Jó hír a szegedieknek, újra kinyithat az energiaválság miatt bezáró uszoda

2023.01.14. 14:35
Szegeden nemrég a Tiszavirág Uszoda és a Városi Sportuszoda is bezárásra kényszerült az elszálló rezsiköltségek miatt. A sportolók jobb híján Hódmezővásárhelyre jártak át edzeni, de a kellemetlen helyzetnek most vége.

Újabb siker: kinyithat a Tiszavirág Uszoda! – közölte Facebook-oldalán Mihálffy Béla szegedi kormánypárti országgyűlési képviselő.

A politikus azt írta: a kormány döntése értelmében az első negyedévre 117 856 000 forint támogatást kaphat az önkormányzat a Tiszavirág Uszoda megnövekedett rezsiköltségeinek fedezésére.

A Szegeder cikke szerint az elmúlt hetekben a Tiszavirág Uszoda mellett a Városi Sportuszoda is zárva tartott, így a sportolók Hódmezővásárhelyre jártak át edzeni. A város úgy lett a vizes sportok menedéke, hogy egy fillér támogatást sem kapott.

Az Index a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergelyt kérdezte arról, hogy a fürdők, uszodák kaphatnak-e támogatást. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ekkor azt mondta, hogy a legtöbb hely bezárt, míg máshol árat emeltek, de valamilyen módon mindenképp segíteni szeretnének.