Húszmilliárd forintot költenek a főváros ivóvízhálózatának megújítására
Az Európai Unió húszmilliárd forintos támogatásából újítanák fel a főváros ivóvízhálózatát – jelentette be Budapest városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettese. Tüttő Kata a Fővárosi Vízművek telephelyén azt mondta: a hálózatban még mindig vannak ólomcsövek, ezek mielőbbi cseréjére „égető” szükség van. A program segítségével háromezer ilyen bekötést tudnak kicserélni.
Amint arra az MTI híradása kitér, a programban felújítanak hatvan vízkitermelő kutat a Szentendrei- és a Csepel-szigeten, továbbá megújul a meglévő hálózat egy része is. Az ellátásbiztonság érdekében a Duna alatt összekötik a dél-pesti és a dél-budai hálózatot.
Budapesten körülbelül ötezer kilométer hosszú ivóvízhálózat épült ki, ebből évente 80 kilométert kellene megújítani, és évi 80 milliárd forintot kellene elkölteni az ivóvízhálózat rekonstrukciójára.
Az ötezer kilométerből kétezer kilométernyi „a műszaki élettartama végén” tart, vannak 100 évesnél is idősebb csövek a föld alatt, a hálózat jelentős része pedig 50–90 év közötti.
Mivel jelenleg az ivóvízdíj „nulla méter, nulla centiméter” cseréjére nyújt fedezetet a budapesti városvezetés szerint, ezért a csőhálózat rekonstrukciója csak európai uniós támogatásból valósítható meg, az is csak részlegesen. (A vízdíj árát 2009-ben rögzítette a kormány, ami ma a valós költségek kevesebb mint a felét fedezi a szolgáltatóknak.) Tüttő Kata jelezte: a budapesti városvezetés a kormány elé terjeszt egy, a főváros újjáépítéséről szóló programot, ami jelentős részben az ivóvízhálózat megújításáról szól.
Tüttő Kata bírálta azt a törvénytervezetet, amely alapján a jövőben az állam az irányítása alá vonná az uniós támogatásból megvalósuló beruházásokat. Mint mondta, a XVII. kerületben ezért hiúsul meg a tervezett csatornázás, bár volt róla döntés, és az EU biztosította a fedezetet, de „az ehhez kapcsolódó pénzek elvesztek”.
Ha az uniós forrás révén megvalósul a most bejelentett fejlesztés, ez lesz az elmúlt évtizedek legnagyobb ivóvízminőség-javító beruházása Budapesten.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
A magyarok egy része kételkedik az új gazdasági lépésekben
A nyugdíjasok áfa-visszatérítésével és a gyerekesek szja-mentességével kapcsolatban is hasonlóan gondolkodnak.
február 25., 16:40
- Belföld
„Édesanyámhoz közel csapódott be a rakéta, ez győzte meg, hogy hagyjuk el Ukrajnát”
Különleges történetekről számoltak be lapunknak a Magyarországra érkezők, volt, akinek aknamezőn keresztül kellett menekülnie.
február 25., 13:49
- Mindeközben
Kylie Jennert olyan kínos helyzetben csípték el az Oscaron, hogy az már szinte fáj
18 perce
- Mindeközben
Millie Bobby Brown olyan keményen visszavágott a külsejét savazóknak, hogy ide érezni a füstszagot
1 órája
- Belföld
Újra terítékre kerül a 3-as metró korrupciógyanús felújítása
Gy. Német Erzsébet feljelent, Tarlós István visszaemlékezést tart.
február 25., 13:21
- Belföld
Lázár János fogadta Toroczkai Lászlót, és egyetértettek egy fontos kérdésben
A Mi Hazánk javaslatából születhet majd meg az új törvény.
február 25., 14:50
- Belföld
A kormány bejelentései után Magyar Péter már államcsődről beszél
Nem látja reálisnak a Fidesz terveit a Tisza Párt elnöke.
február 25., 13:25
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij fejet hajtott Donald Trump előtt
Mindenért is köszönetet mondott az ukrán elnök, Trump erős vezetésére vágyik.
2 órája
- Belföld
Orbán Viktor Budapesten fogadja az Európai Tanács elnökét, az uniós csúcsról egyeztetnek
Rendkívüli csúcsot tartanak március elején az uniós tisztviselők részvételével.
február 25., 13:56
- Címlapon
Schiffer András: Zelenszkij gyújtotta meg a kanócot, Trumpék nem készültek show-műsorra
Donald Trump beiktatása óta Európában talált fedezéket a levágott fejű csirkeként rohangáló progresszív hálózat.
