Az Index a közelmúltban ellátogatott az Anonim Szexfüggők gyűlésére, ahol a tagok többsége különböző, gyermekkorra visszavezethető traumákról, alkoholista és/vagy bántalmazó szülőkről, szeretetlenségről, elhanyagoltságról számolt be.

Kíváncsiak voltunk, hogy a közös múlt csak a véletlen műve, vagy az ilyen típusú tapasztalatok valóban nagyban hozzájárulnak a szexfüggőség kialakulásához. Pósa-Kovács Lilla pszichológus, a Paplan alatt szexedukációs közösségi oldal egyik alapítója az Index megkeresésére hangsúlyozta: bár a függőknél a depresszió, az instabilitás, a szerhasználat, a szexuális zaklatás gyakrabban jelenik meg a családi anamnézisben, egyértelmű ok-okozati összefüggésről nem beszélhetünk.

„Olyan emberek életét is megkeserítheti a szexfüggőség, akiknek a gyerekkorában nem volt abúzus, vagy nem látszik traumatikus kötődés. A negatív életesemények, például a munkahely elvesztése, válás, gyász is hozzájárulhat a viselkedéses addikció kialakulásához” – mutatott rá a szakember.

Nem egyik napról a másikra jelenik meg

Arra a kérdésre, hogy miként ismerhetjük fel a problémát, és melyek azok a bizonyos intő jelek, részletesen kifejtette, milyen fázisokon mennek keresztül a függők. Noha az egyes szakaszok egymástól nagyon eltérők, alapvetésnek tekinthetjük, hogy a keresett tartalmak és ingerek idővel egyre gyakoribbá vagy extrémebbé válnak, de ezek kombinációja is előfordulhat.

A folyamat a következőképpen néz ki:

• Az első lépés a felfedezés, míg a második a kísérletezés. Ilyenkor az érintettek még nem érzékelik a veszélyt, csupán azt gondolják, hogy olyan ez, mint egy izgalmas utazás, mintha ellátogatnának egy új vidékre.
• A harmadik lépcsőfok az eszkaláció, amikor az egyén azt érzi, „egyre több és több kell”. Már untatni kezdik a rutin-szexfantáziák, újabb és újabb impulzusokra vágyik.
• A következő lépcsőfok már a kényszer, a megszállottság szakasza. Ez nagyon intenzív és kellemetlen fázis, ahol leginkább a feszültséget, az állandó kényszerérzet csökkentését hajszolja az ember. A függő itt ismeri fel, hogy élete kezelhetetlenné vált, itt észleli először, hogy a viselkedése romboló és destruktív.
• Ezután a reménytelenség szakasza jön, az illető ilyenkor már kristálytisztán látja, hogy kisiklott az élete. Az érintettnek ilyenkor óriási bűntudata van, szégyentelinek és mocskosnak érzi magát, megveti önmagát. Azt is megfogadja, hogy „soha többet” nem tesz semmit, ami a függőségét táplálná, de ez az esetek nagy százalékában betarthatatlan. Rövidebb-hosszabb kihagyás után általában visszaesés tapasztalható, különösen akkor, amikor az embert valami kibillenti az egyensúlyából. Ez a visszaesési szakasz akkor is bekövetkezhet, ha a személy már szakszerű segítséget kért. Egy tanulmányban ezt az evészavarok esetén megfigyelt „habzsoló és purgáló” epizódok váltakozásához hasonlítják.
• A szexfüggőség párkapcsolati szempontból komoly veszélyt jelent, az érintett végül ugyanis már a párjával sem élvezi az együttlétet, az többé nem üti meg az ingerküszöböt, amelyről azt gondolja, hogy kielégítené. Ez a szituáció nagyon gyakran szakításhoz vezet.

„Ebből a hat szakaszból talán jól látható, hogy abban a pillanatban, amikor az ember már realizálja a problémát, és nem csupán izgalmas utazásokat tesz a saját szexualitása felismerésében, már el is késett. Amennyiben valaki úgy érzi, vagy tudja magáról, hogy hajlamos bizonyos addikciókra, érdemes időben pszichológushoz fordulni. Sajnos számos olyan eset van, amikor a kliens akkor keres segítséget, amikor már a munkáját és a családját is elveszítette” – mondta Pósa-Kovács Lilla.

Öröm, de nem a függőnek

A pszichológus beszélt arról is, hogy a szexfüggőségről a társadalom egy jelentős része a mai napig azt gondolja, hogy nem is probléma. „Ne légy prűd! Minek leállni vele, hiszen kellemes dolog” – vélik sokan.

A szakember szerint ez valóban így van, de csak addig, amíg az ember örömét leli a szexben. A függők ezt azonban nem mondhatják el magukról, számukra az intim tevékenység már semmilyen kielégülést nem hoz, az alábbi megtörtént esetek ezt jól szemléltetik:

• Egy férfi addig maszturbált, amíg a hímvesszője már vérezni nem kezdett, de még akkor sem tudott leállni.
• Egy másik a napi legalább hetven önkielégítés alatt képtelen volt pihenni, aludni.
• Egy harmadik esetben egy női felső vezető panaszkodott arról, hogy napjában legalább húsz-harminc alkalommal szükséges maszturbálnia ahhoz, hogy a munkájára tudjon koncentrálni, a tárgyalásokon viszonylag nyugodt tudjon maradni. Félt, hogy veszélybe kerülhet az állása, ezért fordult szakemberhez.

Fontos tudni, hogy az egyéni terápiák és a csoportos gyűlések mellett súlyos esetben gyógyszeres kezelések is elérhetők a segítségre szorulók számára.

A bugyiszabályoktól a fogamzásgátlásig

A Paplan alatt társalapítója végül kitért arra, hogy a szexuális nevelésnek már egész kicsi kortól komoly létjogosultsága van. Úgy véli, az edukációt már négyéves kortól el kellene kezdeni, az alapvető nemi szervhez köthető információkon túl a „bugyiszabályok” (csak az érhet hozzá a kisgyerekhez azokon a területeken, amelyeket fehérnemű fed, akinek ő megengedi) ismerete is hozzájárul ahhoz, hogy egy 15-17 éves fiatal már tökéletesen tisztában legyen azzal, milyen lehetőségei vannak a fogamzásgátlásra.

Ehhez viszont be kellene engedni a szakembereket az intézményekbe, de az óvoda- és iskolapedagógusok képzése is fontos lenne, hogy tudják, miként reagáljanak, miket és hogyan tanítsanak a gyerekeknek, diákoknak. Ez azonban ma Magyarországon nem vagy nem megfelelően megoldott. A különböző törvényi szabályozások gyakorlatilag ellehetetlenítik a szexuális nevelést és edukációt

– jelentette ki Pósa-Kovács Lilla. Hozzátette, hogy számos olyan kliens keresi meg, aki már bőven 35-40 év felett van, és akkor jön rá, hogy szinte semmit nem tud a saját szexualitásáról.

„Tanulni saját magunkról és saját szexualitásunkról ugyanakkor sosem késő” – zárta sorait a szakértő.

(Borítókép: Index)