Furcsa helyen találták meg a 4,5 millió forintot érő cipőt
Korábban megírtuk, meglopták Pachert Balázst, a Balazs Kicks üzlet alapítóját, aki mindössze 19 éves korára már online és offline sneakerboltot is üzemeltet. Az üzlet tulajdonosa a cipő ellopását követően azonnal rendőrt hívott, a hatóság kiérkező emberei ujjlenyomat- és DNS-mintákat is vettek a helyszínen. A fiatal vállalkozótól egy pár 4,5 millió forintot érő cipőt loptak el.
Emellett pedig az eset után szinte azonnal a közösségimédia-oldalakon kért segítséget.
Március közepén pedig az is kiderült, kik lophatták el a cipőt, az egyik gyanúsítottat el is fogták a rendőrök Újpesten, azonban bűntársát, a testvérét nem találták meg, valamint a cipő sem került még elő. A gyanúsított külföldi állampolgár és büntetett előéletű, sőt egy korábbi kiutasítása miatt illegálisan tartózkodik az országban.
Most pedig a cipő is előkerült, amit a rendőrség talált meg.
A rendőrség értesített, hogy meglett a csuka, és már meg is vizsgálta azt
– mesélte a tulajdonos az RTL Híradónak.
Mint kiderült, a meglelt cipőn még rajta volt a céges gyorskötöző és a pluszcipőfűző is. A rendőrség a cipő megtalálásáról bővebb információkat nem közölt, csak az derült ki, hogy a Magyar Postánál foglalták le.
Fantasztikus, hogy a közösségi média erejének köszönhetően megkerült. Mindenkinek nagyon hálás vagyok
– fogalmazott Pachert a cipő megtalálását követően.