
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételéről, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi ellátás rendjéről szóló kormányrendeletet módosította a magyar miniszterelnök.
Eszerint az Észak-pesti Centrum Kórház – Honvédkórház egészségügyi szolgáltatásaira jogosultak köre nőtt.
Ezentúl a „Nemzet Színésze cím viselésére jogosult személy, valamint a vele egy háztartásban élő házastársa, élettársa, a Nemzet Sportolója cím viselésére jogosult személy, valamint a vele egy háztartásban élő házastársa, élettársa” is részesülhet egészségügyi ellátásban.
Emellett a jogosult elhalálozásakor az egy háztartásban élő házastárs, élettárs jogosult tovább a kezelésre.
Az eredeti rendelet szerint a honvédelmi, rendvédelmi alkalmazottak és a vasutasok (illetve hozzátartozóik), a védett személyek voltak jogosultak. Emellett a jogszabály alapján állami vezetői juttatásként egészségügyi ellátásra jogosult személy, illetve a Corvin-lánc Testület tagja, valamint közeli hozzátartozója is.
Orbán Viktor emellett megszüntette German Nórának, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes államtitkárának a megbízatását is.
A Magyar Közlönyben leírtak szerint a lemondására tekintettel történik meg a felmentés.
German Nóra 2017-től dolgozott a Miniszterelnöki Kabinetirodán, előbb pénzügyi főreferensként, a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár titkárságvezetőjeként, majd pénzügyi főosztályvezetőjeként, 2021-től pedig helyettes államtitkárként – írja a 24.hu.
A Nemzeti Vallásturizmus Intézkedési Terv elfogadásáról és a megvalósításához szükséges egyéb intézkedésekről szóló kormányhatározat is módosításra került.
A Magyar Közlönyben felkérik a pénzügyminisztert, hogy – a miniszterelnök általános helyettese bevonásával – gondoskodjon 5 947 330 800 forint rendelkezésére állásáról.
(Borítókép: Az Országos Mentőszolgálat esetkocsija halad a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ épületegyüttese előtt. Fotó: Róka László / MTI)
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEMÖt forgalmazónál is hiányos volt a termékek jelölése.
március 3., 08:52
A résztvevők között Fegyir Sándor ukrán nagykövet is feltűnt.
március 2., 21:29
A nyíregyházi technikumban történtek nem egyedi esetet képeznek.
március 3., 07:06
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
A szavazatok 75,4 százalékát szerezte meg Kerti Györgyi.
március 2., 21:51
Megugorhat az egyenleg az államkincstárnál, felügyelők érkezhetnek a településekhez.
március 3., 07:54
A frakcióvezető egy interjúban részletezte a kormány terveit.
március 3., 08:57
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
Mintha csak szóltak volna az időjárásnak, hogy a télnek vége.
március 3., 05:54
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
16 perce
12 órája
6 órája
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
Nem ez az első eset, hogy a művész reagál a magyar miniszterelnök egyik posztjára.
március 2., 17:47
Tiszta Hawaii.
március 2., 16:41
Több autópályán, valamint főúton is torlódásra kell számítani.
március 3., 09:51
Ficzere Andreának elege van a választási időszakból és a politikai játszmákból.
március 2., 17:22
Az 55 éves férfinál többféle kábítószert is találtak.
március 3., 09:00
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
47 perce
Mind a ketten évek óta foglalkoztak bevándorlók szállításával.
március 3., 10:01
Vasárnap estére állhat helyre a forgalom az érintett vonalon.
március 2., 16:35
Az érintett csepeliek az Indexnek elmondták véleményüket.
március 2., 13:22
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
6 órája
tegnap, 21:23
A demonstráció célja a szélsőjobboldali eszmék terjedése elleni tiltakozás volt.
4 órája
175 éve, 1850. március 9-én jelent meg először a magyar sajtótörténet meghatározó napilapja, a Pesti Napló.
18 perce