Brutális baleset Bőnynél, többen is súlyosan megsérültek

2023.03.20. 10:33
A győri rendőrök egy súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. A két autós egy útkereszteződésnél ütközött össze, aminek következtében mindketten lesodródtak az útról. A balesetben mindkét sofőr és egyikük utasa is súlyosan megsérült.

Egy 61 éves bodajki férfi Bőny külterületén utazott Mercedesével, a 8152-es számú úton március 19-én fél tíz körül – írja a police.hu. Az egyik útkereszteződéshez érve az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére elmulasztotta kötelességét a neki balról érkező autóssal szemben, így összeütköztek. A karambol hatására mindkét autó lesodródott az útról, és a Mercedes a tetejére borulva állt meg.

A balesetben a vétlen sofőr és az okozó autó vezetője és utasa súlyosan megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították.

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a balesetek elkerülése érdekében felhívja a gépjárművezetők figyelmét arra, hogy az út mellett elhelyezett stop, elsőbbségadás kötelező és az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblákra nagyobb figyelmet fordítsanak, az útkereszteződésekhez érve körültekintőbben vezessenek!

Arra kérnek mindenkit, közlekedjenek türelmesebben, a reggeli és délutáni csúcsidőben még fokozottabban figyeljenek egymásra. Az utakon igyekezzenek megérteni a másik sofőr vagy gyalogos szándékát, bosszankodás és türelmetlenség helyett legyenek előzékenyek, segítőkészek.