Ferenc pápa mindenkinek üzent a Kossuth térről: Legyetek nyitott kapuk

„Jézusnak a mai evangéliumi szakasz végén elhangzó szavai összefoglalják küldetésének lényegét: Én azért jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen. Így tesz a jó pásztor: életét adja juhaiért. Jézus tehát, mint egy pásztor, aki a nyáját keresi, azért jött, hogy megkeressen minket, amikor elveszettek voltunk; eljött mint pásztor, hogy kiragadjon minket a halálból; mint egy olyan pásztor, aki ismeri és végtelen gyengédséggel szereti juhait – aki az Atya nyájába vezetett, és az Ő gyermekeivé tett minket. Szemléljük hát a Jó Pásztor képét, és időzzünk el két cselekedeténél, amelyet az evangélium szerint a juhaiért tesz: először nevükön szólítja, majd pedig kivezeti őket” – kezdte a szentmisét Ferenc pápa.

Az egyik cselekedet: „Először is nevükön szólítja juhait. Üdvösségünk történetének kezdetén nem mi állunk, nem a mi érdemeink, képességeink, eszközeink; a kiindulópont Isten hívása, az ő vágyakozása utánunk, hogy elérjen minket, az ő értünk érzett aggodalma, az ő irgalmának bősége, amellyel meg akar menteni a bűntől és a haláltól, hogy életet adjon bőségben és vég nélküli örömöt. Jézus az emberiség jó pásztoraként jött, hogy nevünkön szólítson, és hazavezessen minket. Ezért mi hálatelt szívvel emlékezhetünk meg az ő szeretetéről, amit már akkor tanúsított irántunk, amikor még távol voltunk tőle. Igen, miközben mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, és ki-ki a maga útjára tért, ő magára vette gyarlóságainkat, és maga hordozta vétkeink terhét, hogy visszavigyen minket az Atya szívéhez”.

És még ma is, minden élethelyzetünkben, mindabban, ami a szívünket nyomja, a veszteségeinkben, a félelmeinkben, a vereség időnként ránk törő érzésében, a szomorúság börtönében, ami azzal fenyeget, hogy elveszi a szabadságunkat, ő hív minket. Jó Pásztorként jön, és nevünkön szólít minket, hogy elmondja, az ő szemében milyen értékesek vagyunk. Jön, hogy meggyógyítsa sebeinket, és magára vegye gyengeségeinket, hogy az ő nyájában egységre hívjon minket, és megismerjük az Atyát és egymást

– fogalmazott a pápa.

„Testvérek, ahogy ma reggel itt vagyunk, érezzük meg azt az örömöt, hogy Isten szent népe vagyunk: mindannyian az ő meghívásából születünk, ő gyűjtött egybe minket, és ezért vagyunk az ő népe, az ő nyája, az ő egyháza. Azért hívott itt egybe minket, különbözzünk bár egymástól, és tartozzunk bár különböző közösségekhez, hogy szeretetének nagysága mégis egyetlen ölelésben egyesítsen minket” – folytatta az egyházfő, hozzátéve:

Olyan szép, ahogy most együtt vagyunk: püspökök és papok, szerzetesek és világi hívek; olyan jó, hogy ezt az örömöt más keresztény felekezetek küldötteivel, a zsidó közösség vezetőivel, a civil szervezetek képviselőivel és a diplomáciai testülettel is megoszthatjuk. Ez a katolicitás: mindannyiunkat, keresztényeket, akiket a Jó Pásztor név szerint szólított meg, arra hívott, hogy szeretetét befogadjuk és továbbadjuk, hogy az ő nyáját befogadóvá tegyük, és sohasem kirekesztővé. És ezért mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy ápoljuk a testvériség és az együttműködés kötelékeit, megoszlás nélkül, anélkül hogy közösségünket saját tulajdonunknak tekintenénk, anélkül hogy elmerülnénk a saját területünk védelme fölötti aggódásban, hanem megnyílva a kölcsönös szeretet előtt

– hangsúlyozta Ferenc pápa.

A nyitott kapuk fontossága

Ferenc pápa azzal folytatta, „miután a pásztor nevén szólította juhait, kivezeti őket. Először a nyájba tereli őket a meghívás által, most pedig kivezeti őket. Isten először az ő családjába gyűjt össze minket, hogy az ő népévé váljunk, majd pedig elküld a világba, hogy bátran és félelem nélkül az örömhír hirdetőivé, a minket megújító szeretet tanúivá váljunk. Ezt a mozgást – belépni és kilépni – egy másik, Jézus által használt képpel is megragadhatjuk, mégpedig a kapu képével”.

