
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Erőss Loránd elmondta, a több mint 350 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően négy műtőbe telepítettek új orvosi műszereket, de az eszközbeszerzések mellett olyan informatikai fejlesztés is megvalósult, amely a világ élvonalába emelte az intézményt.
Másfél év után a belső munkálatok is befejeződtek az Észak-Közép-budai Centrum Kútvölgyi Klinikai Tömbjében.
A csaknem egy évig tartó nagyszabású rekonstrukció alatt Európa legjobb digitális hálózatának kábelrendszerét építették be a falakba, így lehetővé vált a műtét során keletkezett adatok tárolása, gyors továbbítása és valós idejű megjelenítése
– magyarázta a főigazgató, hozzátéve: a betegadatok, az MR- és CT-képek, valamint a műtét alatt keletkező képi adatok – például a mikroszkóp vagy az endoszkóp felvételei – már beavatkozás közben továbbíthatók a műtőn kívülre.
Ez a lehetőség nagyban megkönnyíti az orvosi döntéshozatalt, javítja a betegbiztonságot, a személyzet együttműködését, sőt az oktatásban is új távlatokat nyit – hangsúlyozta Erőss Loránd. Megjegyezte: a gondos műtéti tervezés és a minőségi technológia ezen a területen elengedhetetlen, hiszen a beavatkozásoknál milliméteres pontosságra van szükség.
A főigazgató főorvos felidézte, hogy az OMIII 2021-ben jött létre az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet, valamint az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet fúziójával, és évente mintegy négyezer idegsebészeti beavatkozást hajtanak végre az intézményben.
Kitért arra is, hogy élen járnak az új technológiák kifejlesztésében: a stroke-diagnosztikában például mesterséges intelligenciát használnak, emellett
náluk hajtották végre Magyarország első robotasszisztált agyműtétjét,
valamint a 3D képi megjelenítésre alkalmas exoscope technológiát is az intézetben alkalmazták először.
Erőss Loránd beszámolt továbbá arról, hogy intézményük 28 stroke-centrummal áll összeköttetésben, és ezek közül bárhová is viszik be a beteget, a gyors adattovábbításnak és a mesterséges intelligenciának köszönhetően mindössze néhány perc alatt megszületik a döntés arról, hogy milyen beavatkozásra van szükség és hol látják el a beteget. A legmodernebb technológiák alkalmazása nemcsak az életminőség javulását eredményezi, de a betegek jelentős százalékánál egyenesen életmentő – húzta alá.
Horváth Lajos, a kórház stratégiai és informatikai igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az intézményben megvalósult fejlesztések maximálisan kiszolgálják a betegellátást, a kutatást és az oktatást. Mindez szerinte szerves folytatása, „intézményi ráépülése” az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) létrehozásának is, amely ugyancsak az egységes rendszer megalkotását szolgálja. A végső cél, hogy az orvosi döntéshozatal során a lehető legtöbb információ álljon rendelkezésre – fogalmazott Horváth Lajos az MTI beszámolója szerint.
A helyettes államtitkár szerint olyan járványok várhatók, amikről az egyetemeken sem tanítottak.
(Borítókép: Gerincideg-sebészeti műtétet végeznek az Országos Mentális Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet egyik új műtőhelyiségében az OMIII Laky Adolf utcai épületében 2023. február 28-án. Fotó: Lakatos Péter / MTI)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMSzívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.
március 1., 18:27
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
5 perce
tegnap, 21:00
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
A finanszírozás emelését, a betegellátás minőségének javulását szeretnék elérni.
30 perce
Exkluzív interjút ad a kormányfő.
március 1., 17:09
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.
március 1., 17:03
Elmondása szerint nem volt ilyen terv.
1 órája
tegnap, 18:55
tegnap, 17:52
tegnap, 16:45
tegnap, 15:40
Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.
március 2., 11:20
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.
március 2., 11:59
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.
március 1., 15:43
Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.
március 1., 07:11
tegnap, 13:20
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
1 órája
A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.
március 1., 07:57
Kerítésfelújítás közben bukkantak az eszközökre.
március 1., 09:31
Meglepő eredmény született.
március 1., 12:53
Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.
március 1., 09:59
A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.
március 1., 12:31
Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.
március 1., 08:27
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26
A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.
március 1., 16:55
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.
március 1., 06:20
Négyen megsérültek, egy ember súlyos állapotban került kórházba.
március 1., 13:02
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
tegnap, 10:20
A pártigazgató kijelentette, hogy a DK nem kapott és nem költött külföldi pénzeket.
március 1., 12:55
Elmeorvos is megvizsgálja a gyanúsítottat.
március 1., 12:49