodott, volt 4-5 napja, amíg az unokáival tudott hógolyózni, de jégkorongozásra és sífutásra is volt ideje. Mint mondta, hiányzott már neki ez az igazi tél, ami Magyarországon elmaradt.
Megemlítette azt is, hogy a hétvégén az egyik unokájának konfirmációjára is sor került, és az esemény utáni vacsorán
feleségével harminc főre főzött rénszarvasból gulyáslevest,
magyar fűszerekkel, valamint túrós, sajtos pogácsát és három tortát is készítettek. A bejelentkezés végén érdekességképp elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt, 2003. január 12-én a magyarországi Zabar településen mínusz 31,9 fokot mutattak a hőmérők. Ez volt a XXI. század leghidegebb napja idehaza. Hozzátette, sem Finnországban, sem Magyarországon nem várható jelentős lehűlés a következő egy hétben, és folytatódik az enyhébb időjárás.
(Borítókép: Németh Lajos 2022. május 19-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)