A miskolci csodakutya, aki ukránokkal és oroszokkal együtt mentett
További Belföld cikkek
- Rétvári Bence: Januártól átlagosan 21,2 százalékkal nő a tanárok és az óvónők bére
- Sulyok Tamás karácsonyi üzenete: Sose tekintsünk a másik magyarra ellenségként!
- Műtét közben tanul az új budapesti robotsebész, de egyedül mégsem operálhat
- „Megszólalt a Kicsi” – karácsonyi különkiadást kapott a Menczer–Magyar-csörte
- Padlógázzal ment szemben a forgalommal egy ámokfutó sofőr Szolnokon
Miskolcon jártunk a törökországi földrengést követő mentőakció két- és négylábú hősénél, dr. Mezősi Tamásnál és Trafi kutyánál.
- Megtudtuk, hogyan képezik a mentőkutyákat,
- mi Trafi speciális képessége,
- hogyan érzik meg az ebek a földrengés közeledtét,
- és hogyan dolgoztak együtt az Ukrajnában háborúzó felek.
A két nagy földrengés közül az első, a 7,8-as erősségű február 7-én, hétfőn hajnali 4 óra 13 perckor rengette meg Délkelet-Törökországot és Szíria északnyugati csücskét, amelyet kilenc órával később követett a második, 7,5-ös földmozgás. Ezeket követték a kisebb, de adott esetben akár 4-es, 5-ös erősségű rengések, amelyek ugyancsak óriási, de másfajta veszélyt jelentettek – de erről majd később.
Trafika vakvezetőként kezdte, ma már mentőkutya
A Hunor mentőcsapat értesített engem a földrengés napján, tehát hétfőn, azonnal felutaztunk Trafival Budapestre, de a Liszt Ferenc repülőtérről már a Baptista Szeretetszolgálattal utaztunk Isztambulon és Adanán keresztül a katasztrófa egyik helyszínére, Antakya városába, illetve oda, ami Antakyából megmaradt. Mert az épületek mintegy ötöde azonnal összeomlott, és a maradék is siralmas állapotba került – mondta az Indexnek Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány elnöke, aki hűséges társával, Trafival, a zsemleszínű golden retriever–labrador keverékkutyával dolgozott a mentés frontvonalában.
Trafikát – ahogy mindenki becézi az elképesztően intelligens és kedves, már-már emberi gesztusokat mutató ebet – és gazdáját Miskolcon látogattuk meg, egy nappal azok után, hogy a páratlan páros hazatért Antakyából.
Mezősi doktor hét éve dolgozik együtt Trafival, és ez idő alatt olyan szoros, már-már meghitt kapcsolat alakult ki ember és kutya között, ami kevés híján könnyeket csalt az újságíró szemébe. Trafit egyéves korában ajándékozta a gazdája, egy hölgy az alapítványnak, no nem azért, mintha megunta volna, hanem az életkörülményei úgy alakultak, hogy nem tudta tovább biztosítani a tündéri négylábú tartását. Mezősiék kezdetben vakvezető kutyát akartak nevelni belőle, de aztán kiderült, hogy ehhez túlságosan virgonc, alkalmanként egy kétméteres bottal a szájában rohant vissza a gazdihoz, úgyhogy arra gondoltak, munkakutyát képeznek belőle.
Az ötlet telitalálat volt, mert hamar kiderült, Trafiban megvan az a különleges képesség, amit mi komplementer kooperációnak nevezünk – mondja a gazdi. – Azaz tökéletesen együtt tud működni a gazdájával, és kiegészíti az ember képességeit, tulajdonságait. Ha kell, önálló cselekvésre is képes, ugyanakkor egy pillanatra sem feledkezik meg arról, hogy kettejük közül az ember a főnök. Alárendeli magát a közös célnak, adott esetben átveszi az irányítást, de a vezetés mindig a gazda kezében marad. Megjegyzem, vakvezetésből is van bizonyítványa Trafinak, de ő nem ebben a legkiemelkedőbb, nem vakvezetésre használjuk.
