Minden idők negyedik legnagyobb lottónyereménye a tét, de mit lehet tudni a hatmilliárdos rekorderről?

DMARC20190322004
2023.04.19. 14:39
A hétvégi ötöslottó-sorsoláson ismét rendkívül komoly a tét, ugyanis egy jól ikszelő játékos akár 4,393 milliárd forintot is bezsebelhet. De kik voltak olyan szerencsések, hogy még ennél is többet vihettek haza, és mit lehet tudni a 6,4 milliárdot elhappoló nyertesről?

Amennyiben a hétvégén kihúzzák mind az öt számát, az újdonsült milliárdos amellett, hogy rendkívül komoly vagyonra tesz szert, a szerencsejátékosok között is igazán elit társaságba kerülhet, a közel 4,4 milliárdos nyereménnyel ugyanis éppen csak lecsúszna minden idők legnagyobb ötöslottó-nyereményeinek dobogójáról. A toplistán azonban így sem kell majd szerénykednie.

A toplista harmadik helyezettje még 2015-ben, a 22. héten adott fel telitalálatos szelvényt, aminek köszönhetően a hazai nyertesek bronzérmese lett 5 milliárd 49 millió forintos nyereményével. 

Nem maradt le sokkal az ezüstérmestől, ugyanis egy szerencsés még 2003-ban, a 48. héten 5 milliárd 92 millió forinttal lett gazdagabb – ami, gondoljunk csak bele, mennyivel többet ért akkoriban, mint a későbbi nyertesek hasonló összegű pénznyereménye.

A lista élén a 2020-as év 13. hetének nyertese áll, aki szerencséjének köszönhetően hazavihette minden idők legnagyobb hazai lottónyereményét, a 6,4 milliárd forintos összeget.

De mit lehet tudni a hazai lottónyeremények császáráról?

Véletlenszerű számok, vidéki tippelő 

2020. március 28-án sorsolták ki az ötöslottó heti nyerőszámait, a 20, 33, 39, 50, 64 számsor pedig pontosan megegyezett egyetlen játékos szelvényének tippjeivel, a szerencsés ikszelő 6,4 milliárd forinttal lett gazdagabb.

Miután vélhetően jó pár pezsgősüveg kiürült otthon, ahogy a szabályzat is írja, 90 napon belül kellett jelentkeznie a nyereményért a Szerencsejáték Zrt.-nél, ami a rekordösszeg esetében magától értetődően szinte azonnal meg is történt. 

Mint kiderült, 

a játékos vidéken adta fel a milliárdokat érő szelvényt, amelyet önállóan, véletlenszerűen kiválasztott számok megjelölésével játszott meg.

Bár Magyarországon a nyertes nem köteles megosztani örömét ország-világgal, a Szerencsejáték Zrt. lehetőséget biztosít egy úgynevezett anonim nyerteskérdőív kitöltésére, amelyből többek között fény derülhet arra, hol adta fel a szelvényt, milyen sűrűn és milyen számokkal szokott játszani az – írja a Növekedés.

Ebből derült ki az is, hogy a nyertes az interneten értesült arról, hogy nyert, az örömhírt pedig először a párjával osztotta meg. 

Ahogy arról akkor az Index is beszámolt, annak ellenére hogy sokan tényleg már hosszú évtizedek óta a több száz milliós vagy milliárdos nyereményért adják fel hetente a szelvényeket, a rekorder nem lottózott állandóan, mindössze alkalmanként tette próbára a szerencséjét.

Kapcsolódó
Megvan, mire költi rekordnyereményét a magyar lottónyertes

Megvan, mire költi rekordnyereményét a magyar lottónyertes

Kiderült, évente mindössze néhány alkalommal ad fel szelvényt, szóhoz sem jutott, mikor kiderült, hogy nyert 6,4 milliárd forintot.

És hogy mire költötte 6,4 milliárdot? 

Vélhetően a pénzből a mai napig csurran-cseppen azért valamennyi a szerencsés háza táján, a nyertes az összeg átvételekor azt mondta, tárgyi dolgokra, így autóra és lakásra biztosan költ majd a jackpotból, de befektetni is fog, amihez pénzügyi tanácsadó segítségét is igénybe veszi majd. Emellett úgy nyilatkozott, szűkebb családja is részesül majd az összegből. 

