Fix áron kaphatnak villamos energiát az állami intézmények és az önkormányzatok

2023.02.21. 07:51
A földgázellátásban bevált gyakorlat mintájára a villamos energiát is fix árakon kaphatják az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn közleményben az MTI-vel.

A szaktárca ismertette, a kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében a jelenlegi szerződésük szerint változó tarifákon villamos energiát vételező szereplők

ÁPRILIS ELEJÉTŐL AZ IDEI ÉV VÉGÉIG RÖGZÍTETT ÁRAKRA TÉRHETNEK ÁT.

A lehetőséggel csak azok a jogosultak élhetnek, akik ezt a 2023. február 28-i jogvesztő határidőig a kereskedőjüknek megküldött nyilatkozatban igénylik. A közleményben kifejtették azt is, hogy a háború és a szankciók miatt megnőtt az energia ára, de ősz óta fokozatos visszarendeződés figyelhető meg az energiapiacon, jelenleg is a tavalyi csúcsoknál kedvezőbb szinten alakulnak az árak.

A minisztérium arra is emlékeztetett, hogy a kormány idén januárban a földgázszolgáltatásban nyitotta meg a változó áras szerződésekről fix árakra átállás lehetőségét.

A legszélesebb ügyfélkört kiszolgáló MVM-nél több mint 700 jogosult üzleti partner juthat így rögzített árakon földgázhoz összesen több mint 7500 fogyasztási helyen. Az áramellátásra kiterjesztést az önkormányzati szövetségek is javasolták az Energiaügyi Minisztériumban megtartott január végi egyeztetésen.

A most megnyitott lehetőséggel a villamosenergia-szolgáltatásban is a költségvetési szervek, az állami gazdasági társaságok, a helyi és nemzetiségi önkormányzatok, intézményeik és cégeik, a közérdekű alapítványok által fenntartott felsőoktatási intézmények és az egyházak élhetnek. A jogszabályban megjelölt körbe tartozók

2023. február 28-án éjfélig, elektronikus úton nyilatkozhatnak a villamosenergia-kereskedőjüknek arról, hogy a jogosultságuk fennáll, és igénybe kívánják venni a módosított elszámolást.

A rendeletben foglaltak a 2023. december 31. előtt lejáró villamosenergia-vásárlási szerződésekre, fix versenypiaci szerződéssel rendelkezőkre vagy egyetemes szolgáltatásban ellátottakra nem alkalmazhatók. A kormány megnégyszerezte a Rezsivédelmi Alap összegét, így a magyar családok az átlagfogyasztásig egész évben rezsicsökkentett áron jutnak a legfontosabb energiahordozókhoz – hangsúlyozta az Energiaügyi Minisztérium, hozzátéve, folyamatosan azon dolgoznak, hogy a szankciós energiaválság hatásai a lehető legkevésbé terheljék a hazai fogyasztókat.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Döntött a bíróság a halálra égett japán nő ügyében, letartóztatták az ír férfit

Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.

február 6., 14:53

  • Belföld
Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

Börtönben ül, most emelték volna többmilliósra a fizetését Kiss Lászlónak

A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.

február 6., 13:58

  • Belföld
Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Megjelent a kormányrendelet, zöld utat kapott a főváros, megvehetik Rákosrendezőt

Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség

február 6., 14:29

  • Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája

Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.

2 órája

  • Címlapon
Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Hónapok óta zaklatta támadója a XVIII. kerületben megkéselt nő, mégsem kapott segítséget

Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.

24 perce

  • Belföld
Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

Kiderült, mikor tartja az évértékelő beszédét Orbán Viktor

A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.

február 6., 15:01

  • Belföld
Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Győrfi Pál szerint jó szakember az a komáromi doktornő, aki vizsgálat nélkül elküldött egy bélcsavarodásos beteget

Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.

február 6., 15:41

  • Belföld
Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Ma tíz éve mondta ki Simicska Lajos azt a szót

Így emlékszik a magyar nyilvánosság.

február 6., 15:57

  • Belföld
A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

A Magyar Bírói Egyesület elnöke: Azzal, hogy demonstrálunk, a törvény adta jogunkkal élünk

Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.

február 6., 13:07

  • Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese

Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.

4 órája

  • Belföld
Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Átugrunk magyarba' wellnessezni: román nyelvtanfolyamot indítanak a makói szállodásoknak

Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.

február 6., 17:04

  • Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat

Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.

4 órája

  • Belföld
Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

Evakuálni kellett egy budapesti irodaházat, mert kigyulladt egy autó a mélygarázsban

A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.

február 6., 08:09

  • Belföld
Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

Lázár János: Ha Rákosrendező kell a fővárosnak, viheti

A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.

február 6., 16:40

  • Belföld
Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Tombol a járvány, egyre több az influenzás beteg

Friss adatokat közölt az NNGYK.

február 6., 12:58

  • Belföld
Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Lesújtott a hatóság Balázsékra, a TV2-vel szemben pedig eljárást indított

Az NMHH több rádiót is megbírságolt.

február 6., 13:21

  • Belföld
Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Filmforgatás miatt lezárások várhatóak a fővárosban

Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.

február 6., 10:57

  • Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten

Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.

1 órája

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor és Donald Trump a mindenki felett lebegő helikopterek

A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.

február 6., 11:06

  • Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért

Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.

59 perce

  • Belföld
Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Elutasították Biró Ferenc kérelmét, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnöke

Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.

február 6., 10:55

  • Belföld
Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

Karácsony Gergely: A kormány meghátrált, mini-Dubaj helyett győzött Budapest érdeke

A Fővárosi Önkormányzat érvényesítette az elővásárlási jogát.

február 6., 11:41

  • Belföld
Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

Veszélyes anyag kerülhetett a levegőbe Újpesten

A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.

február 6., 16:09

  • Belföld
Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

Gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy fiatal férfival szemben

A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.

február 6., 12:39

  • Belföld
A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi

A nyílt utcán próbálta meg elrabolni volt élettársát egy férfi

A nő a dulakodásban 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett el.

február 6., 12:47