Ilyen ajándékot készítettek a gyerekek Ferenc pápának, és oda is adták neki
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Ferenc pápa napja a Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban tett magánlátogatás után a Rózsák terén folytatódott, az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozott.
A pápa útja ezután a közeli Istenszülő oltalma templomba vezetett, ahol Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus érsek-metropolita fogadta. A hívek Ferenc pápa érkezése előtt már elkezdték énekelni az akathisztoszt, az Istenszülő Szűz Máriát dicsőítő himnuszt, amit a pápa érkezésekor megszakítottak.
Kocsis Fülöp köszöntőjében arról beszélt, „Szent II. János Pál pápától tanultuk azt a fontos igazságot, hogy Krisztus egyháza két tüdővel lélegzik, Kelet és Nyugat lelke együttesen élteti a Titokzatos Testet”.
Ez a költői és teológiai kép itt, ezen a téren különösen is érvényesül. Egymás mellett áll két templom, egymás mellett él két közösség, a római és a görögkatolikus. A plébánia és parókia összeér, közösségi életünk összeforr. Ezt a templomot a római katolikus testvérektől kaptuk jó 120 évvel ezelőtt
– húzta alá, azzal folytatva, hogy nekik, görögkatolikusoknak különösen fontos a katolikus egyházhoz tartozásuk, „születésünktől, az első uniónktól fogva sokat kellett szenvednünk ezért a kettős hovatartozásért. Vértanúink nemcsak keresztény hitükért, hanem kifejezetten a katolikus egyházhoz tartozásukért haltak meg, hiszen ha vállalják a kommunista erőszak diktátumát, visszatérnek az ortodox hitre, megmenthették volna az életüket, de inkább meghaltak, semhogy a katolikus egyházat megtagadják”.
Elmondta azt is, „ezért senki nem vonhatja kétségbe, hogy miközben igyekszünk hűséggel ragaszkodni keleti gyökereinkhez, ezzel nem különállni akarunk, hanem hidat képezni a két testvéregyház között, hiszen mi valamilyen módon mindkettőhöz odatartozunk”.
Az érsek-metropolita hangsúlyozta: a pápa látogatásával óriási megerősítést kaptak, hogy a katolikus egyháznak ők is egyenértékű tagjai, és kiemelte, ígéretet tesznek arra, hogy miközben Krisztust keresik és hirdetik, egyházi létükben az egység hordozói és építői lesznek. Ezt mindenekelőtt buzgó imádsággal szeretnék munkálni, ezt tartják legfőbb kötelességüknek és lehetőségüknek, „ezzel tudjuk éltetni a Titokzatos Testet”.
Ajándékot is kapott a pápa
A görögkatolikus közösség ajándékot is adott Ferenc pápának: a keleti egyház rózsafüzérét, egy százszemes csotkit, amelyet görögkatolikus fiatalok kötöttek erre az alkalomra. Az ajándékot gyermekek adtak át, és Ferenc pápa azonnal felvette a jobb csuklójára.
Kocsis Fülöp kiemelte: az ajándék mindannyiuk üzenetét fejezi ki, „hogy gyermeki hittel fogjuk szeretni Krisztus Urunkat, az ő egyházát és földi helytartóját, (...) Ferenc pápánkat”. A pápa rózsafüzérrel ajándékozta meg a gyermekeket.
Kocsis Fülöp ezután felkérte a szentatyát, csatlakozzon hozzájuk, és imádkozza velük a nagy litániát, a béke ekténiáját a rítusuknak megfelelően. Az imádkozás után Ferenc pápa felvette az aranyszínű, görögkatolikus stólát (epitrachelion), és megáldotta a jelenlévőket.
A pápa ezt követően a templom bejáratáig sétált a hívek énekével kísérve, megállva és beszélgetve a hívekkel. A templomot már kerekesszékben hagyta el. A Rózsák terén összegyűlt emberek énekeltek a pápa távozásakor.
(Borítókép: Ferenc pápa rózsafüzért ajándékoz gyerekeknek az Istenszülő oltalma templomban a budapesti Rózsák terén, ahol a görögkatolikus közösség tagjaival együtt imádkozott 2023. április 29-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)