(Borítókép: Mónus Márton / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Bocsánatot kérnek a magyar rendőrök a meggyilkolt japán anya ügyében folytatott kommunikációjukért

Az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el az ügyben.

február 5., 13:30

  • Belföld
Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

Egy lesújtó felmérés szerint szinte bárki kapható céges bűncselekmény elkövetésére

A megkérdezettek szerint szigorúbb szabályozás, hatósági ellenőrzés és átláthatóság kellene.

február 5., 12:24

  • Belföld
Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Tüntetést szervez a Magyar Orvosi Kamara március 8-ára

Pártpolitikusok részvétele nélkül akarják megvalósítani a rendezvényt.

február 5., 12:24

  • Belföld
Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Majka is beindult, sínre kerül a hétgyermekes ózdi munkanélküli és családja élete

Összegyűlt a pénz a kaucióra, szombaton Vácon munkába áll az Index riportjából megismert családapa.

február 5., 13:57

  • Belföld
Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

Két darab szendvicset kapnak a Budapestre rendelt mentősök a 16 órás szolgálatra

A MOMSZ a lakosság segítségét kéri, hogy bajtársaik napi egyszeri melegélelmezését megoldják.

1 órája

  • Belföld
Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

Újságírókat vetetne őrizetbe Magyar Péter

A Tisza Párt vezetője szerint alaptalan vádakkal illették a Tisza-szigetek vezetőjét, Farkas Dezsőt.

február 5., 12:27

  • Belföld
Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözésben miatt

Szijjártó Péter részvétét fejezte ki a svédországi lövöldözésben miatt

A merénylet elkövetője egy 35 éves férfi volt.

február 5., 06:59

  • Belföld
Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Rákosrendező: elküldte a főváros a vagyonkezelőnek az elővásárlásról szóló nyilatkozatát

Hét különböző, de együttesen kezelt ingatlan adásvételi szerződését érinti a BKM joga.

február 5., 14:04

  • Belföld
Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Reggeli szesztilalom? Kiderült, hogy mit gondolnának a magyarok az intézkedésről

Az alkoholfogyasztási szokásokkal összefüggő konfliktusokról készült felmérés.

február 5., 11:46

  • Belföld
Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Összeült a kormány, az egyik döntést már be is jelentették

Orbán Viktorék munkában.

február 5., 14:04

  • Belföld
Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Újabb tüntetőt ítélt el a bíróság, amiért a rendőrökre támadt

Hat évvel ezelőtt bilincset dobott az egyenruhások irányába a Parlamentnél.

február 5., 14:27

  • Belföld
Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

Kocsis Máténak jólesik Vadai Ágnes aggódása, de tisztázta a helyzetet

A Nemzetbiztonsági Bizottság ülésén elhangzottak szolgáltatják a témát.

február 5., 11:43

  • Belföld
Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya

Egy felmérés alapján a bérrendezés után ismét vonzóvá vált a pedagóguspálya

A megkérdezettek többsége a saját szakmájában képzeli el a jövőjét.

február 5., 06:59

  • Belföld
Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

Folytatódik a kellemes időjárás, van, ahol még 10 fok is lehet

A frontra érzékenyeknek is jó napjuk lesz.

február 5., 06:20

  • Belföld
Ezektől a tévhitektől féltek a legtöbben a Covid–19-oltások beadatásakor

Ezektől a tévhitektől féltek a legtöbben a Covid–19-oltások beadatásakor

A válaszadók négy százaléka egyenesen azt gondolta, hogy a vakcina halált okoz.

február 5., 10:06

  • Belföld
Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Tuzson Bence az igazságszolgáltatásban látott feszültségről: Ez nem egy westernfilm

Interjú az igazságügyi miniszterrel.

február 5., 09:06

  • Címlapon
Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Beismerte bűnösségét a volt fideszes politikus, aki ittasan bántalmazott egy nőt

Decemberben még megtagadta a vallomástételt.

2 órája

  • Címlapon
Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Jégpáncéllá válhatnak az utak, figyelmeztetést adott ki a Magyar Közút

Több vármegyében is narancssárga veszélyjelzés van érvényben.

2 órája

  • Belföld
Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Vonat elé hajtott szolgálati autójával egy rendőr, vádat emeltek ellene

Pénzbüntetés kiszabása mellett vezetéstől való eltiltást is indítványoztak az elkövetővel szemben.

február 5., 12:51

  • Belföld
Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának

Bombafenyegetést küldött egy 10 éves fiú egy kőbányai iskolának

A fenyegetésre nem tudott magyarázatot adni a fiú.

február 5., 12:39

  • Belföld
Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Vádat emeltek az encsencsi gyilkosságokkal gyanúsított férfi ellen

Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetést kért ellene.

február 5., 11:49

  • Címlapon
Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

Karácsony Gergely: Hova tegyük az állam szemetét?

A főpolgármester szerint a rákosrendezői terület kitakarítása nem lesz kis feladat.

2 órája