A Mi Hazánk szerint állami kitüntetés jár a földrengés utáni mentésben részt vevő magyar egységeknek
További Belföld cikkek
- Pályahiba miatt nem jár a 3-as metró egy szakaszon
- Mikulásruhát és párásítót lopott a betört kirakatból egy kenderesi férfi
- Egy dologban egyetértenek a történészek: valami nem stimmel a karácsonnyal
- Újabb közös előterjesztéssel rukkolt elő Karácsony Gergely és Vitézy Dávid
- Lázár János beköltözik Hajdú Péterhez, kényes kérdésekre ad választ
Toroczkai László, az ellenzéki párt elnöke kedden, a budapesti török nagykövetség előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: olyan tragédia történt, amelyre már régen nem volt példa nemcsak Európában, de világszerte.
Hozzátette: rendkívül büszkék azokra a magyar hősökre, akik életeket mentenek, közte a közösségükhöz tartozó fiatalra, aki egy másfél éves kisgyermeket hozott fel a romok alól.
Ezért a Mi Hazánk kezdeményezte, hogy a legmagasabb szintű állami kitüntetéssel ismerje el a kormány a mentésben részt vevők munkáját. Dúró Dóra, az ellenzéki párt elnökhelyettese, az Országgyűlés alelnöke hozzátette: Életmentő emlékérem állami kitüntetését adományázását várják el a kormánytól, ezzel is kifejezve a magyar emberek háláját és büszkeségét.
A kitüntetés felterjesztése a Belügyminisztérium hatásköre
– idézte az MTI az ellenzéki politikus szavait.
Száznál is több magyar vett rész a földrengés utáni mentésben
Kiemelte: a százat is meghaladta a mentőcsapatok tagjaként a helyszínre érkező magyarok száma. A tragédia összekovácsolta a magyar társadalmat, is és mindannyian hősként tekintenek rájuk – fűzte hozzá.
Toroczkai László elmondta még, hogy adományokkal is hozzájárulnak a tragédia enyhítéséhez. Első lépésként kedden a helyszínen 300 ezer forint értékű saját adományt nyújtottak át.
Azt kérte továbbá, hogy a török nagykövetség által megadott bankszámlaszámra utaljanak szimpatizánsaik, szavazóik pénzügyi adományokat. Emellett a budapesti, Bartók Béla úti központi irodájukban tárgyi adományokat is gyűjtenek. Közölte, a nagykövetség jelzése alapján takarók, sátrak, mobil WC, mobil fürdőszoba az, amire főként szükség van.
Gülşen Karanis Ekşioglu török nagykövet köszönetet mondott a segítségért. Elmondta: személyesen is érintett, férjét a földrengés túlélőjeként kórházban ápolják.
Ez ismét az a pillanat, amikor a török–magyar barátságot azonnal érezhették, Magyarország az elsők között jelentkezett a segítségnyújtásra. Ezt soha nem felejtik el
– fogalmazott.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.