Másfél milliárdos beruházás adhat lökést a patológiai kutatás-fejlesztésnek
További Belföld cikkek
-
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította az iskolai zaklatások elleni Piros Lap-kampányt
- Folytatódik a márciusi napsütés, továbbra is enyhe idő várható
- Szalay-Bobrovniczky Kristóf belső vizsgálatot rendelt el Ruszin-Szendi Romulusszal szemben
- „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”
- „Ment kicsit a gyomorszorítás, hogy Tamás Ervin a Népszabadság harmadik oldalán éppen kit küldött el a f*szba”
A kormány továbbra is támogatja az egészségügyi innovációt érintő beruházásokat, ahogyan az a tumordiagnosztikát forradalmasító megoldások kidolgozására irányuló projekt esetében is történt. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt a Patológiai Innovációs Inkubátor Kft. központjának megnyitóünnepségén.
Az MTI a politikus szavait idézve arról ír, hogy az intézet átadásával kezdetét veszi a mesterségesintelligencia-alapú orvosi berendezés fejlesztése a daganatos betegségek, elváltozások gyorsabb és precízebb diagnosztizálása érdekében.
A brit–japán tulajdonosi háttérrel rendelkező cég másfél milliárd forintos beruházásához az állam 190 millió forint támogatást nyújtott, így segítve húsz új kutatás-fejlesztési munkahely létrejöttét.
Szijjártó Péter rámutatott, hogy a rák a második vezető halálozási ok világszerte, s Magyarországon is 364 ilyen haláleset jut százezer emberre mind a mai napig.
Ahogy elnézzük a világ egészségügyi trendjeit, azt hiszem, felkészültnek kell lennünk arra nézvést, hogy az elmúlt években tapasztalt nehézségekkel a jövőben is szembesülhetünk
– figyelmeztetett, hozzátéve, hogy zajlik egy versenyfutás, de most nem az időeredményért, hanem az életért. Úgy fogalmazott: a kutatás, az innováció, a fejlesztések futnak versenyt a továbbra is halálos betegségekkel, és itt a győzelmet nem éremben, hanem megmentett emberéletekben mérik.
A japán tulajdonosi háttérrel rendelkező brit befektetők a digitális mikroszkópok fejlesztésében élenjáró magyar 3DHISTECH Kft.-t választották partnernek, ami jó példa a két ország közötti együttműködés sikerességére. Kínában az első covidos eset biopsziás patológiai diagnózisát a digitalizáció területén éppen a 3DHISTECH eszközeivel tudták elvégezni Sencsenben, Kínában – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Azt is közölte, hogy tíz évvel ezelőtt a bruttó hazai termék (GDP) kevesebb mint egy százaléka ment kutatás-fejlesztésre, míg mára ez az arány 1,6 százalékra nőtt, ráadásul egy jelentősen magasabb GDP mellett. A bővülés abban is testet ölt, hogy több mint 90 ezer ember dolgozik ma valamilyen kutatóhelyen hazánkban – mondta Szijjártó Péter.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása
A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.
február 28., 14:37
- Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán
Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.
február 28., 14:53
- Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal
Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.
február 28., 16:04
- Mindeközben
Gelencsér Tímea kiakadt azon, hogy a kutyáját nem engedték be, amikor ügyintézni akart
tegnap, 22:04
- Címlapon
Évtizedek óta várt erre Vlagyimir Putyin
Az egykori KGB-ügynök régóta ostorozza az Egyesült Államok vezette világrendet.
41 perce
- Mindeközben
Kanye West volt barátnője elárulta, miért öltözteti kirívó ruhákba partnereit a rapper
tegnap, 18:45
- Címlapon
Orbán Viktor egyedüliként vétózott Ukrajna ügyében az EU-csúcson
A magyar miniszterelnök szerint az unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.
tegnap, 18:12
- Mindeközben
Borbás Marcsi már az oltárnál tudta, válás lesz házassága vége: „Már nem lehetett visszafordulni, elsírtam magam”
tegnap, 15:48
- Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás
A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.
február 28., 17:28
- Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt
A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.
február 28., 15:56
- Belföld
Egy 16 éves sümegi lány vonat elé lépett – ez indította el a Piros Lap-kampányt
A gyerekek sokszor nincsenek is tisztában a bántalmazás fogalmával.
40 perce
- Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos
Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.
február 28., 16:03
- Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride
A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.
február 28., 07:46
- Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában
Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.
február 28., 05:57
- Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira
A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.
február 28., 17:59
- Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre
„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.
február 28., 17:29
- Címlapon
Orbán Viktor: Erre nem vagyunk felkészülve
Úgy fogják lebonyolítani, mint a nemzeti konzultációkat szokták.
18 perce
- Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok
Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.
február 28., 12:14
- Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén
A fizetések konkrét összegére is fény derült.
február 28., 17:53
- Belföld
A csepeli tankerület vezetője azt kérte, ne újítsák fel az általános iskolát
A szülők értetlenül állnak a történtek előtt.
február 28., 17:30
- Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést
A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.
február 28., 09:21
- Mindeközben
Molnár Viktor a fiáról: Boldog lennék, ha egy napon átvenné a stafétát, de biztosan nem fogom erőltetni
tegnap, 14:38
- Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok
A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.
február 28., 11:44
- Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség
Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.
február 28., 08:46
- Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben
Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.
február 28., 09:45
- Címlapon
Donald Trump tárgyalóasztalhoz ülne Vlagyimir Putyinnal, a nukleáris fegyverekről egyeztetnének
59 perce
- Mindeközben
Lukács Miki a Farm VIP-ről: Gyakorlatilag az első egy óra után mindenki elfelejti, hogy hol van és ki ő
tegnap, 13:25
- Belföld
Új jeggyel rukkolt elő a BKV
A jegyek csak bankkártyás fizetéssel elérhetők.
február 28., 11:18
- Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti
Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.
február 28., 10:08
- Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói
Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.
február 28., 10:52
- Címlapon
Ujhelyi István: Mikor kiáltjuk hangosan végre: not in my name; az én nevemben ne?!
A Fidesz 2009-es EP választási programjában olvasható téziseit ma már hazaárulásnak és háborúpártiságnak nevezik.
37 perce
- Címlapon
Erre senki sem számított, az énekes visszalépett, nem indul az Eurovíziós Dalfesztiválon
Mindent köszön, de így döntött.
37 perce
- Címlapon
Reagált a magyar kormány Manfred Weber kijelentésére: Nekünk meg a brüsszelitákból van elegünk
A miniszterelnök politikai igazgatója üzent az Európai Néppárt vezetőjének.
tegnap, 19:29