Varga Judit egy sültkrumpli-szagú gyorsétteremhez hasonlította Európát
További Belföld cikkek
- Hivatalosan is Cseh Katalinhoz került Fekete-Győr András mandátuma
- Jönnek a fizetésemelések, de kik járhatnak tényleg jól jövőre?
- Orbán Balázs: Politikai alapú megkülönböztetésnek az egyetemen nincs helye
- Idegen anyag esetleges jelenléte miatt hívta vissza az Auchan egyik máktermékét a Nébih
- Nemi erőszak és gumibotozás a tiszalöki börtönben – jelentést tett közzé az Európa Tanács
Csütörtök délelőtt kezdődött az Alapjogokért Központ szervezésében a 2023-as CPAC Hungary konferencia, Orbán Viktor miniszterelnök beszédéről itt számoltunk be.
Varga Juditot úgy konferálták fel, hogy „az európai csaták hőse, a brüsszeli bürokraták rémálma”. Az igazságügyi miniszter azzal kezdte beszédét, hogy a vendégek, főleg ha a tengerentúlról jöttek, olyan városok felett repültek át, mint Párizs, Brüsszel vagy Berlin, és leszálltak itt, ahol még él a szabadság, az ember bármilyen kérdésben félelem nélkül elmondhatja a véleményét, akkor is, ha konzervatív, „köszöntöm önöket Magyarországon, vagy ahogy Tucker Carlson fogalmazott, a nyugati világ egyik utolsó demokráciájában”.
Az öncenzúra és a tényellenőrzésnek nevezett gondolatrendőrség a hétköznapok részévé vált a nyugati liberális demokráciában, nekem is figyelnem kell, ha külföldön járok, nehogy olyan megszólítást vagy kifejezést használjak, amelyet valahol valakik már betiltottak, csak nekem elfelejtettek szólni
– közölte Varga Judit.
A tárcavezető leszögezte, „szabadságszerető nemzet vagyunk, számunkra nem elfogadható, hogy a kommunista diktatúra sok évtizede után büntetés járjon azért, ha valaki szabadon beszél”.
Varga Judit szerint a legtöbb liberális demokrácia odáig jutott, hogy lenézi, megbünteti azokat, akik szabadon beszélnek, hagyományos, keresztény-konzervatív értékeket vallanak, és nem hajlandók gyerekek nevelését átengedni a gendermozgalmaknak.
A miniszter a gyermekvédelmi törvényről elmondta, számos európai ország csatlakozott ahhoz „a nagy szégyenteljes összeurópai perhez, ami megpróbálja rákényszeríteni a magyarokat arra, hogy átadják gyermekeik nevelésének jogát a gendermozgalmaknak”. Innen üzeni, hogy nem a mennyiség, hanem a minőség számít, ráadásul a kormány érvei az uniós jogon alapulnak.
Varga Judit úgy vélekedett, az az Európa, amit annyira szeretnek a kultúrája, a kifinomultsága, a sokszínűsége és derűje miatt, kezd eltűnni, elveszíti értékeit, cselekvőképességét, gondolatait, és egy-két üdítő szigetet leszámítva kezd beleolvadni egy masszába.
Olyan lett, mint egy sültkrumpli-szagú gyorsétterem, amelyben ugyanazt kapod a világ bármely pontján, nincs benne semmi különleges, semmi egyedi, sőt, még az egészségre is káros, ha túl sokat jársz oda.
Varga Judit kifejtette, azért jutott Európa ebbe a kiszolgáltatott helyzetbe, mert az NGO-k, alapítványok hálózatában a leleményes emberek felfedezték a lehetőséget, hogy a hatalom megszerzéséhez „nem kell vesződni holmi demokratikus választásokkal, szigorú pártfinanszírozási szabályokkal, elég az NGO-k útján finanszírozni egyes politikai erőket, és előírni, hogy milyen politikát folytassanak”.
Ez a hálózat a pénzügyi függetlenség következtében önállósította magát, és most már ez határozza meg a követendő irányokat, a politikai napirendet – folytatta a miniszter, hozzátéve: most már a keresztény és konzervatív vezetők ellen dolgoznak, így jutottak el oda, hogy ezzel „a globális magántőke és progresszív liberálisok irányította” hálózattal küzdenek, „Európát ma azért nem meri vagy nem tudja senki vezetni, mert az unió vezetését ez a polip szorítja”.
Magyarország, a kőszikla
A politikus arról is beszélt, ha valaki nem szolgálja ki ezeket az érdekeket, önállóan mer cselekedni, „akkor jön a globális liberális sajtó, és mint a polip csápjai, egy nap alatt a nemzetközi nyilvánosság előtt lehetetlenítik el azt, aki nem hajtotta végre a parancsot”. Ez a rendszer viszont jutalmazni is tud, „segítik és finanszírozzák, a globális média nemzetközi szinten kampányol a liberális politikusokért. Erről Európában sok konzervatív vezető tudna beszélni”, Magyarországon is támogatták az ellenzéket.
Mi, konzervatívok azt valljuk, hogy a család, a nemzet, az egyház és az intézmények segítenek gyökérzetként megtartani az embert a világ viharaiban
– húzta alá Varga Judit, megjegyezve, hogy az Alaptörvényben rögzített értékeket is támadás alá vették, „olyan eretnek mondatok vannak benne, mint az Isten, áldd meg a magyar. Ezt Ferenc pápa is többször elmondta”.
Varga Judit világossá tette, hogy ki kell tartaniuk, hogy legyen majd honnan megfordítani Európa sorsát, ha eljön az idő. Megosztott egy személyes történetet is: Amerikában betért egy venezuelai származású fodrász üzletébe, aki megkérdezte, hogyan védik a gyerekeket, mire ő a gyermekvédelmi törvényt ismertette vele, „abban a kis fodrászüzletben két anya, két nő beszélgetett egymással, és a fodrásznő megértette ennek jelentőségét”.
Az igazságügyi miniszter arra biztatott mindenkit, hogy a normalitás és a keresztény, konzervatív értékek megtartása érdekében őszintén beszéljen a gyerekeivel, mindent a nevén nevezve, „nem kell többet mondani, mint az igazságot”.
Magyarország az a kőszikla, amelyen megtörtek a globális baloldal befolyásolási kísérleteinek hullámai. Az a kőszikla, amelyre a nemzeti konzervatív összefogás egyik biztos tartóoszlopát tudjuk építeni
– zárta beszédét Varga Judit.
(Borítókép: Varga Judit 2022. május 19-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)