Az amerikai nagykövettel találkozott Polt Péter legfőbb ügyész

D  TT20211213094
2023.04.27. 18:11
Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában bemutatkozó látogatásra fogadta David Pressmant, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövetét – közölte a Legfőbb Ügyészség csütörtök délután.

David Pressman amerikai nagykövet 2022 augusztusától látja el feladatait Magyarországon, a mostani megbeszélés a felek között az első hivatalos találkozó volt. 

A megbeszélésen a legfőbb ügyész bemutatta az ügyészségnek a magyar jogrendszerben betöltött szerepét, hatásköreit, alkotmányos helyzetét. Kiemelte az ügyészség korrupcióellenes tevékenységét, ezzel kapcsolatban kitért a „kiegészítő pótmagánvád” intézményére, amely a korrupció elleni fellépés egy új eszköze – írták.

Polt Péter hangsúlyozta a különböző uniós és nemzetközi szervezetekkel folytatott együttműködés fontosságát, külön kiemelte a Nemzetközi Rendészeti Akadémiával (ILEA) fennálló, több évtizedes kiváló partneri kapcsolatot.

A közlemény szerint az amerikai fél a magyar ügyészség tevékenységének jogi és gyakorlati kérdéseiről, az Európai Ügyészséggel fennálló kapcsolatáról, valamint a korrupció elleni fellépés új eszközeiről tájékozódott.

Kapcsolódó
Jönnek az amerikai nagykövet rendkívüli bejelentései, de nem mindenki kérdezhet majd

Jönnek az amerikai nagykövet rendkívüli bejelentései, de nem mindenki kérdezhet majd

A feltételezések szerint kemény szankciók várhatók Magyarország ellen.

A résztvevők egyetértettek abban, hogy a magyar ügyészség és az Amerikai Egyesült Államok ügyészi szervei közötti kiváló munkakapcsolat további mélyítése a büntetőeljárások hatékonyságának érdekét szolgálja. Hozzátették, a felek a találkozó végén az együttműködés további erősítését tűzték ki célul.

(Borítókép: Polt Péter 2021. december 13-án. Fotó: Kovács Attila / MTI)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete lépéseket vár a csütörtöki bombafenyegetések után

Orbán Viktortól is válaszokat szeretnének.

január 24., 15:08

  • Belföld
Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán

Karácsony Gergely: Ez itt Budapest, és nem Bindzsisztán

Szalay-Bobrovniczky Kristóf felháborítónak nevezte, amit a főpolgármester és társai művelnek.

január 24., 14:52

  • Belföld
Eljárás indult a Momentum képviselője ellen kordonbontás miatt

Eljárás indult a Momentum képviselője ellen kordonbontás miatt

Tóth Endre mellett két másik momentumos is kapott idézést.

január 24., 16:18

  • Belföld
Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

Betörőbanda ellen emeltek vádat Veszprémben

Több millió forint értékben vittek el tableteket és telefonokat.

január 24., 16:19

  • Belföld
Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa

Demeter Márta lett a Nyugati Fény főmunkatársa

Új főszerkesztőt is kinevezett a lap vezetése.

január 24., 16:39

  • Belföld
Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Robbanás történt egy ferencvárosi házban, 15 tűzoltóautó vonult a helyszínre

Az első emeleti lakás teljes egészében égett.

január 24., 15:20

  • Belföld
Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak

Fontos határidőket állítottak fel a MÁV-nak

A Vasúti Hatósági Főosztály megnevezte a vállalat problémáit.

január 24., 16:30

  • Címlapon
Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Rangsorolt iskolák és vérre menő kompetenciafelmérés – mire készül a kormány?

Megindult a szülők szondázása a KRÉTA-rendszerben, reagált a Belügyminisztérium.

3 órája

  • Címlapon
Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Hatalmas hullámokat vetett az Index cikke

Tiltakoznak az érintettek.

