- Belföld
- steiner attila
- energiaügyi minisztérium
- energetika
- energiaárak
- földgázellátás
- villamosenergia
- energiaválság
Steiner Attila: Zavartalan a földgázellátás
További Belföld cikkek
A Demokratában szerdán megjelent számában olvasható interjúban Steiner Attila azt mondta, az „elhibázott brüsszeli szankciók” nem vetettek véget az ukrajnai háborúnak, Európában viszont energiaválságot, áremelkedést és ellátási zavarokat okoztak, „ennek ellenére újabb és újabb szankciós javaslatok merültek fel, de a megfelelő kormányzati felkészülésnek köszönhetően ez a fűtési szezon gond nélkül lezajlik”.
Az államtitkár kulcskérdésnek nevezte, Magyarország miként tudja növelni az energiaszuverenitását, emellett „abszolút prioritást élvez” a rezsicsökkentés megvédése, aminek érdekében a kormány megnégyszerezte az energiaár-ingadozás hatásának kivédésére létrehozott rezsivédelmi alapot, amelynek összege 2600 milliárd forint.
A földgázellátására térve hangsúlyozta: az, hogy nem érkezik orosz gáz Magyarországra, nem fenyeget, a Török Áramlaton keresztül zavartalan az ellátás.
Utalt arra is, hogy Magyarország próbálja diverzifikálni a forrásait, ami nem könnyű feladat, a többi között azért, mert az orosz forrásból érkező hatalmas mennyiséget lehetetlen az egyik napról a másikra pótolni.
Ismertetése szerint a földgáz az ország energiamixéből 43 százalékot tesz ki, amiből 15 százalékot – másfélmilliárd köbmétert – fedez a magyarországi kitermelés, továbbá az országban több helyen is találtak „ígéretes földgáz-mezőket”.
Steiner Attila a villamos energiára térve amellett érvelt, hogy az országnak szüksége van a Paks 2-re, majd közölte: a négyezer megawatt beépített napelem-kapacitás már a paksi kapacitás dupláját jelenti.
A fel nem használt energiára vonatkozó kérdésre úgy felelt, hogy „nagy lehetőségeket” látnak az akkumulátorokban. Szólt arról is, hogy 2030-ra a Magyarországra települő nagy iparvállalatok miatt több mint másfélszeresére nőhet az áramigény – számolt be az MTI.
Óriási meglepetés: új napenergiacsúcs született
Ez mindent visz.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
Gulyás Gergely szerint a kormány nem betiltani akarja a Pride-ot, csak zárt körűvé tenné
A miniszter azt mondta, ezzel a gyermekvédelem szempontjait akarják érvényesíteni.
február 26., 14:27
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Belföld
Megújult Az Élet Menete Alapítvány
Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.
11 perce
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture
Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.
február 26., 08:06
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.
február 26., 12:10
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
9 órája
- Mindeközben
Balogh Levente a Cápák között-es befektetéseiről: Ezek nekem olyan összegek, amik játékpénzek
10 órája
- Mindeközben
Nehéz időszakáról vallott Horváth Gréta: Minden lehetőséget megragadtam a pénzkeresésre
11 órája
- Mindeközben
Lukács Sándor a házasságáról: Ötven éve együtt vagyunk, humor és a szeretet nélkül biztosan nem tartanánk itt
12 órája
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Belföld
Kényszerleszállást hajtott végre egy repülőgép Budapesten
Tűzoltók várták az Air France egyik járatát Ferihegyen.
február 26., 11:20
- Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért
Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.
február 26., 10:04
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben
Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.
február 26., 08:35
- Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát
Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.
február 26., 13:23
- Belföld
Álmában táncol a balerina, akire két és fél éve ráomlott egy épülő ház fala
február 26., 15:55