A péntek a sajátos nevelési igényű gyerekek napja lesz
További Belföld cikkek
- Politikatörténeti pillanat volt Menczer Tamás és Magyar Péter találkozása?
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
- 2053-ig mindent titkosítottak a Védelmi Beszerzési Ügynökség hekkertámadásáról
- Tűz ütött ki egy gödöllői házban és egy soproni lakásban
- Felmondott a Kutyapárt hegyvidéki képviselője a privát munkahelyén a vagyonnyilatkozata miatt
A KIKAPCS. Alapítványt négy éve két fiatal egyetemista, Bárdió Luca és Környei Viktória hozta létre azzal a céllal, hogy a sajátos nevelési igényű gyermekeket nevelő családoknak segítsenek kikapcsolódni. Tették ezt annyira sikeresen és rokonszenvesen, hogy 2020-ban a Highlights of Hungary díjazottjai közé kerültek.
A szervezet most egy kampánnyal hallat magáról: március 10-ét az SNI-gyereket nevelő családok napjává tette.
Úgy, ahogyan a mai világban mindennek megvan a világnapja, szeretnénk, hogy március 10-én a sajátos nevelési igényű gyereket nevelő családokért fogjon össze Magyarország – olvasható a KIKAPCS. hírlevelében. – Szerintünk egyre fontosabb és égető témáról van szó, hiszen a 2022-es adatok szerint már több mint 97 ezer SNI-gyerek él Magyarországon, és ez a szám évről évre növekszik. Szeretnénk, ha a társadalom nagyobb figyelmet fordítana erre a problémára, és együtt, közös erővel segítenénk ezeket a családokat.
Sportközpontok, hangulatos reggelizőhelyek, kávézók, pilatestermek, márkák csatlakoztak a kezdeményezéshez. Mind olyan hely, amelynek az a missziója, hogy jó élménnyel és kikapcsolódással ajándékozza meg azokat, akik betérnek hozzájuk, és náluk töltenek pár órát.
Mi a közös pont bennük? Március tizedike náluk a KIKAPCS.olódásról és az SNI-gyereket nevelő családokról fog szólni! A KIKAPCS. Alapítvány születésnapjára
28 budapesti hely: étterem, bár, kávézó, pilatesstúdió, ékszer- és shake-márka fogott össze, hogy méltóképpen ünnepeljék meg a KIKAPCS. Alapítvány 4. szülinapját.
A KIKAPCS. Alapítvány küldetése, hogy a sajátos nevelési igényű gyereket nevelő családoknak biztosítson kedvezményes üdülést hotelekben, önkénteseket biztosítva, továbbá havi rendszerességű közösségi programokon keresztül biztosítják a családok kikapcsolódását. Így tesznek azért, hogy az SNI-gyereket nevelő családok is életre szóló élményekben részesüljenek. Egy szerető, támogató közösséget biztosítva építenek egy olyan közösséget, ahol még, ha mindenki kicsit más is, de közös pontot mindig lehet találni.
A sajátos nevelési igény (SNI) egy olyan ernyőfogalom, amely alá több SNI-státusz tartozik: látássérülés, hallássérülés, mozgássérülés, intellektuális képességzavar és a pszichés fejlődési zavar (autizmus, ADHD). Mindezért a KIKAPCS.
szimbóluma erre a napra egy ernyő, hiszen ez az ernyő védelmi hálót jelképez, ahol mindenki talál közös pontot,
bármilyen SNI-státusza is legyen. Legyen e nap jelképe egy kék ernyő, amely megvéd, támogat és összehoz!
A kampányhoz csatlakozó helyek valamennyien kreatív felajánlást tettek. A BFF Pilatesstúdió és a Revi Studios az egész napi bevételét a szervezetnek ajánlja fel. Ha valaki betér a Leo Bistróba, és rendel egy Coracao do Mundo koktélt, abból 1000 Ft jut a szervezethez, ha a Franziskában jár az ember, kérjen egy sütit, aminek a vásárlásával a vevő az alapítványt támogatja. Ha a Flancosból rendel valaki egy kék színű kendőt, azzal szintén az SNI.családokat segíti. De ha a Woltról rendelünk, akkor ez a napunk is a KIKAPCS.olódásról fog szólni, hiszen a Wolt is beállt a kampányba.
A szervezetnél abban bíznak, hogy március 10-én, a sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családok napján KIKAPCS. kékbe borul a város!