Schiffer András is kiállt Budaházy György mellett
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Az LMP korábbi alapítója és társelnöke szerint a „Budaházy György és társai ügyében hozott ítélet mélyen sérti a társadalmi igazságérzetet, és rombolja a jogállamiságba vetett hitet”. Így azt várják a szervezők, hogy Novák Katalin majd elnöki kegyelemben részesítheti Budaházy Györgyöt.
A korábbi politikus úgy véli, az, amiért elítélték Budaházyt és társait, „egészen valószínűtlennek tűnik” az elmúlt időszakban Európában bekövetkezett terrorcselekményekhez képest.
Ehhez példának felhozta a Charlie Hebdo ellen történt merényletet, amelyet iszlamisták követtek el és egy Franciaország-szerte 250 áldozatot követelő terrorista cselekménysorozat első felvonása volt.
Emellett azzal sem ért egyet a politikus, hogy „a 2006-os rendőrterror fő felelősei, megbízói, megrendelői elkerülték az igazságszolgáltatást”, azonban „Budaházy Györgyön kíván az igazságszolgáltatás példát statuálni”.
A támogatók soraiban főként kormánypárti közszereplők, valamint a Mi Hazánk Mozgalom politikusai, támogatói vannak jelen. Többek között Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke, Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, Budaházy Edda, Budaházy György testvére, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom alapítója, Skrabski Fruzsina producer, filmrendező, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője, és Bayer Zsolt publicista, a Fidesz egyik alapítója.
Emellett az oldalon pénzt is lehet adományozni, hogy hirdethessék a kezdeményezést a szervezők.
Budaházy György jogerős ítélete
Tavaly márciusban megszületett az elsőfokú ítélet a Hunnia-perben, a Fővárosi Törvényszék megismételt büntetőeljárásban Budaházy Györgyöt tizenhét év fegyházra ítélte. Az előzetesben töltött időt beszámítják, de Budaházy feltételesen sem bocsátható szabadlábra.
A Fővárosi Törvényszék első alkalommal 2016-ban ítélte bűnösnek Budaházy Györgyöt és a 16-ból 14 vádlottat, egyéb, kisebb súlyú, járulékos bűncselekmények elbírálása mellett a legsúlyosabb vádpontban, terrorcselekmény bűntettében.