Látogatási tilalmat rendeltek el a szegedi klinikákon

2023.01.19. 18:19
Látogatási tilalmat rendeltek el a szegedi Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ valamennyi egységében, mivel a figyelőszolgálatba bevont orvosok megállapították, hogy Szegeden megkezdődődött az influenzajárvány. Müller Cecília országos tiszti főorvos korábban már jelezte, hogy járványos szintre emelkedtek az influenzaszerű megbetegedések és kórházi tilalom is életbe léphet.

Látogatási tilalmat rendeltek el 2023. január 19-től a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ vonatkozásában valamennyi telephelyén és valamennyi fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szervezeti egységében – írja a Délmagyar.

A Rádió88 a Szegedi Tudományegyem közkapcsolati igazgatóságára hivatkozva azt írja, hogy a figyelőszolgálatba bevont orvosok hatodik heti jelentése alapján megállapították, hogy Szegeden megkezdődődött az influenzajárvány, ezért a Csongrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi és Élelmiszerlánc-biztonsági Főosztályának határozata alapján az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ valamennyi fekvőbeteg-ellátó egységében látogatási tilalmat rendeltek el.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ legfrissebb adatai szerint január 9. és 15. között az országban 170 600-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 23 200 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést. Utóbbiak közül a betegek 25,4 százaléka gyerek, 33 százaléka fiatal felnőtt volt, 28 százalékuk a 35–59 évesek, 13,6 százalékuk pedig a 60 éven felüliek korcsoportjába tartozott.

Az év második hetében 11 közigazgatási területen nőtt, hétben csökkent, kettőben (Nógrád és Pest vármegye) nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Komárom-Esztergom és Békés vármegyében volt, a legkevesebb Bács-Kiskun és Fejér vármegyében – közölték.

Müller Cecília országos tiszti főorvos korábban a január 2. és 8. közötti adatokat ismertetve elmondta, hogy csaknem 162 ezren fordultak orvoshoz akut légúti fertőzéssel, ezzel járványos szintre emelkedtek az influenzaszerű megbetegedések Magyarországon, emellett pedig egy légúti óriássejtes vírus (RSV) okozta járvány is zajlik. Elmondása szerint ez azt jelenti, hogy elkezdődött az influenza járványos terjedése és már akkor sem zárta ki, hogy az esetszámok emelkedésével a kórházak látogatási tilalmat is bevezethetnek.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához

Egy tucat rendőrt hívtak a Momentum képviselőjére, mert kirakott egy molinót a Karmelitához

Gelencsér Ferenc szerint nincs értelme az Országgyűlésnek.

2 órája

  • Belföld
A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

A tavasz első hetében nyugodt, napos időre számíthatunk

Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.

március 3., 05:54

  • Belföld
Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

Vitézy Dávid: Olyan érzésem volt, mintha pisztolyt fogtak volna Karácsony Gergely fejéhez

A képviselő hajlandó lenne vitázni a főpolgármesterrel.

március 3., 05:54

  • Címlapon
Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait

Jöhet a Nemzetközi Együttműködés Rendszere.

3 órája

  • Címlapon
Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni

Ezt a generációt nem érdekli, mit hoz a holnap, csak legyen meg a work-life balance.

3 órája

  • Belföld
Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

Kocsis Máté: Dollárokból és eurókból vásárolt újságírók alakítják a közvéleményt

A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.

március 3., 08:57

  • Belföld
A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

A Lehel téri piacon tartott ellenőrzést a fogyasztóvédelem

Öt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.

március 3., 08:52

  • Belföld
Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Szigorú állami kontroll jöhet az önkormányzatoknál, így javíthatja a kormány a költségvetést

Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.

március 3., 07:54

  • Belföld
Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

Több iskola is szekrénypénzt kér a diákjaitól a mobiltelefonok tárolására

A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.

március 3., 07:06

  • Belföld
Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Betelt a pohár egy kórházigazgatónál, megtörte a csendet

Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.

március 2., 17:22

  • Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot

Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.

44 perce

  • Címlapon
A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

A lengyel külügyminiszter népszavazást tartana „az orbáni Magyarország EU-tagságáról”

Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.

16 perce

  • Belföld
Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Világsztár reagált Orbán Viktor bejegyzésére, szerinte nem jó úton halad a magyar kormányfő

Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.

március 2., 17:47

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Címlapon
Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom

Galla Miklós: Az tart egészségesen és fiatalon, hogy mindenkinek megmutathatom

Megpróbáltunk a végére járni a miérteknek.

1 órája

  • Címlapon
A Bagossy Brothers Company felrobbantotta az MVM Dome-ot

A Bagossy Brothers Company felrobbantotta az MVM Dome-ot

Az együttes tizenhatezer ember előtt adott koncertet.

3 órája

  • Belföld
Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Két magyar embercsempész is súlyos ítéletre számíthat, a külföldieket szabadon engedték

Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.

március 3., 10:01

  • Belföld
Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Szándékos mérgezés okozta a tömeges halpusztulást Tatán

Megérkeztek a laborvizsgálatok eredményei.

március 2., 14:42

  • Címlapon
Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Célba ért Rakonczay Gábor, kenuval szelte át az Atlanti-óceánt

Az extrém sportoló a Kanári-szigetekről indult 2024. december 23-án.

tegnap, 22:21

  • Belföld
Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

Írt volna magának a miniszternek is, de az már korábban letiltotta őt a Facebookon.

március 2., 13:43

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

USAID-kormánybiztos: Rengeteg pénz már ott van ebben a hálózatban, azok még célba érhetnek

A civil szervezeteknek is nekiment László András.

március 2., 14:38

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

Úgy megütött egy járókelőt, hogy az belehalt a sérüléseibe

A két férfi korábban nem ismerte egymást.

március 3., 09:41