Baranyi Krisztina 2024-es indulását már két párt támogatja

2023.01.17. 17:02
Baranyi Krisztina korábban bejelentette, hogy újraindul a ferencvárosi polgármesteri tisztségért. Kedden két párt is támogatásáról biztosította a politikust.

„Az LMP támogatja, hogy újra Baranyi Krisztina legyen Ferencváros polgármestere” – jelentették be a zöldpárt Facebook-oldalán egy videó kíséretében, amelyen Baranyi Krisztina mellett Csárdi Antal országgyűlési képviselő, valamint Ungár Péter, a párt társelnöke látható.

Csárdi Antal többek között arról beszélt, hogy „Baranyi Krisztina megígérte és megvalósította, hogy az önkormányzat tisztán és átláthatóan működik”.

És ezért a működésért nem félt konfliktusokat vállalni. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy Baranyi Krisztina legény a gáton

– fűzte hozzá az LMP politikusa.

Ungár Péter úgy látja, Baranyi Krisztina igazolta az elmúlt időszakban, hogy meggyőződéssel kiáll a zöldértékek mellett.

„Szeretném megköszönni az LMP támogatását, akik már 2019-ben, az előválasztásokkor is elsőként álltak mellém. Úgy gondolom, hogy az a munka, amit akkor elkezdtünk Csárdi Antal parlamenti képviselővel, illetve az LMP által delegált Reiner Roland alpolgármesterrel, igazán kiváló, zökkenőmentes” – mondta a polgármester.

Kutyapárt: Ha előválasztás lesz, a polgármester számíthat a passzivistákra

„Támogatjuk Baranyi Krisztina újraindulását Ferencvárosban” – jelentette be a Kutyapárt, jelezve:

A Kétfarkú Kutya Párt eddig összesen két alkalommal állt be nem MKKP-s jelölt mögé, akik közül Baranyi Krisztina volt az első 2019-ben. (A másik Hadházy Ákos a ’22-es ellenzéki előválasztáson. Ez utóbbi olyan jól sikerült, hogy a zűrös hátterű szocialista Tóth Csaba, aki amúgy nem olyan gáz, végül visszalépett.)

Az MKKP arra is emlékeztetett, hogy „amikor az előző ciklusban még csak önkormányzati képviselőként dolgozó Baranyi bejelentette, hogy indul a polgármesteri címért, az LMP-n kívül egyedül az MKKP biztosította támogatásáról, a többi ellenzéki párt egy helyi momentumos politikus jelöltségét akarta elérni. A patthelyzetet végül előválasztás oldotta fel, aminek a kampányában passzivistáink végig részt vettek. Miután Baranyi fölényesen megnyerte az előválasztást, majd az ellenzék közös jelöltjeként az önkormányzati választást is, egyik alpolgármesterének társelnökünket, Döme Zsuzsannát kérte fel. Suzi immár több mint három éve a ferencvárosi polgármester egyik legközelebbi munkatársa, ezalatt számos példaértékű projektet sikerült keresztülvinnie, amiben Baranyi mindig támogatta.”

A Kutyapárt posztjában kitértek arra is, hogy bár egyelőre nem tudni, mi a többi ellenzéki párt szándéka, indítanak-e saját jelöltet, ők határozottan kiállnak a jelenlegi polgármester mellett, ha pedig előválasztásra lesz szükség, Baranyi Krisztina számíthat a passzivisták segítségére.

Baranyi Krisztina már novemberben bejelentette, hogy 2024-ben újraindul a polgármesteri tisztségért, akkor leszögezte: „Hogy pontosan milyen felállása lesz a pártoknak, egyelőre nem tudom megmondani, nem vagyok párttag, nem veszek részt ezeken a tárgyalásokon. Annyit tudok, hogy elindulok ezen a választáson, és amennyiben úgy döntenek a pártok, hogy nem támogatnak, akkor nyilván újra előválasztás fog dönteni, mint ahogy 2019-ben is az döntött.”