3 órája

  • Belföld
Szegeden jöhet elsőként az áttörés, amire még nem volt példa az állami ellátásban

Szegeden jöhet elsőként az áttörés, amire még nem volt példa az állami ellátásban

Több száz millió forint mozdulhat meg.

január 24., 16:16

  • Belföld
Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak

Még több iskolát érintett bombariadó, könnyítést ad a MÁV a diákoknak

Az osztályfőnöki órákon a pedagógusok átbeszélik a gyerekekkel a történteket.

január 24., 06:41

  • Belföld
Megjelent Vitézy Dávid előterjesztése „Rákosdubajjal” kapcsolatban

Megjelent Vitézy Dávid előterjesztése „Rákosdubajjal” kapcsolatban

A Podmaniczky Mozgalom vezetője javaslatokat tett a Fővárosi Közgyűlésnek.

január 24., 17:56

  • Belföld
Apokaliptikus helyszínről jelentkezett Szentkirályi Alexandra, szemétlerakatról esett neki Karácsony Gergelynek

Apokaliptikus helyszínről jelentkezett Szentkirályi Alexandra, szemétlerakatról esett neki Karácsony Gergelynek

A budapesti Fidesz-elnök szerint a városvezető azt csinálja, amihez a legjobban ért, keresztbefekszik.

január 24., 18:14

  • Belföld
Orbán Balázs: Donald Trump elnöksége a magyar kormány elveit követi

Orbán Balázs: Donald Trump elnöksége a magyar kormány elveit követi

A politikai igazgató szerint „mindez még csak a kezdet”.

január 24., 14:29

  • Belföld
Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei

Biztonságpolitikai szakértő a bombariadókról: Sokan vannak Magyarországon, akik az Iszlám Állam hívei

A szakemberek szerint az ügynek politikai üzenete is van.

január 24., 10:16

  • Címlapon
Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Veszélyesebb a növényi alapú tej, mint gondolnánk

Retteghetnek a vegánok egy tanulmány szerint.

1 órája

  • Címlapon
Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

Tévéinterjút adott, majd elvitték a rendőrök a volt lengyel igazságügyi minisztert

A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.

1 órája

  • Belföld
Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

Újabb településen jelentek meg a fonálférgek az ivóvízben

A Pest vármegyei polgármesterek nyugtatgatják a lakosokat.

január 24., 13:17

  • Belföld
Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon

Orbán Viktor: Utasítást adtam, hogy kő kövön ne maradjon

A miniszterelnök az iskolákat ért bombafenyegetésekről is beszélt.

január 24., 07:41

  • Címlapon
A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

A kalózok, akik fegyverként használják a globalizációt

Hatékony üzleti modelljük segítségével tavaly több száz millió dollárra tettek szert.

33 perce

  • Belföld
Tűz ütött ki egy pomázi garázsban, lomok kaptak lángra

Tűz ütött ki egy pomázi garázsban, lomok kaptak lángra

Mérgező gázok is keletkezhettek.

január 24., 11:25

  • Belföld
Megnyitott a bulinegyed rendőrsége

Megnyitott a bulinegyed rendőrsége

A környéken élők és turisták biztonságát egyaránt biztosítják.

2 perce

  • Címlapon
Figyelmeztette Magyarországot Donald Trump egykori nagykövete: megromolhat a jó viszony

Figyelmeztette Magyarországot Donald Trump egykori nagykövete: megromolhat a jó viszony

David Cornstein szerint ez lenne a legnagyobb hiba, amit elkövethetnek a magyarok.

12 órája

  • Címlapon
Itt az újabb botrány, hat masszázsterapeuta vádolta „helytelen viselkedéssel” a sztársportolót

Itt az újabb botrány, hat masszázsterapeuta vádolta „helytelen viselkedéssel” a sztársportolót

A játékos tagad, a liga vizsgálatot indított az ügyben.

8 órája

  • Belföld
Öngyilkos lett egy tatabányai diák

Öngyilkos lett egy tatabányai diák

A tanuló nemrég váltott iskolát, de a tanárai szerint ennek ellenére már jól beilleszkedett.

január 24., 10:55

  • Belföld
Vádat emeltek a Balaton déli partján fosztogató férfi ellen

Vádat emeltek a Balaton déli partján fosztogató férfi ellen

A férfi nyolc hónapon keresztül tört be nyaralókba.

január 24., 10:27

Neked ajánlott