Ellopott egy buszt, majd az árokban kötött ki egy jászapáti férfi

2023.01.20. 20:58
A jászberényi nyomozók őrizetbe vettek egy jászapáti férfit, aki péntek éjszaka elkötött egy buszt, majd négy vármegyét megjárva egy árokba borulva ért véget az útja.

A hatóság beszámolója szerint január 19-én este érkezett a bejelentés arról, hogy Jászapáti területéről csütörtökön 20 óra körül eltulajdonítottak egy 40 millió forint értékű autóbuszt. Mint kiderült, a jármű GPS-nyomkövetővel volt ellátva, ezért útvonalát hamar sikerült meghatározni.

A buszt több megyén keresztül követték a jászapáti járőrök, a tolvaj ugyanis járt Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar területén is. A sofőr a rendőri jelzéseket figyelmen kívül hagyva folytatta útját, míg Hajdú-Bihar vármegyében a 4-es számú főúton, Kaba és Püspökladány között áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd az árokba hajtott, ahol fának ütközött. Ezt követően az ismeretlen férfi kipattant a buszból, és a szántóföld felé menekült, de a rendőrök utolérték és elfogták.

A hatóság megállapítása szerint az önjelölt buszsofőr rovásán több is volt, mivel két nappal ezelőtt egy személyautót tulajdonított el Jászapátin, amit azonnal értékesített, de a nyomozók megtalálták és lefoglalták. A lopást követően a jogsértő megkísérelt elrejtőzni a hatóság elől, így ellene elfogatóparancsot adtak ki.

A 22 éves jászapáti férfit a nyomozók lopás bűntett elkövetésével gyanúsítják, és őrizetbe vették. A férfi jogosítvánnyal nem rendelkezik, és el is van tiltva a vezetéstől, ezért járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett miatt is felelnie kell.

 

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Lebukott egy titokban kiskorú lányt videózó balatonakarattyai férfi

Több mint 120 felvételt találtak nála a rendőrök.

március 18., 13:20

  • Belföld
Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Az angyalföldi gyilkosság gyanúsítottja tudja, hogy súlyos ítéletre számíthat

Meghosszabbították a letartóztatását, nem is fellebbezett a döntés ellen.

március 18., 12:55

  • Belföld
Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

Schmidt Mária a poloskatémáról: Ez egy humoros utalás volt

A Terror Háza Múzeum főigazgatója üzent a bíróknak, akik tiltakoztak Orbán Viktor március 15-i beszéde miatt.

március 18., 12:40

  • Belföld
A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A Sándor-palota is reagált Orbán Viktor poloskázására

A hivatal közölte: sem hasonlat, sem metafora nem szerepelt a kijelentésben.

március 18., 13:47

  • Belföld
Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

Két kiskorú lányt molesztálhatott egy egyházi személy Hajdú-Bihar vármegyében

A férfi ellen szexuális erőszak és szexuális visszaélés bűntette a vád.

március 18., 13:02

  • Címlapon
Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Trump és Putyin egy húron pendül Zelenszkij ügyében?

Egy ukrajnai béke után az amerikai befolyás megnövekedhet, de az orosz visszatérés esélye is megmarad.

45 perce

  • Belföld
Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

Füst a parlamentben: botrányba fulladt a Pride-ot tiltó javaslat megszavazása

A kormánypártiak mellett több ellenzéki képviselő is támogatta a kezdeményezést.

március 18., 14:14

  • Belföld
Magyar Péter szerint egy nap alatt több mint 100 ezren vettek részt a szavazásán

Magyar Péter szerint egy nap alatt több mint 100 ezren vettek részt a szavazásán

A kérdésekre április 11-ig lehet válaszolni.

29 perce

  • Belföld
Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Világháborús gránátok és lőszerek miatt kiürítettek egy polgármesteri hivatalt

Csatornázási munkák alatt bukkantak a robbanótestekre.

március 18., 14:23

  • Címlapon
Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárogott üzenetekben

Így gyalázták az európai vezetőket Donald Trump emberei a kiszivárogott üzenetekben

Kezdetben csak a húszik elleni támadás volt a téma.

8 perce

  • Belföld
Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

Jövő héten búcsúztatják Bényi Ildikót

A temetés a média kizárásával zajlik majd.

március 18., 15:29

  • Címlapon
A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

A Trump-kormányzat véletlenül kiszivárogtatta a háborús terveit

Az Egyesült Államok elnöke állítólag nem tudott a történtekről.

3 órája

  • Belföld
Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Hamarosan az OTP és az MBH Bank is leáll

Fontos időpontokra hívták fel ügyfeleik figyelmét.

március 18., 06:17

  • Belföld
Több új dandártábornokot is kineveztek

Több új dandártábornokot is kineveztek

A rendőrségnél pedig egy új vezérőrnagy is van.

március 18., 06:43

  • Belföld
Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

Magyar Péter és Vona Gábor sem csatlakozik a Momentum tüntetéséhez

A Tisza Párt továbbra sem közösködik más politikai formációkkal.

március 18., 12:23

  • Belföld
Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

Kósa Lajos: Magyarországon nincs melegüldözés

A fideszes politikus a poloskázást is megindokolta.

március 18., 09:08

  • Belföld
Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

Eltűntként keres a rendőrség egy 16 éves lányt, aki nem ment be az iskolába

A hatóságok a lakosság segítségét kérik.

március 18., 08:39

  • Belföld
Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Egy Aranka nevű tyúk okozott fejvakarást a XII. kerület állatbarát önkormányzatánál

Pi-pi-pi – avagy felelős kotkodácsolás az elit kerületben.

március 18., 11:09

  • Belföld
Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

Más ellenzéki szereplőket is vár a Momentum a keddi tüntetésre

A Pride korlátozása miatt vonulnak utcára.

március 18., 08:46

  • Belföld
Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

Lázár János elmagyarázta, mit értett valójában az Európai Uniótól való függetlenedésen

A közlekedési miniszter szerint a brüsszeli elit ellen sok országban lázadnak fel.

március 18., 07:33

  • Belföld
Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

Több férfin is rajtaütött a rendőrség gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt

A Terrorelhárítási Központ is segítséget nyújtott az ügyben.

március 18., 09:20

  • Belföld
Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

Márki-Zay Péter: Miattam módosították az Alaptörvényt

A politikus kanadai állampolgársággal is rendelkezik.

március 18., 07:26

  • Belföld
Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

Börtönbe küldte a bíróság a budapesti nőt, aki 107 macskával élt együtt

A hanyag tartás miatt az állatok egy része elpusztult, másik részüket állatorvos altatta el.

március 18., 13:15

  • Belföld
Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi

Halálos baleset történt az M5-ös autópályán, kamion alá szaladt egy személygépkocsi

A sofőr a helyszínen életét vesztette.

március 18., 14:29

  • Belföld
Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

Meghibásodott gáztűzhely okozott halálos szén-monoxid-mérgezést Budapesten

A lakásban nem volt érzékelő.

március 18., 07:51

  • Címlapon
Orbán Viktor megmutatta a zebráját

Orbán Viktor megmutatta a zebráját

Ez még csak az első, de úton a második.

2 órája