Meghalt a Deák téren megkéselt fiú
Két társaság szólalkozott össze vasárnap hajnalban a Deák téren, ahol egy fiatal fiú súlyosan megsérült, miután egy 18 éves fiatal halántékon szúrta. A megkéselt fiú a támadás után összeesett, a helyszínen a mentősök újraélesztették, majd életveszélyes állapotban bevitték az intenzív osztályra. A fővárosi nyomozók körözést adtak ki a tettesre, majd 15 órával az elkövetés után Kőbányán el is fogták. Martin felépüléséért sokan imádkoztak, kedden még úgy tűnt, túl van az életveszélyen, és levették a lélegeztetőgépről.
Pénteken azonban arról számolt be a fiú édesanyja, hogy a Deák téren megkéselt 18 éves Martin szervezete feladta a küzdelmet
– tette közzé a Bors.
A fiú édesanyja csütörtök délután elmondta, gyermekének mindössze egy százalék esélye van a felépülésre. Péntek délben a családtagok feketére változtatták a Facebook-profilképüket, és az anya bejelentette fia halálát.
Kedves rokonok, ismerősök, Martin fiam itt hagyott minket
– fogalmazott.