Három az egyben
Trafi egyik készsége az, hogy demonstrátor, vagyis amikor valaki megérkezik az alapítványhoz, akkor Trafival mutatják be, hogy mit is csinál egy vakvezető kutya. De ez neki tulajdonképpen csak a másodállása, mert főállásban Magyarország legképzettebb mentőkutyája.
Aki a nyomkövetésben, a területen kutatásban és a romkutatásban is profi.
Trafi egy kicsit olyan, mint az öttusázó vagy a tízpróbázó – mondja a gazdi. – Van, aki gyorsabban fut, úszik, jobban lovagol, vív, mint a pentatlonista, de így együtt senki sem csinálja jobban az öt szakágat. Hát ilyen Trafi is: van nála élesebb szaglású kutya, olyan is, aki jobban mozog a területen, ügyesebben ássa ki az emberi testet a romok alól, de ezt a három képességet ő egyesíti magában a legtökéletesebben.
Erre szükség is volt Antakyában, ahol a körülmények borzalmasak voltak; százezer ember éjszakázott a szabad ég alatt, illetve menekült a környékről gépkocsival, mindenki ahogy tudott. Mezősiék egy fél nap alatt tették meg az Adanát és Antakyát elválasztó, 115 kilométeres távolságot. Az autópálya zsúfolt volt, dugó követett dugót, még úgy is, hogy rendőri felvezetéssel igyekeztek megközelíteni a katasztrófa helyszínét. És közben a bomló emberi testek egyre erősödő, orrfacsaró bűze lengte be a környéket, ami szombatra, amikor Trafi és gazdája hazarepült Budapestre, már szinte elviselhetetlenné fajult.
Antakyába megérkezve sátrat vertek Mezősiék, majd belevetették magukat a munkába. Az első két napban gyakorlatilag nem volt államhatalom, közigazgatás, minden összeomlott, a szó valódi és átvitt értelmében is. Aztán viszont tiszteletre és elismerésre méltó gyorsasággal szerveződtek a török menőcsapatok, kifogástalan gyorsasággal és ügybuzgalommal végezték a munkájukat.
Ukrán és orosz együtt mentett
Megható volt, ahogy a mentés elsőbbsége minden mást felülírt – jelezte Mezősi doktor. – Az adanai repülőtéren egymás mellett parkolt az izraeli és az iráni, kicsit odébb pedig az orosz és az ukrán mentőcsapat repülőgépe, a nemzetközi brigád tagjai tökéletesen félretették azt a körülményt, hogy adott esetben egymással háborúban vagy konfliktusban álló nemzeteket, vallásokat, ideológiákat képviselnek.
Maga a mentés bizony nem volt veszélytelen, sőt. Mezősiék hallottak olyan kutyáról, amely odaveszett az összeomló romok alatt, és a nyolc közül az egyik magyar mentőkutya is megsérült, igaz, csak könnyebben.
Nagyobb baj is történhetett volna, ha nincs Trafi fantasztikus hatodik érzéke, amellyel előre megérezte azt, amit az ember a maga tökéletlen érzékszerveivel nem tud érzékelni.
Trafi mindig teljesíti a parancsot, olyan szűk, függőlegesen ereszkedő helyekre is hajlandó bemászni, ahová egy átlagos kutya a világ minden kincséért sem menne be, mert ösztönösen tart a veszélytől – idézte fel Mezősi doktor az egyik hátborzongató esetet. – A szóban forgó romkutatásnál is kiadtam az utasítást, és ő érezte is rendkívül kifinomult szaglásával, hogy valaki van a romok alatt. El is kezdett kaparni, majd a résen befelé kúszni, amikor hirtelen visszafordult, és odajött hozzám. Nem értettem, mi a gond, újból utasítottam a keresésre, egy darabig ment is, de aztán megint visszajött. Akkor történt az, hogy kívülről elkezdtek kiabálni a török tűzoltók, hogy meneküljünk, mert omlik a ház! Rémületes morgó hang hallatszott a föld gyomrából, csikorogtak a tartógerendák, beindult az egyik utórengés, amit Trafi előre megérzett, és utána össze is omlott a ház. Ha a kutyám nem olyan érzékeny, akkor mindketten ottvesztünk volna. A mi szakmánkban a bátorság és az óvatosság arányos keverékére van szükség.
