Borsodban már az orvosok ötven százaléka jelezte, hogy a MOK tagja akar maradni
További Belföld cikkek
- Gázrobbanás történt Tapolcán egy tízemeletes társasházban, egy ember megsérült
- Menczer Tamás: Magyarország meg fogja csinálni a gazdasági semlegességet
- A szakértők elárulták, kinek kedvezhet Orbán Viktor legújabb terve
- Felmérték, hogyan gondolkoznak a magyarok a kötelező szűrővizsgálatokról
- Egy fideszes EP-képviselő szerint Magyar Péter „vágyálma” a strasbourgi vita Orbán Viktorral
Mint írtuk, eddig több mint húszezren erősítették meg, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tagjai maradnának. Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke az RTL Híradónak úgy nyilatkozott, ez azt jelenti, hogy a MOK életben marad.
Borsod-Abauj-Zemplén vármegyében már az orvosok több mint ötven százaléka megerősítette a kamarai tagságát.
– mondta el Kincses Gyula, majd hozzátette, a tagsági kérelmek száma Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is magas, valamint Nyugat-Magyarországon és Vas vármegyében is.
A FIATAL ORVOSOK KIFEJEZETTEN MAGAS ARÁNYBAN NYILATKOZTAK ÚGY, HOGY KAMARAI TAGOK MARADNÁNAK
– jelzik az adatok.
Az eddigi információk alapján a fogorvosok átlag alatt jelezték vissza tagságukat. Ennek oka az lehet, hogy ők többnyire vállalkozóként dolgoznak, a kamara pedig elsősorban a közellátásban dolgozókat képviseli – közölte a csatorna hírműsora.
Konfliktus a kormány és a MOK között
A MOK elnöke elmondta, az új háziorvosi ügyeleti rendszerrel szembeni ellenállásuk vezethetett végül oda, hogy a kormány egy új jogkörrel alaposan megnyirbálta az orvosok jogköreit, többek között megszüntette a kötelező kamarai tagságot.
Az ügy előzménye, hogy a Belügyminisztérium benyújtott egy törvénymódosítást, melyet az Országgyűlés kivételes eljárásban el is fogadott, később ki is hirdették. A jogszabályok értelmében
- megszűnt a kötelező orvosi kamarai tagság (csak az marad, aki úgy nyilatkozik),
- a nem kamarai tagok is praktizálhatnak,
- az etikai eljárások pedig – a folyamatban lévőkkel együtt – átkerültek a MOK-tól az Egészségügyi Tudományos Tanácshoz.
Mi az egészségügy helyzetén szeretnénk javítani, ennyi a célunk
– mondta Kincses Gyula.
Az orvosok még a hónap végéig küldhetik el tagságukat megerősítő nyilatkozatukat a Magyar Orvosi Kamarának. Aki a hónap végéig nem nyilatkozik arról, hogy tagja maradna a kamarának, az automatikusan kikerül a rendszerből.