Sebestyén Balázs: Hiszünk a sokszínűségben, de…

BP-8336
2023.03.07. 16:54
Közéleti podcastműsor vendége volt nemrég Sebestyén Balázs televíziós és rádiós műsorvezető, aki több kérdésben is elmondta véleményét.

Sebestyén Balázs műsorvezető volt a vendége nemrég a HVG Fülke Extra című podcastjének. A Rádió 1-en reggeli műsort is vezető Sebestyén elmondta, hogy a legtöbb esetben, amikor írnak róluk, az nem úgy és nem abban a formában hangzik el, mint ahogy később be van mutatva.

Ezzel nem mentegetőzik, csak szerinte azok, akik kritikát írnak róla, nem veszik a fáradságot, hogy végighallgassák és megértsék az általa elmondottakat.

Sebestyén Balázs ezzel kapcsolatban azt is kijelentette, hogy ilyenkor mindenki a maga meggyőződésének, ideológiájának, tulajdonosának vagy érdekszférájának hasznos mondatot emeli ki belőle. Ebből aztán „kreálnak valamit”, amit fel is tudnak használni, az elmondottakat ellenben nem tudják összefüggéseikben értelmezni.

A műsorvezető ezt nem tartja bajnak, nem is mérges emiatt, mindössze az általános szellemi színvonal elvesztését sajnálja. Sebestyén Balázs úgy véli, ez történt akkor is, amikor a 39 éves pedagógiai asszisztens ügyében saját műsorában úgy fogalmazott:

Ha az én gyerekemmel jönne haza egy negyvenéves, akkor beleállítanám a vasvillát a hátába.

Elmondta, hogy ebben az esetben nem azt mondta, hogy valakibe beleállítaná a vasvillát, még ha egyébként így is gondolta volna. Sebestyén Balázs szerint ugyanis a vidéken élő beszélgetőtársának vetette fel mindezt, aki úgy fogalmazott, hogy nem örülne, ha a lánya így jönne haza.

A műsorvezető ezzel kapcsolatban szólt közbe, hogy ne finomkodjon, mert ő valószínűleg beleállítaná a vasvillát a hátába. Kicsinek tűnik a különbség, de egészen mást jelent a két állítás – tette hozzá Sebestyén Balázs.

Sebestény Balázs és a transzfóbia

A beszélgetésben a transzfóbia témája is szóba került. Sebestyén Balázs megjegyezte, hogy a podcast házigazdájának generációja érzékeny erre a témára. Utóbbi emlékeztette a műsorvezetőt egy korábbi kijelentésére, mely szerint ő nem transzfób, majd elmondott több olyan kijelentést is, ami ilyenkor szóba szokott kerülni a transzfób emberek részéről. Az egyik ilyen:

Engem nem zavar, de csinálja otthon, nekem ne kelljen néznem.

A Fülke házigazdája mindezt nem tartja uszításnak, viszont álláspontja szerint Sebestyén Balázs olyan kérdést hozott elő, amelyre nem feltétlenül van szükség, ahogy arra sem, hogy szórakozzanak a kisebbséggel.

„Miért jó az a transzközösségnek, mi célt szolgál, hogy valakit felküldenek a jégre, elesik, és azután kinevetik?” – kérdezett vissza ekkor Sebestyén Balázs, a januári espoói műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon fellépő transznemű korcsolyázóra utalva.

Meglátása szerint ez semmiféle célt nem szolgál, akik pedig lelkileg ugyanazt érzik, azok számára a legrosszabb ez a fejlemény. A podcast házigazdája erre kijelentette, a téma marginális, Sebestyén Balázs azonban nem értett egyet az állítással.

Hit a sokszínűségben

A beszélgetéskor a genderkérdés is szóba került, amelyet Sebestyén Balázs genderőrületként jellemzett, és ezt néhány példával is igyekezett alátámasztani.

Elmondása szerint furcsának találja, hogy hanyagolni kell a „Hölgyeim és uraim” megszólítást, továbbá azt is, hogy évezredes nemi szerepekkel kell leszámolni, mert valakit zavar, esetleg évszázadokkal ezelőtt írt könyveket emiatt változtatnak meg.

Ez nem jó irány

– közölte Sebestyén Balázs, hozzátéve: mindenki úgy él, olyan testben vagy lélekben, amilyenben szeretne, de mint fogalmazott, „nekem az évezredes szerepeimet, hagyományaimat, kulturális beállítottságomat ne kelljen átírni, megváltoztatni”.

Nagy Iván László szerint ilyen nehéz témát nem lenne szabad bevinni egy könnyed hangvételű reggeli beszélgetős műsorba, amire Sebestyén azt mondta, a háború, az infláció, a Covid is nehéz téma, mégis foglalkoztak vele. A podcast műsorvezetője szerint ezek abban különböznek a genderkérdéstől, hogy ez utóbbiakban nincs semmi megosztó, Sebestyénék pedig hőbörögtek a finn jégtáncoson.

A médiaszemélyiség viszont azt mondta, nem hőbörögtek, mindössze felhozták a témát. Később az is elhangzott, hogy közéleti témákban megfogalmazott vélemények adott esetben politikai állásfoglalással is összefüggésbe hozhatók.

Sebestyén Balázs ezzel kapcsolatban kijelentette:

Az a baj, hogy a ti paranoiátok abban fellelhető, hogy mindig azt próbáljátok rajtunk számonkérni, hogy éppen kinek a mantráját fújjuk, miközben mi egy kicsit megpróbáljuk mindezt távolabbról nézni.

A műsorvezető ezek után azt is leszögezte, hogy sokfajta szakértővel, megszólalóval tudnak hitelesek lenni, ráadásul hisznek is a sokszínűségben, így nem tekinthetők megmondóembereknek.

(Borítókép: Sebestyén Balázs. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)