Két vármegyében is leszakadhat az ég, kiadták a figyelmeztetést

2023.05.07. 06:06
Vasárnap főként a déli országrészben és keleten alakulhatnak ki elszórtan záporok, zivatarok. Az északi szél élénk, helyenként erős lesz, valamint zivatarok környezetében is erős, olykor viharos lökésekre lehet számítani. A nappali legmagasabb hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.

Vasárnap kezdetben az északi tájakon képződhet foltokban pára, köd. Kisebb eső, záporok elszórtan már reggel is kialakulhatnak. Délután főleg a déli és keleti területeken készülhetünk újabb záporokra, valamint zivatarokra is, melyeket felhőszakadás, jégeső kísérhet – írja az Időkép.

Délutántól északkeleten feltámad az északira-északkeletire forduló szél, zivatarok környezetében azonban bárhol lehetnek erős, viharos lökések. Hajnalban 6–14 fok várható, délutánra 19 és 25 fok közé melegszik a levegő, záporokat, zivatarokat követően azonban átmenetileg több fokkal visszaeshet a hőmérséklet.

időkép06
Fotó: Időkép

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap zivatarok miatt szinte az ország egész területére kiadta az elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat

  • Pest,
  • Baranya,
  • Bács-Kiskun,
  • Békés,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén,
  • Csongrád-Csanád,
  • Fejér,
  • Győr-Moson-Sopron,
  • Hajdú-Bihar,
  • Heves,
  • Somogy,
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg,
  • Jász-Nagykun-Szolnok,
  • Tolna,
  • Vas,
  • Veszprém és
  • Zala vármegyében.

Felhőszakadás miatt két vármegyében van érvényben figyelmeztetés. Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 2530 millimétert meghaladó csapadék hullhat Békés és Hajdú-Bihar vármegyében.

Mint írják, vasárnap napközben elszórtan, nagyobb eséllyel az ország déli és keleti felében alakulhatnak ki zivatarok, amelyekhez szélerősödés (50–70, egy-egy helyen esetleg 70 kilométer/órát is meghaladó), intenzív csapadék (2030, néhol esetleg 40 milliméternél is több) és jégeső (12 centiméter átmérőjű jég) társulhat. Délutántól zivatartól függetlenül Borsod keleti részén és Szabolcsban (főként a Nyírségben) 6065 kilométer/óra körüli lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet.

időjárás06
Fotó: Országos Meteorológiai Szolgálat

Kettősfronti hatásra kell készülni

Az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzése szerint vasárnap kettősfronti hatásra számíthatunk. Migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság, alvászavarok továbbra is előfordulhatnak. A fülledt időben nehézlégzés, légszomj, vérnyomásproblémák alakulhatnak ki. Kellemes lesz a hő- és komfortérzetünk, de a záporokkal, zivatarokkal érintett tájakon átmenetileg romolhat a közérzetünk.

Záporok, zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmások tünetei, így ők ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt térben. Délelőtt 11 és délután 16 óra között az UV-sugárzás már eléri az erős fokozatot, így a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről.