Ezért nem tudják biztosan a meteorológusok, hogy lesz-e eső
A hétfőre vonatkozó, 5 milliméter feletti csapadékesélyeket mérte pénteken és szombaton is az Országos Meteorológiai Szolgálat, azonban a két modellfuttatás között jelentős különbségeket mutattak ki.
A meteorológiai szolgálat hivatalos Facebook-oldalán két-két ábrával mutatták meg, hogy állításuk szerint mitől is ilyen szép szakma az övék. Mint írják, a két ábra közötti különbség, hogy az első a pénteki, a második a szombati modellfuttatás alapján készült.
Utóbbi szerint a jövő hét első fele szárazabbnak ígérkezik a korábbi modellfuttatásokhoz képest.
A pénteken kirakott soproni fáklya is mást mutat, mint a szombati futtatás alapján készült ábra. Bár a nagy szórás a tegnapin is látszott, a mai előrejelzés jelentősen visszavett a nagy csapadékból – olvasható a bejegyzésben.
Folytatódik a kora nyárias idő
Az előrejelzések szerint vasárnap a többórás napsütés mellett hazánk délkeleti felén erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és főként azon a területen több helyen is kialakulhat zápor, zivatar. A csapadékgócokat felhőszakadás, jégeső kísérheti.
Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül, északkeleten erős, viharos lökések is lehetnek, és zivatarok környezetében is előfordulhatnak viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között várható, de az északkeleti részeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.
Hétfőn az ország legnagyobb részén sok napsütés valószínű a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet élénk, a Dunától keletre több helyen erős lökések kísérhetik. Hajnalban 5, 12 fok közé csökken a hőmérséklet, a szélcsendes észak-dunántúli tájakon valószínű a hidegebb időjárás. Délutánra 15 és 21 fok közé emelkedik a hőmérséklet, az északkeleti megyékben várható hűvösebb idő.