Kiderült, kik kaphatnak pénzt a biztosítótól az M1-es tömegbaleset miatt

kép 282
2023.03.14. 17:11
A szombati tömegkatasztrófa károsultjainak bejelentéseit több biztosító is soron kívüli ügyintézésben kezeli – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).

A hétvégén az M1-en bekövetkezett tömegszerencsétlenség után már megérkeztek a biztosítókhoz az első kárigények. Az egyik társaságnál egy cascóra történő bejelentés nyomán már az érintett gépjármű kárszemléje is lezajlott. A biztosítónál úgy ítélik meg, hogy pár napon belül megtörténhet a totálkár kifizetése is – tájékoztatott erről a Mabisz.

Egy másik társasághoz cascoszerződés alapján ugyancsak érkezett kárbejelentés. Itt egyelőre még nem történhetett meg a kárszemlézés, mivel a személygépkocsikat a rendőrség egy lezárt telephelyen tárolja. Azonban ennél a társaságnál is gyorsított, soron kívüli eljárást ígérnek a károk rendezésénél.

A MABISZ a teendők ügyében felvette a kapcsolatot a rendőrséggel, amely a további eljárás menetéről közleményben tájékoztatja a nyilvánosságot.

A közlemény értelmében a leggyorsabban azok számíthatnak teljes kárrendezésre, akik rendelkeznek cascoszerződéssel. Ők ahhoz a biztosítóhoz fordulhatnak, amellyel a szerződést megkötötték. A baleset sérültjei, illetve a gépjárművek üzemben tartói a károsult jármű felelősségbiztosítójánál, illetve a Mabisznál jelenthetik be igényeiket.

Jogcím nélküli előlegfizetés

A társaságok arra is felhívják a figyelmet: a tömegkatasztrófa minden érintettjének érdemes végiggondolnia, nem rendelkezik-e olyan egyéb – baleset- vagy valamilyen kiegészítő – biztosítással, amely adott esetben térít.

Akik nem, azok is számíthatnak arra, hogy a hazai biztosítói közösség – saját, a tömeges kárrendezésre vonatkozó belső szabályozása keretében – az adott élethelyzetben lényegi segítséget nyújtó, jogcím nélküli előleget fizet.

A végleges kárrendezésnél ezzel attól függően kell majd elszámolni, hogy megállapítható-e, vagy sem az érintett részbeni, illetve teljes felelőssége a keletkezett károkért – zárta közleményét a Magyar Biztosítók Szövetsége.

A tömegszerencsétlenséggel kapcsolatos híreinket az alábbi linken olvashatják.

(Borítókép: police.hu)