Petícióval sürget bérmegállapodást két postásszakszervezet

2023.03.23. 15:45
A Magyar Posta eddigi béremelési javaslatát a két aláírásra jogosult szakszervezet visszautasította. Méltánytalannak érzik, ahogy a nagy állami cég számos munkavállalójának csak a kötelező minimumot fizeti.

Még mindig nincs bérmegállapodás a Magyar Postánál, ezért ma reggel a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében 19 megyéből 19 kézbesítő petíciót adott át a vezérigazgatónak, amiben a teljes tagság nevében érdemi tárgyalást és elfogadható béremelési ajánlatot sürgetnek. Tarthatatlannak tartják, hogy márciusra még nincs megegyezés. 

Az is elfogadhatatlan számukra, hogy a munkavállalók felét garantált bérminimumon foglalkoztatja a vállalat, olyanokat is, akik több évtizedes tapasztalattal rendelkeznek.

A Magyar Posta vezetésének eddigi béremelési javaslatát a két aláírásra jogosult szakszervezet visszautasította. Az idei évre csak olyan béremelést tartanak elfogadhatónak, amivel legalább nem csökken a postai dolgozók fizetésének a reálértéke. Az elhúzódó egyeztetési folyamat miatt a Postás Szakszervezet és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetsége azt kérte, hogy addig is, amíg az idei béremelés mértékében nem tudnak megállapodni, a postai dolgozók kapjanak egy egyszeri összeget, amivel megélhetési gondjaik átmenetileg enyhíthetők.

A március elején kifizetett bruttó 50 ezer forint nyilván nem oldja meg a postások anyagi gondjait, és arra sem adhat okot, hogy a munkáltató tovább halogassa a bérmegállapodást. Eltelt az év első negyede, és elfogyott a postások türelme, a pénzükről már nem is beszélve

– mondta Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke, hozzátéve, hogy nem kívánnak tovább parttalan tárgyalássorozatokba bocsátkozni.

A benyújtott petíciót a Magyar Posta vezérigazgatója átvette.