4 órája
- Címlapon
Kairóban mutattak fityiszt Donald Trumpnak arab szövetségesei
Ritkán látott egységbe tömörültek az arab államok vezetői, hogy blokkolják a palesztinok kitoloncolását a Gázai övezetből.
2 órája
- Címlapon
Donald Trump végzetes lépésre készülhet, hatalmas a nyomás Ukrajnán
Ha mindent véglegesen leállítanak, gyakorlatilag tálcán kínálják az országot.
9 órája
- Mindeközben
Párra talált a Házasság első látásra Orsija is: „Szóba került a gyerek téma elég hamar”
4 órája
- Címlapon
Fontos meghívást kapott Orbán Viktor, terítékre kerül az ukrajnai helyzet
Szerdán és csütörtökön is diplomáciai eseményre várják a miniszterelnököt.
5 órája
- Belföld
Úgy szóltak be Orbán Viktornak, hogy ott sem volt
Az egyik felszólalást bekiabálás akasztotta meg.
február 25., 11:29
- Belföld
Menczer Tamás: Egyetértek Magyar Péterrel!
Szóba került az LMBTQ és Csipke Józsika is.
február 25., 17:24
- Belföld
Kihallgatták a férfit, aki puszta kézzel akarta megállítani a 4-es, 6-os villamost
Tettére eddig nem adott magyarázatot.
február 25., 12:04
- Belföld
Vitézy Dávid: Minden híreszteléssel ellentétben a főváros működik
Nem kímélte a kormányt és a BKV-t sem.
február 25., 18:08
- Mindeközben
Kovács Patrícia először szerepel címlapon 15 évvel fiatalabb kedvesével, Medveczky Balázzsal
6 órája
- Belföld
Kiderült, mi lesz Havasi Bertalan új feladatköre
Továbbra is Orbán Viktor munkáját segíti majd.
február 25., 17:33
- Belföld
Megrendítő, hogy még ma is vannak áldozatok, akiknek nyughelyét nem ismerjük
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnöke szerint a kommunizmus számos kibeszélésre váró traumát hagyott maga után.
február 25., 05:54
- Belföld
Kiderült, mikor dönt az Országgyűlés az energiaitalokról
A KDNP javaslatát csaknem egy évvel később fogadhatják el.
február 25., 10:20
- Címlapon
Nem csak a súlyos betegségek kockázatát növeli az elhízás, de mentálisan is megviseli az embereket
Az egész szervezet megsínyli a krónikus túlsúlyt.
1 órája
- Címlapon
Zelenszkij titkos megállapodást kötött a német választások győztesével: Ukrajna jövője forog kockán
14 órája
- Belföld
Átlátszó: négy turulszobrot rendelhet a kormány majdnem 90 millió forintért
Különböző laktanyákba helyeznék majd el őket.
február 25., 07:42
- Belföld
Honvédelmi miniszter: Pénz áll a házhoz
Szalay-Bobrovniczky Kristóf állítja, hogy hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák.
február 25., 10:07
- Címlapon
Miért ilyen piszok drága nálunk az élelmiszer?
Azt jártuk körbe, hogy csökkenhetnek-e az árak a boltokban, és áfacsökkentés helyett miért csak a nyugdíjasoknak jön áfa-visszatérítés.
51 perce
- Címlapon
Mérgező levegő okozta több tucat fogyatékos kisbaba születését
A Netflix új sorozata megtörtént eseményekkel sokkol.
2 órája
- Mindeközben
Demi Moore az Instagramján üzent Mikey Madisonnak, aki elvitte előle az Oscar-díjat
7 órája
- Belföld
Megszólalt a kormány a Pride további sorsával kapcsolatban
Orbán Viktor kijelentése mögött sokan a felvonulás esetleges betiltását kezdték el felfedezni.
február 25., 06:59
- Belföld
Magángép és 640 ezer forintos szállás: így és ennyiért utaztak az utóbbi időben a kormány miniszterei
Egy közérdekű adatigénylés után kerültek napvilágra a számok.
február 25., 07:49
- Belföld
Kiugrott az ablakon egy ember a XIX. kerületben
A környéken élők közül többen látták az esetet.
február 25., 15:50
- Belföld
Az unokahúgát bántalmazta szexuálisan egy nagykátai férfi
Pornográf felvételeket is készített a sértettről.
február 25., 09:29