Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMLebuktatták a mentőst, aki a kórházba vitt betegtől lopott
„Megbukott a megbízhatósági vizsgálaton egy egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott mentős. A rendőrségi kihallgatáson beismerte tettét” – közölte a Nemzeti Védelmi Szolgálat.
Az NVSZ munkatársai február elsején megbízhatósági vizsgálatot hajtottak végre két egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatott budapesti mentős tekintetében. A vizsgálat során a valóságban is előforduló élethelyzetek mesterséges kialakításával az NVSZ azt ellenőrzi, hogy az érintett eleget tesz-e jogszabályban előírt hivatali kötelezettségének.
A vizsgálat során az NVSZ munkatársától, akiről azt gondolták, hogy beteg, ezért kórházba szállították, az egyik mentőápoló 70 000 forint készpénzt tulajdonított el. A kórházban a rendőrség intézkedés alá vonta a két mentőst, de ők tagadták a bűncselekmény elkövetését, az ellopott pénz átadására önként nem került sor. A nyomozó hatóság munkatársai azonban az egyik mentőápoló nadrágzsebében megtalálták a hiányzó pénzt, amit lefoglaltak
– ismertette a részleteket az NVSZ.
A mentőápolót lopás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki, ekkor már beismerő vallomást tett.
Országos Mentőszolgálat: Szégyent hozott a hivatásra
„8500 becsületes mentődolgozó mond köszönetet a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársainak, amiért eredményes munkájukkal segítettek kiszűrni és eltávolítani egy mentős közösségébe férkőzött bűnözőt, aki szégyent hozott az életmentő hivatásra” – fogalmaztak az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán.