A Momentum előválasztást akar az önkormányzati választás előtt
„Az, hogy valaki ellenzéki, még nem jelenti azt önmagában, hogy alkalmas is. Az, hogy valaki hangosabban tudja szidni Orbánt, nem jelenti azt, hogy többen is szavaznak majd rá, vagy azt, hogy el tud vezetni egy települést” – egyebek mellett ezt írta Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke friss posztjában. A politikus úgy fogalmazott, a települések nem lehetnek örök hűbérbirtokai egy pártnak. Ezzel arra reagálhatott, hogy a DK bejelentette, minden budapesti kerületben elindítja jelenleg is regnáló polgármestereit a 2024-es önkormányzati választásokon.
Minden egyes ciklus végén küzdjenek meg a politikusok a szavazók bizalmáért
– írja Gelencsér Ferenc, és példának azokat a polgármestereket hozza, akik Budapesten el sem mentek tárgyalni a forrásokért (mert szerinte ezzel elárulták választóikat). Emlékezetes, ugyanebből az okból a Fidesz fegyelmi eljárásokat kezdeményezett helyben a DK-s polgármesterek és Baranyi Krisztina ellen, mondván, hogy a tárgyalásoktól való távolmaradásukkal kárt okoztak kerületeik lakóinak.
Bejegyzése végén a Momentum politikusa kiemeli: „nem lehet elvetni azt a gondolatot, hogy a jövő évi önkormányzati választás kapcsán is szervezzük meg a demokratikus, kétfordulós, fair előválasztásokat. Ha mindenhol nem is reális ez, de ha a politikai szándék megvan, Budapesten biztosan kivitelezhető az előválasztás.”
(Borítókép: Gelencsér Ferenc. Fotó: Szollár Zsófi / Index)