Szijjártó Péter: Már csak négy magyar űrhajósjelölt van versenyben

DSC2336
2023.03.04. 12:21
Az illetékes szakértői testület döntésének nyomán négyre szűkült azon magyar űrhajósjelöltek listája, akiknek egyike 2024 végén vagy 2025 elején harmincnapos kutatási misszión vehet részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.

A tárcavezető arról számolt be, hogy több ezer érdeklődő volt az új kormányzati űrstratégia keretében meghirdetett programra, amelynek célja, hogy ismét magyar űrhajós jusson a világűrbe.

„Ennek nyomán körülbelül 240 ember adta be a pályázatát, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökség bázisán, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben” – tájékoztatott.

Ismertette, hogy hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre.

A kiválasztott az Európai Űrügynökség és az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével

2024 végén vagy 2025 elején harmincnapos kutatási misszión vesz részt az ISS-en, ahol magyar űreszközöket tesztel, és kísérleteket végez magyar kutatócsoportok számára.

Szijjártó Péter közölte, hogy a következő évben az érintettek további képzéseken és teszteken esnek át annak érdekében, hogy a folyamat végén teljességgel megalapozott döntés születhessen.

„Mindenesetre az elkövetkezendő nagyjából egy esztendő ennek a négy űrhajósjelöltnek kifejezetten izgalmas lesz, és mi is izgalommal várjuk, hogy ki az, aki közülük végül a legjobb lesz” – fogalmazott.

Megéri beszállni

A miniszter ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, minden előrejelzés arról szól, hogy az űripar a 21. század egyik legdinamikusabban fejlődő iparága lesz, és ebből Magyarország is szeretné kivenni a részét, ezért hirdették meg a magyar űrstratégia keretében az újabb nemzeti kutatóűrhajós programot.

Rámutatott, Magyarországnak talán sokak számára meglepő módon ezen a téren komoly hagyományai vannak, hazánk világszerte elismert műszaki teljesítménnyel rendelkezik az űriparban.

És nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy azon nemzetek sorába tartozunk, amelyek már adtak kutatóűrhajóst a világnak

– mondta Farkas Bertalanra utalva.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Republikon Intézet: csökkent a Tisza Párt előnye, hibahatáron belül a Fidesz

Ötpárti parlamentet feltételez a közvélemény-kutatás.

március 1., 17:17

  • Belföld
Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Orbán Viktor hamarosan megszólal, a Trump–Zelenszkij-vita is terítékre kerül

Exkluzív interjút ad a kormányfő.

március 1., 17:09

  • Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek

Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.

március 2., 09:44

  • Belföld
Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

Orbán Viktor a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Amit tegnap láttunk, az egy rossz dolog

A miniszterelnök elmondta, volt már részese ilyennek, de csak zárt ajtók mögött.

március 1., 18:27

  • Belföld
Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Jön a Lex Pride, ami korántsem ígérkezik tartalom- és értéksemlegesnek

Valóságos lavinát indított el Orbán Viktor, mikor évértékelőjén üzent a Pride szervezőinek, hogy ne is bajlódjanak az idei felvonulás előkészítésével.

március 1., 17:03

  • Belföld
Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta

Terézváros gazdasági programjának nagyobb részét mesterséges intelligencia írta

A képviselők többsége számára azonban így is elfogadható volt.

3 perce

  • Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten

Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.

március 2., 07:02

  • Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre

Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.

március 2., 05:57

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

5 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

Karácsony Gergely: Egy uniós tagországban nem lehet betiltani a Pride-ot

A főpolgármester szerint vagy mindenki szabad egy városban, vagy senki sem az.

március 1., 07:57

  • Belföld
Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Itt a tavasz első napja, a Balatonnál már fagylalt is kapható

Megkezdődött a fagylaltszezon a tónál.

március 1., 15:43

  • Belföld
Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

Már lesben állnak a NAV ellenőrei, összehangolt akció indul nőnap alkalmából

A számla- és nyugtaadás mellett az online pénztárgépeket és a termékeket is ellenőrzik.

március 2., 11:59

  • Belföld
Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Ujhelyi István: Trump kihirdette az „erősebb kutya” korszakát, de mi Orbán Viktor terve?

Suttyóságnak nevezte, amit Trumpék Zelenszkijjel csináltak.

március 2., 11:20

  • Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán

A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.

március 2., 09:54

  • Belföld
Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Nyolc órás vita után minden képviselő megszavazta Győr költségvetését

Még a helyik lakosok is demonstrálni kezdtek az ülésen.

március 1., 07:11

  • Belföld
Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Beindult a kormány, még az Alaptörvényt is módosítja a kábítószer-ellenes küzdelem érdekében

Lapunk megtudta, hogyan változik az alkotmány.

március 1., 08:27

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

9 órája

  • Belföld
Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Javult a levegőminőség, de több város továbbra is veszélyben van

Folyamatosan csökken a szálló por koncentrációja.

március 1., 10:40

  • Belföld
„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány

„Ocsmány módon viselkedik Trump” – az ellenzék máshogy látta a Trump–Zelenszkij-találkozót, mint a kormány

A magyar politikusok sem hagyták szó nélkül a történteket.

március 1., 12:31

  • Belföld
Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Orbán Balázs öt tanulságot vont le a viharos Trump–Zelenszkij-találkozóból

Arra is emlékeztetett, hogy hamarosan rendkívüli uniós csúcs lesz Brüsszelben.

március 1., 09:59

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

41 perce

  • Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán

A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.

március 2., 09:26

  • Belföld
Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi

Első fokon 20 év fegyházat kapott a nyugdíjas főbérlőt agyonverő férfi

A bántalmazással felhagyott, amíg megpróbált vásárolni a sértett bankkártyájával.

március 1., 16:55

  • Belföld
Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

Halálos karambol történt az M5-ösön, ketten meghaltak, mikor személyautó csapódott egy kamionba

A helyszínre több mentőegységet is riasztottak.

március 1., 06:20

  • Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.

2 órája

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.

7 perce