Kövér László: Szlovénia az a szomszéd, amellyel már nagyon régóta nincs semmilyen nyitott kérdés
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Urska Klakocar Zupancic, a szlovén Nemzetgyűlés elnöke a parlamentben fogadta hétfőn Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, hogy megvitassák az országok közötti kétoldalú kapcsolatok fejlesztését, a parlamentek közötti és a gazdasági együttműködés intenzívebbé tételét, külön hangsúlyt fektetve a két nemzeti közösség, a magyarországi szlovénok és a szlovéniai magyarok helyzetére.
Kövér László a találkozó után a sajtó képviselőinek nyilatkozva megköszönte a szlovén házelnöknek, hogy lehetőséget biztosított arra, hogy a koronavírus-járvány által megszakított, de egyébként hagyományosan szoros szlovén–magyar parlamenti együttműködés folytatódjon. A korábbi időszak erőteljesen tükrözte a két ország viszonyát, amely nemcsak jószomszédi, hanem baráti is volt – fogalmazott.
Kövér László az Európai Unióval kapcsolatban kiemelte: hivatali kollégájával egyetértettek abban, hogy a nyugat-balkáni országok európai integrációját fel kell gyorsítani.
Közép-Európában élünk, egy kisállami közösségben, érdekeink biztonsági és gazdasági szempontból is megegyeznek
– mondta.
A házelnök szavai szerint Magyarország nemcsak úgy tekint Szlovéniára, mint jó szomszédra, barátra, a kétoldalú kapcsolatok egyenrangú szereplőjére, hanem közép-európai összefüggésben egy olyan közösség tagjára, amely hozzájárult ahhoz, hogy a térség érdekegyesítő képességét tekintve megerősödjék az Európai Unióban.
A gazdasági együttműködés terén kiemelte a Pince–Cirkovce határkeresztező távvezeték közelmúltban történt átadását, amely a házelnök szerint azt szimbolizálja, hogy a térség infrastrukturális összeköttetésének megteremtésén is közösen kell dolgozni. Az ukrajnai háborút illetően elmondta: bár Magyarország közelebb van a háborús konfliktushoz, mint Szlovénia, Ljubljana érzi és pontosan érti ennek a helyzetnek a veszélyes kihatását a térségre.
Urska Klakocar Zupancic úgy vélte: a két ország együttműködése példásan jó, és a jövőben a gazdaság terén is történik előrelépés. „Örömmel hallottam a magyar házelnöktől, hogy szeretettel várják a Rábavidékre a szlovén vállalatokat és beruházásokat” – mondta.
A két nemzeti közösséget illetően egyetértettek abban, hogy mindkét országot a gondoskodás jellemzi, és ez példaértékű lehet más országok számára is – hangsúlyozta Urska Klakocar Zupancic, hozzátéve, hogy a gyerekeknek már az óvodától adottak ahhoz a feltételek, hogy használják az anyanyelvüket.
A politika alakításában is részt vehetnek, hiszen Szlovéniában parlamenti képviselője van a magyar kisebbségnek, Magyarországon pedig országgyűlési szószólója a szlovén kisebbségnek
– mutatott rá.
Kövér Lászlót fogadta Marko Lotrica, a kétkamarás szlovén parlament Államtanácsának elnöke, majd délután Natasa Pirc Musar államfő is fogja. A két házelnök délután részt vesz az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére szervezett nemzeti ünnepi fogadáson Kranjban. A megemlékezésen Petőfi Sándor szobrát is felavatják a La Ciotat parkban.