Az emberi hit a politika végső kérdése, és ezt Orbán Viktor kiválóan tudja

Arisztotelész úgy látta, meg kell találnunk azt a jót, amiért az élet létezik ezen a földön. Mindenki erre keresi a választ, és ebben – bármennyire is meglepő – folyamatosan segítségünkre lehet a politikai filozófia. Az antikvitásban úgy fogalmazták meg, hogy ez segít eljutni a véleménytől – ami bárkinek lehet – egészen a politikai tudásig. 

Lánczi András filozófussal beszélgettünk, aki szerint nem pusztán az a kérdés, hogy a politikai filozófiát hogyan lehet használni, hanem hogy ez kit milyen mélységben segít az életében egy döntési helyzet előtt, illetve miként tud eligazítani a közös emberi életben. „Leo Strauss ezt úgy értékelte, hogy a politikai filozófia a politika természetére irányul, és a filozófiába bevezetés egyik eszköze, nem pedig a politika megváltoztatása a közvetlen célja. A politikai filozófia a filozófia megkerülhetetlen része, és nem a politikáé” – mondta az Indexnek Lánczi András, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) új budapesti programintézményének, a Politikai Filozófia Európai Centrumának vezetője.

„A modern korban ezt gyakran keverik, ideológiaként használják. Így nem értik a lényegét. Az ideológus a politikát akarja szolgálni, a politikai filozófus a filozófiát. Utóbbinál a lényeg az emberi mivoltunk egészének megszólítása a test és lélek, szellem és anyag, hit és racionalitás ellentéteinek szembesítése révén. Leo Strauss szerint a politikai filozófia azért van, hogy minden egyes embert a legnagyobb kérdések – hatalom, igazságosság – fölvetésével a szegényes énje fölé emeljen. Önmagunkban nyomorultak vagyunk. Ezért kell a politika és a politikai filozófia” – fogalmazott lapunknak a filozófus, aki hozzátette, ez nagyon kemény munka, és „a modern nyugati gondolkodásmód annyira elterjedt, hogy elkezdett átvenni egy pragmatikus szemléletet. Pedig a gondolkodás messze túlmutat a szükségletek kielégítésére irányuló munkán. Ez egy megterhelő, nemes feladat”.

A mai problémák gyökerei

Lánczi András úgy véli, hogy a modern tudományokban már nem gondolkodnak, ott diszciplína, azaz fegyelem van. Ha valaki az előírt feltételek szerint jár el, akkor tudományt művel: így vált a tudományos munka iparrá és módszerközpontúvá. Ugyanakkor a gondolkodás nem ez, hanem inkább egyfajta poézis. „A filozófia és a költészet látásmódja hasonló. Az összefüggéseket akarja felismerni, értelmezni. A gondolkodás maga a cél. A töprengés pedig valójában a kérdezéstől függ. Még csak nem is a válasz a fontos, hiszen az sosem lehet végleges. A probléma: a kérdés” – összegezte Lánczi András, aki szerint pontosan ezt nem tudja elfogadni a modern nyugati világ,

Ha politikáról gondolkodunk, akkor könnyen elérkezhetünk olyan megállapításhoz, amely most felháborodást kelthet, de ebben Platóntól kezdve minden klasszikus egyetért: bármilyen államnak vagy kormányformának a berendezkedése lehet jól vagy rosszul működő. „Teljesen mindegy, hogy demokrácia vagy egyeduralom, minden államnak a működése lehet megfelelő. A régiek szemléletmódja nem volt fekete-fehér, amely a modern korban általánossá vált. Vannak és voltak nagyon jól működő, kölcsönös jólétet biztosító egyeduralmak, arisztokratikus köztársaságok, és bármelyik elromolhat, ezért javasolták kezdettől fogva a vegyes államformát. Ezt Strauss is nagyon precízen leírta, azaz aki csak ismételgeti, hogy a demokrácia a legjobb, gyakorlatilag nemcsak hogy gondolattalan, hanem egyenesen nihilista. A legszörnyűbb, hogy a modern világban aki így jár el, ezt a tényt észre sem veszi.” (Leo Strauss ezt a gondolatát a Mi a politikai filozófia? és a Természetjog és történelem című művében vezeti le – a szerk.)

A filozófus szerint napjainkban az a legelső probléma, hogy úgy véljük, a véleménytől úgy jutunk el a politikai tudásig, ha nem a véleményekből, hanem modellekből indulunk ki. „A hogyan lett a kérdés, és nem a mi az a… Az utóbbiról a modern ember lényegében lemondott, nem igazából érdekli. Azt mondja, hogy Isten nincs, mert nem tudjuk tudományosan bebizonyítani, ezért nem foglalkozik vele. Istennek nincs helye sem a tudományban, sem a politikában. A modernség kezdetén a tudomány azt ígérte, hogy képesek leszünk az új tudományunk révén eljutni a végső kérdések megválaszolásáig, de ez nem következett be, viszont a politikai filozófiából ideológia lett, a filozófiai érvelésből logikai modellépítés. Ha ma megnézünk egy analitikus politikai érvelést, akkor logikai képleteket és levezetéseket találunk, igazságkeresést a legkevésbé” – fejtette ki Lánczi András, aki úgy véli, a legvégén az látszik, hogy aki a klasszikus politikai gondolkodás felé húz, az nem tudja ezeket a kierőszakolt és steril logikai meneteket követni, s inkább megmarad a retorikai érvelés mellett.

