Kövér László elmondta, hogy mi a legfontosabb feladat
Államunk és társadalmunk biztonságának megőrzése a legfontosabb közös feladatunk – jelentette ki Kövér László az Országgyűlési Őrség megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából tartott csütörtöki megemlékezésen az Országház Kupolatermében.
A házelnök emlékeztetett rá: közbiztonság nincs közérdeket képviselő demokratikus közhatalom nélkül, demokratikus közhatalom pedig nincs legitim parlament nélkül, amely mindig csak a rend és a biztonság keretei között töltheti be hivatását.
Az MTI szerint Kövér László kiemelte: ha Magyarország szabad és szuverén, akkor
mindannyian biztonságban vagyunk, hiszen megvan a lehetőségünk arra, hogy megszabjuk a saját magyar életrendünket. Ha bármilyen okból csorbul Magyarország szabadsága és szuverenitása, az életünk rendje is mindig veszélybe kerül, ezért mindenkinek megrendülhet a biztonsága és elnehezülhet az élete.
A házelnök hozzátette: ezt igazolja az Országgyűlési Őrség, illetve jogelődei intézményi története is.