Tizenegyen köszönhetik az életüket a magyaroknak
Mezősiék csapatszinten tizenegy embert mentettek ki a romok alól, ők ketten Trafival konkrétan pedig három életet mentettek meg. De sajnos nem biztos, hogy mindhárman életben maradnak, hiszen súlyosan sérültek.
Ami a mentést illeti, az első huszonnégy órában a kimenthető emberek kilencvenöt százalékát kimentik, utána pedig exponenciálisan csökken a kimentett emberek száma és az életben maradás esélye is.
Elméletben még mindig van esély arra, hogy élő embereket találjanak a romok alatt, például olyan szélsőséges esetben, amikor valaki egy konyhában reked, és ott élelem és palackos víz is van.
Mivel az idő és az erőforrások, kapacitások szűkössége a legfontosabb korlátozó tényező, sokszor fájó szívvel ott kell hagyni azt is, akinek a létezéséről tudnak, hiszen jelt adott magáról, de a másik ember kimentésére nagyobb az esély. Létezik erre egy protokoll: ahhoz, hogy megkezdjék egy konkrét esetben a mentést, az ásást, három, egymástól független kutya és gazda egybehangzó jelzésére van szükség. Ha ez megvan, akkor hozzáláthatnak a mentéshez.
Ha kell, amputálnak
Olyan eset is előfordult, hogy a mentés érdekében az egyik gyermeknek amputálni kellett a lábát, mert beszorult egy betongerenda alá, és annak érdekében, hogy ki tudják húzni a romok közül, fel kellett áldozni az egyik lábát. Ennél nehezebben meghozható döntést aligha ismer az orvostudomány, hiszen az amputációt szakképzett sebésznek kell elvégeznie.
Miközben itt tartottunk a hátborzongató antakyai események felidézésében, Trafiról természetesen fotókat is kellett készíteni. A fotogén eb, mihelyt meglátta a fényképezőgépet, azonnal bepózolt, akár egy filmsztár. Az ember legszívesebben hazavitte volna az ennivaló négylábút, természetesen ehhez birokra kellett volna kelni Mezősi doktorral, aki a világ minden kincséért sem válna meg hűséges társától.
Szó esett még arról, hogy bizony hallottak Antakyában fosztogatásokról, bár szerencsére rablóbandákkal nem akadt dolguk, de a távolból beszűrődött a fegyverropogás. A török rendfenntartók és a hadsereg kíméletlenül leszámolt az emberi tragédiák vámszedőivel.
Vendéglátónk arról is beszélt, hogy 1999-ben már járt Törökországban egy másik földrengést követő mentőakcióban, majd a következő hőstette a 2009-es szumátrai borzalmas földrengést követő mentés volt. A mostani antakyai vállalkozás a harmadik ilyen akciója volt a praxisában.
Közben lassan elérkezik a búcsú ideje, hiszen Mezősi doktorra – akinek hat diplomája van a jogitól a közgazdászig – és Trafira ráfér a pihenés. Ebből azonban nem lesz semmi, mert az alapítvány a napokban végre saját otthonba költözött, amit be kell rendezni, ki kell takarítani, vagyis lesz még bőven teendő a napokban.
Csak éppen ezzel nem kerül fel az internetes és a nyomtatott újságok címlapjára.
(Borítókép: Dr. Mezősi Tamás és Trafi. Fotó: Németh Kata / Index)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.