Navracsics Tibor szerint a magyar egyetemek akkor is jók, ha azokat „megpróbálják kizárni a nemzetközi vérkeringésből”

DVAST20221110004
2023.01.23. 17:39
Tizennégy szervezettel, köztük felsőoktatási intézményekkel kötött stratégiai partnerségi megállapodást Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter hétfőn Budapesten.

Az aláírási ünnepségen a miniszter elmondta: olyan partnereket kerestek, akik az adott régióban nemcsak elméleti tudásukkal, hanem gyakorlati tapasztalataikkal is gazdagítani tudják a kormány területfejlesztési elképzeléseit.

A miniszter kiemelte az egyetemeket mint tudásközpontokat, amelyek szerinte nemcsak Magyarország, de Európa jövőjének meghatározói is.

Még akkor is, ha időnként megpróbálják kizárni őket a nemzetközi vérkeringésből, a magyar felsőoktatási intézmények megbecsült és magas presztízsű partnerei a nemzetközi együttműködéseknek

– hangsúlyozta a politikus, utalva az Erasmus-ügyre.

A megállapodások nem csupán szakmai együttműködésekről, hanem az emberi kapcsolatok megerősítéséről is szólnak – hangsúlyozta, majd megjegyezve: a most megkötött együttműködéseket hosszú távon képzelik el.

Fontosnak nevezte a kétirányú kommunikációt, amely során a szakpolitikai elképzeléseket megvitatják a partnerekkel, és kikérik a szervezetek javaslatait, ötleteit is annak érdekében, hogy együtt formálhassák az ország jövőjét.

A miniszter rögzítette: ha új területfejlesztést képzelünk el Magyarországon, akkor „az egyik alapvető célnak kell lennie, hogy Budapesten kívülre nyúljunk”. Hangsúlyosnak nevezte azon civil szervezetek, szövetségek és egyesületek szerepét is, amelyek egy-egy földrajzi vagy szakmai értelemben vett terület hozzáértői.

Mely szervezetekkel kötött megállapodást?

A miniszter hétfőn

  • a Budapesti Gazdasági Egyetem,
  • a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
  • az Életfa Közösség és Településépítő Egyesület,
  • az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület,
  • az Eötvös Loránd Tudományegyetem,
  • az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem,
  • a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége,
  • a Károli Gáspár Református Egyetem,
  • a Kós Károly Egyesülés,
  • a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont,
  • a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara,
  • a Pannon Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás,
  • a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, valamint
  • a Vállalkozók Országos Szövetsége képviselőivel írt alá stratégiai partnerségi megállapodást.

A mostani aláírásokkal egy tavaly megkezdett folyamat újabb állomásához érkeztek, Navracsics Tibor ugyanis korábban 13 felsőoktatási intézmény, 17 tudományos, egyházi, karitatív, érdekképviseleti és civil szervezet, valamint kilenc iparkamara vezetőjével kötött már hasonló megállapodást annak érdekében, hogy a területi szakpolitika erősebbé, rugalmasabbá és versenyképesebbé váljon.

(Borítókép: Navracsics Tibor 2022. november 10-én. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Belföld
Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

Magyar Péter: A rezsicsökkentés egy humbug

A Mandiner kiszámította, mennyit fizetne egy család más országokban a rezsiért.

11 perce

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

2 órája

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

5 órája

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

6 órája

  • Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.

február 27., 06:13

  • Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.

február 27., 16:12

  • Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.

5 órája

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Belföld
Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Nem tudják hol elhelyezni, ezért egyik kórházból a másikba költöztetik az elhagyott kisbabákat

Több száz árva van bennragadva valamelyik egészségügyi intézményben.

február 27., 10:31

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Belföld
Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

Navracsics Tibor bejelentette, hogy készül az új törvény a népességmozgás szabályozására

A miniszter szerint a települések maguk dönthetnének a beköltözőkről.

február 27., 08:24

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.

február 27., 07:41

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

Érkezik az ingyenes Mol Bubi, de nem mindenkinek

A külső kerületekbe is eljut a szolgáltatás.

február 27., 10:39

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

14 perce