Jézus a kapu, amely szélesre tárult, hogy beléphessünk az Atya közösségébe, és megtapasztalhassuk irgalmát; de mint köztudott, a nyitott kapu nemcsak arra szolgál, hogy belépjünk valahová, hanem arra is, hogy elhagyjuk azt a helyet, ahol vagyunk. Így hát, miután visszavezetett minket Isten karjai közé és az egyház közösségébe, Jézus az a kapu, amely a világba irányít minket: arra buzdít, hogy menjünk ki, és találkozzunk testvéreinkkel. És jegyezzük meg jól: mindannyian – senkit sem kizárva ebből a »mindannyian«-ból – erre kaptunk meghívást: hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára.

Ferenc pápa arról is beszélt, a „kifelé” lét azt jelenti, hogy Jézushoz hasonlóan mindannyian nyitott kapukká válunk, „szomorú és fájdalmas zárt kapukat látni: önzésünk zárt kapuit azok előtt, akikkel nap mint nap elmegyünk egymás mellett; individualizmusunk zárt kapuit egy olyan társadalomban, amely sokakat azzal fenyeget, hogy elsorvasztja őket a magány; a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit, a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények. Végül pedig egyházi közösségeink zárt kapuit: bezárkózva magunk közé, bezárkózva a világ előtt, bezárkózva azok előtt, akik »nincsenek rendben«, bezárkózva azok előtt, akik Isten bocsánatára vágynak”.

Az egyházfő arra kért mindenkit, nyissák ki a kapukat, „próbáljunk mi is – szavakkal, gesztusokkal, hétköznapi tettekkel – olyanok lenni, mint Jézus: nyitott kapuk, olyan kapuk, amelyeket senki előtt nem csapnak be, olyan kapuk, amelyeken mindenki beléphet, és megtapasztalhatja az Úr szeretetének és megbocsátásának szépségét”.

Engedjük be szívünkbe az élet Urát, az ő igéjét, aki vigasztal és gyógyít, utána pedig lépjünk ki, és váljunk mi magunk is nyitott kapukká a társadalomban. Legyünk nyitottak és befogadóak egymás felé, hogy segítsük Magyarországot a testvériség és a béke útján növekedni

– hangsúlyozta Ferenc pápa a laikus testvéreknek, a katekétáknak, a lelkipásztori munkatársaknak, a politikai és társadalmi felelősséget viselőknek és azoknak is, akik egyszerűen csak élik, néha nehézségek árán, a mindennapi életüket, „legyetek nyitott kapuk”.

Erdő Péter: Magyarország a periférián

„Hálás köszönetet mondunk azért, hogy apostoli látogatásra eljött hozzánk” – kezdte beszédét Erdő Péter bíboros, prímás. Az Esztergom-Budapesti főegyházmegye érseke Budapesten, a Kossuth téren felállított tribünön emlékezett meg arról, amikor Ferenc pápa szolgálata elején arról beszélt, hogy az egyháznak el kell mennie a perifériákra.

A szívünkből szólt

– mondta a bíboros, majd hozzátette: akkor a püspöki kar jegyzőkönyvben állapította meg, hogy a magyar katolikus közösség periférián van.

Erdő Péter beszédében kifejtette, hogy a Budapestet átszelő Duna a Római Birodalom határa volt egykoron. Később a Frank Birodalom is eddig terjesztette ki a befolyását. Az Oszmán-Török Birodalom északi határvidéke volt itt, Európa szívében. „A nyugati kereszténységnek is ezer éve a keleti határán élünk” – mondta a bíboros, prímás, aki megköszönte a pápának, hogy eljött Magyarországra.

Olyan néphez, akinek a nyelvéhez még hasonlót is nehéz találni az egész világon. Olyan néphez, amely ezer éve szeretettel ragaszkodik ahhoz a nyugati kereszténységhez, amelyről sokszor úgy érezte, hogy megfeledkezett róla

– tette hozzá.

Hidak a Duna fölött

A magyar bíboros szóba hozta az ukrajnai háborút is, megköszönve, hogy Ferenc pápa eljött meglátogatni a szegényeket és a menekülteket. „Azokat a menekülteket, akik innen a szomszédból, Ukrajnából érkeztek. Köszönjük, hogy meglátogatta a szegényeket, a beteg gyermekeket, a fiatalokat, akik a legnagyobb kihívást és a legnagyobb lehetőséget jelentik egyházunk számára. Köszönjük, hogy elhozta az irgalmasság és a gyöngéd szeretet örömhírét” – mondta el Erdő Péter, aki szerint a Duna mentén élő népek megtanulták, hogy a nagy folyó nemcsak határ, hanem ha bölcs hozzáértéssel hidakat is építünk, akkor össze is köti a népeket, északon és délen, keleten és nyugaton.

