![Máshogyan ugyanúgy - Hétköznapi emberek, különleges sorsok](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/mashogyan.png)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=yhgpgnokkm&fastid=bbigxhzahufvybjhhkdlwpeofsko&nc=0)
Az ellenzéki politikus szerint már csak az a kérdés, hogy Magyarország és a magyar egészségügyi intézmények, illetve szakmai szervezetek a gyakorlatban mennyit tudnak ebből az összegből lehívni.
„Jó hír, hogy ezt a pénzügyi keretet az Orbán-kormány bűnös tevékenysége miatti befagyasztások nem érintik és az érdekeltek közvetlenül – vagyis a kormányzat megkerülésével – pályázhatnak a meglévő pénzekre” – hívta fel a figyelmet.
Mint írta, rendkívül sok munka van abban, hogy a mostani hétéves költségvetésben immár jelentős méretű büdzsé áll rendelkezésre az egészségügyi fejlesztésekre:
konkrétan az előző ciklusban elköltött források tizenkétszerese.
Kiemelte, hogy csak a 2023-as esztendőben több mint 300 millió euró fordítható az egészségügyi válságkezeléssel kapcsolatos fejlesztések támogatására,
Ujhelyi István levelében egyúttal azt is bejelentette, hogy február 20-ra szakmai kerekasztal-beszélgetésre hívta az ágazat képviselőit annak érdekében, hogy az elérhető források részleteiről és az Európai Egészségügyi Unió további kiterjesztéséről egyeztessenek.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMAz idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
Beer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
7 perce
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
4 órája
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
24 perce
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
6 órája
7 órája
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
8 órája
A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.
február 6., 11:41
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
1 órája
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
Itt a teljes lista.
3 órája
11 órája
15 órája
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
59 perce