Vaddisznó mászkált egy II. kerületi sportközpontban

2023.04.14. 19:03
A II. kerületi Panoráma Sportközpontban egy eltévedt vaddisznó miatt kellett kiüríteni a sporttelepet. A tűzoltók megpróbálták elkapni az elkóborolt állatot, de az végül elszaladt az erdős terület felé.

Csütörtök este hat és fél nyolc között megjelent egy, vélhetően a hegyoldalból érkező vaddisznó a II. kerületi Panoráma Sportközpontban – írja a 444.

A lap egyik olvasója szerint azonnal kihívták az illetékes hatóságot. Az állatbefogók rohamkocsival érkeztek ki a helyszínre, ahol a sporttelep egyik eldugott sarkába igyekeztek terelni az egyébként nyugodtan viselkedő állatot. Elmondása szerint nagyjából fél nyolc és nyolc óra között elküldték az ott tartózkodó sportolókat is. Az állatról videó is készült, amelyen az látható, ahogy békésen mászkál a sporttelep kerítésén belül.

Meg nem erősített információik szerint a vaddisznót végül nem sikerült elkapni, mert elmenekült.

A 444 e-mailben kereste fel a sporttelepet, érdeklődésükre a következőt válaszolták: „A vaddisznót este 18 és 19 között láttuk először. A vaddisznó többször eltűnt, majd újra felbukkant, végül nyolc óra után az erdős terület felé elszaladt”.

Nem egyedi eset

Néhány héttel ezelőtt nem is olyan messze, Budakeszin tűnt fel egy vaddisznó, akit egy családi úszómedencéből kellett kimenteni. A kétségbeesett állat a fogával próbált megkapaszkodni a medence szélében, ezért annak oldalán mindenhol felhasadt a kék védőburkolat.

A nagyjából 150-200 kilogrammos állatot végül a tűzoltók mentették ki az úszómedencéből. Budakeszi erdőkkel van körbevéve, ezért az ott lakók hozzászoktak, hogy a vadállatok rendszeresen megjelennek a házak körül. Sok helyen feltúrják a kerteket, és megrongálják a kerítéseket élelem után kutatva.

Amint arról már lapunk is beszámolt, január 4-én egy, a Margit-szigeten szabadon kószáló vaddisznót lőttek ki. Az eset miatt kiürítették a szigetet, és lezárták a forgalom elől az utakat. A 150 kilogrammos állatot a vadász a Duna-parton három lövéssel kilőtte, a tetem a Pest felőli oldalon elmerült a folyóban.