Az előbbi jóval könnyebb, már-már nihilista, „amikor a progresszívek megölték Istent, vagy ha úgy tetszik, a hitet, a dekadencia lett az irány, hiszen így az ember elveszti önmagát, pontosan azt, amitől ember (Friedrich Nietzsche életművének ez a lényege – a szerk.)” – összegezte Lánczi András.

A filozófus úgy látja, a politikában a kérdéseket és válaszokat folyamatosan mélyíteni kell, hiszen a „gondolkodás maga az út, ahogy azt Martin Heidegger erőteljesen megállapította. Mondjuk úgy, ha a nem baloldali tábor az egész létet hierarchikusan fogja fel, akkor jellemzően eljut Istenig vagy legalábbis annak problémájához. A felismert hierarchikus struktúrából pedig az következik, hogy teljesen más lesz a világképe, ezért nem illeszkedik bele az egalitárius gondolkodásba. A valóság rendre cáfolja az egyenlőségbe vetett felfogást és ideológiát: a sportban például mindenki győzni szeretne, ezért a nemzeti tizenegybe a lehető legjobbakat válogatják be, s nem a társadalmat leképező egyenlőségi vagy képviseleti alapon állítják össze a csapatot”.

Orbán Viktor vajon érti ezt?

Lánczi András szerint a másik különbség a két tábor között – amiben a marxizmusnak óriási szerepe van –, hogy a progresszív gondolkodók végtelenül leegyszerűsítettek mindent, és felépítették a tételeiket. „Marx, miután radikálisan szakított a korábbi klasszikus, természetjogi gondolkodással, a történetiséget tette meg módszertani elvvé, követve Hegel filozófiáját. Hiszen mi az alapproblémája minden filozófiának a kezdettől fogva? Hogy az ismerhető meg, ami állandó, és ami folyamatosan változik, azt nem tudjuk megismerni. Ezt a problémát többféleképpen lehet feloldani: az egyik, amit legelőször Platón követett, hogy hierarchikusan strukturálja a létezőt (így végül a matematikát teszi meg elsőnek, mert a matematikában a tételek állandók, a téglalap mindig téglalap, az egyes és az általános egybeesik). A másik a történetiséggel oldja fel a folyamatos változás problémáját, hogy mindig minden mozgásban van (ezt követik a modern progresszív gondolkodók, többek között Marx is). Így lesz szerintük a végső célja az embernek a történelemből való kilépés. A cél a történelem vége, legyen az marxista vagy liberális politikai motiváció” – foglalta össze a filozófus.

Mivel az ember végső soron nem tud kiszakadni az emberi állapotából, Lánczi András szerint „abszolút boldogságot vagy megváltást ígér a progresszív felfogás is politikai eszközökkel”, ám az egyház az öröklétet a hiten és nem a politikán keresztül gondolja elérni, a keresztény konzervatív kormányok pedig az emberi természet tökéletlenségét és az emberi cselekvés korlátait a hit és a racionalitás kiegyensúlyozásán keresztül gondolják megvalósítani. És így érkezünk meg Orbán Viktorhoz.

A miniszterelnök a politikai filozófia kérdéseit és válaszait érti. Ha nem lenne politikus, akkor lehet, hogy filozófus lenne, vagy az egyes és az általános együttes szemléletével élné az életét. El kellene fogadni, hogy Churchillek ritkán születnek. Orbán Viktor szemléletmódja – a politikusok többségétől eltérően - a politikát filozófiai módon képes látni és értelmezni, illetve ennek jegyében cselekedni. Figyel arra, hogy nemcsak konkrét, egyes dolgok léteznek, hanem a spirituálisak és az általánosak is. A korábban említett állandókat és változókat összeegyezteti, és céllá tudja rendezni. Így lehet az, hogy a világban felmerülő kérdésekre adott válaszai működnek. Emlékeztetnék arra, nem azért lett migráció, mert Orbán Viktor úgy gondolta, hogy biztosan lesz, hanem mert törekedett a világ dinamikájának a megértésére. Ma az alapkérdés az, hogy ez az egész amerikai jelenség milyen mértékben, hogyan és meddig tudja megváltoztatni a világot. Szerintem ez véges, és ennek most a végéhez közeledünk

– fogalmazott Lánczi András, aki szerint Orbán Viktor politikai cselekvő, de gondolkodásában van hely a politikai filozófiai látásmódnak is. A háború kapcsán a filozófus hozzátette, el kellene olvasni, amit Putyin mond, és látható lenne, hogy az orosz elnök alternatívát próbál nyújtani Amerikával szemben. S ez itt a kérdés, miféle ez az alternatíva. Ha képesek vagyunk így nézni erre a háborúra, akkor láthatnánk, hogy „sokkal mélyebb problémák vannak, mint az, hogy mi van a földgázzal. Többek között a mai világban a kereszténység létezése lett a kérdés. Ilyenkor pedig nem csupán az a kérdés, mi a teendő, hanem hogy mi a következő kérdés, ami megelőzi a cselekvést”.

(Borítókép: Orbán Viktor. Fotó: Lukas Kabon / Anadolu Agency / Getty Images)