Ennek példája számunkra első keresztény királyunk, Szent István, akit ma a katolikus és az ortodox egyház egyaránt szentként tisztel, hiszen olyan időben hirdette Krisztust, amikor még teljes volt az egység a Kelet és Nyugat egyházai között

– emlékezett meg a bíboros, aki beszéde végén kérte a pápa apostoli áldását.

Ferenc pápa megköszönte a fogadtatást és a szeretetet

„Köszönöm Erdő bíboros úr szavait. Köszöntöm köztársasági elnök asszonyt, miniszterelnök urat és a társadalmi élet jelen lévő képviselőit” – vette át a szót Ferenc pápa, hozzátéve:

Mivel hamarosan visszatérek Rómába, szeretném kifejezni hálámat püspök testvéreim, a lelkipásztorok, a szerzetesek és szerzetesnők és az egész szeretett magyar nép felé azért a fogadtatásért és szeretetért, amelyet ezekben a napokban megtapasztaltam. És kifejezem hálámat azoknak, akik messziről jöttek ide, és azoknak, akik oly sokat dolgoztak ezért a látogatásért. Mindannyiótoknak mondom: köszönöm, Isten fizesse meg!

Ferenc pápa külön megemlékezett a betegekről, az idősekről, azokról, akik nem tudtak ott lenni, akik egyedül érzik magukat, és azokról, akik elvesztették Istenbe vetett hitüket, valamint az életbe vetett reményüket, „közel vagyok hozzátok, imádkozom értetek, és megáldalak benneteket”. Az egyházfő köszöntötte a diplomatákat és a más keresztény felekezetekhez tartozó testvéreket.

Köszönetet mondok jelenlétetekért és azért, hogy ebben az országban a különböző felekezetek és vallások kapcsolatban vannak egymással, és kölcsönösen támogatják egymást. Erdő bíboros úr azt mondta, hogy »a nyugati kereszténység keleti határán élünk ezer éve«. Olyan szép, hogy a határok nem elválasztó vonalakat jelentenek, hanem kapcsolódási pontokat; és hogy a Krisztusban hívők azt a szeretetet helyezik előtérbe, ami egymással összeköt, és nem a történelmi, kulturális és vallási különbségeket, amelyek egymástól elválasztanak.

„Az evangélium egyesít bennünket, és azáltal, hogy visszatérünk a forráshoz, a keresztények útja Jézus, a Jó Pásztor akarata szerint folytatódik, akinek az a szándéka, hogy egy nyájban egyesüljünk. Forduljunk most a Szűzanyához” – folytatta Ferenc pápa.

Őrá bízok minden magyart, a Magyarok Nagyasszonyára, akit királynőként és patrónaként hívtok segítségül. És innen, e nagyszerű városból és e nemes országból az ő szívére szeretném bízni az európai kontinens hitét és jövőjét, amelyre e napokban sokat gondoltam, különösképpen a béke ügyét. Szent Szűz, tekints a különösen sokat szenvedő népekre. Tekints különösen a szomszédos, meggyötört ukrán és az orosz népre, neked szentelt népeidre. Te, aki a béke királynője vagy, öntsd az emberek és a népek vezetőinek szívébe a vágyat, hogy a békét építsék, hogy a következő nemzedékeknek a remény jövőjét nyújtsák, ne a háborút; egy bölcsőkkel és nem sírokkal teli jövőt; egy testvérekkel és nem falakkal teli világot.

„Reád tekintünk, Istennek Szent Anyja: Jézus feltámadása után te kísérted a keresztény közösség első lépéseit, az imádságban egységessé és állhatatossá téve őket. Így tartottad össze a hívőket, engedelmes és segítő példáddal őrizve az egységet. Hozzád imádkozunk az egyházért Európában, hogy újra megtalálja az imádság erejét, hogy újra felfedezze a te alázatodat és engedelmességedet, a tanúságtétel lelkesedését és az igehirdetés szépségét. Reád bízzuk ezt az egyházat és ezt az országot. Te, aki fiad feltámadásának örvendeztél, töltsd el szívünket az ő örömével” – fogalmazott Ferenc pápa.

Az egyházfő azzal zárta szavait, „kedves testvéreim, azt kívánom nektek, hogy Krisztus örömét terjesszétek: Isten éltessen titeket! Hálás vagyok nektek ezekért a napokért, a szívemben hordozlak benneteket, és kérlek, hogy imádkozzatok értem. Isten, áldd meg a magyart!” – Ferenc pápa az utolsó mondatot magyarul mondta. A téren elénekelték a Himnuszt is.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)